Still Loving You ~ Always You Spin-off

01.

- El se hiszem, hogy New Yorkba megyünk. Tényleg nem baj, hogy veled megyek? - nézett a párjára csillogó tekintettel Emily.

- Ha mondom - mosolygott kedvesére Lorenzo. - Emellett ez neked is nagyon jó tapasztalat lesz, de hamarosan felszállunk. Repültél már ekkora távolságot? 

- Még soha! - Emily erősen megszorította a kezét, majd kilesett a repülő ablakán. 

A gép pár kifordult a kifutópályára, így már csak másodpercek kérdése volt annak, hogy elhagyják Angliát és nekiinduljanak egy hosszú utazásnak, melyről egyikük se tudtak még, hogy lehet a kapcsolatuk végét jelenti. 

Boldogan fogták egymást kezét, ahogy a gép lassan felemelkedett, majd a felhők felé repült. 

Emily a kemény hét órás repülőút során vagy aludt vagy izgatottan lesett ki az ablakon és az óceánt vagy a különböző alakú felhőket bámulta, nem mintha nagyon tudott volna mást.

Lorenzot nem különösebben érdekelte a látvány, így inkább aludt, főleg hogy indulásuk előtti nappal neki még éjszakáznia kellett. 

Kinek hogy, de lassan eltelt az a hét óra és a pilóta bemondta, hogy lassan megkezdik a leszállást, és kérnek mindenkit, hogy a biztonsági öveket addig ne kapcsolják ki, amíg a repülőgép be nem állt a parkolóhelyére. Habár ezt a kérést majdnem mindenki figyelmen kívül hagyta, de Emily semmit nem akart a véletlenre bízni. 

Aztán következett a tortúra. A hosszas sorban állás, hogy túljussanak a kapukon és végre beléphessenek az országba, aztán pedig a poggyászra várakozni. Ez szintén beletelt azért bő másfél órába, mire végre egy taxiban ültek és a hoteljük felé gurultak.

A váratlan utazás oka meglepő módon az, hogy  Lorenzo-t elküldték New Yorkba, hogy segédkezzen az egyik ottani gyógyszercégnek. És még hihetetlenebb mód Lorenzo ismerte is a cég fejét, aki az ő személyes kérésére készségesen beleegyezett abba, hogy bemutatja Emily-t egy közeli kórház igazgatójának, hogy a lány tudjon némi tapasztalatot szerezni külföldön is. Lorenzo leginkább Emily érdekében fogadta el a meghívást, de persze az ingyen lakhatás egy luxus lakosztályban és egy méregdrága szolgálati autó sem jött annyira rosszul.

- Hol fogunk pontosan megszállni?

- A Négy Évszak Hotelben, de nem hinném,  hogy a név sokat mondana neked, mert én se nagyon ismerem. Csak a címet adták meg nekem, de el ne ájulj nekem.

- Miért is? - kérdezte Emily meglepetten.

- Hát New York nagyon híres a luxusáról és piszkosul egy drága város.

- Önök turisták? - kérdezte a sofőr kedvesen.  Átutazóban vagy esetleg..?

- Hát még nem tudjuk pontosan mennyi időre, de itt szándékozunk maradni pár hónapot munkaügyben - ragadta egyből a szót magához Lorenzo. 

- Akkor kellemes időtöltést! - mondta a sofőr, majd mosolyogva hátrafordult - Megérkeztünk, kereken nyolcvanöt dollár lenne. 

- Mi köszönjük - Lorenzo odanyújtotta neki a pénzt, majd mindhárman kiszálltak és a taxis odaadta nekik a csomagokat. 

- Úristen!! Ez hatalmas! - Emily tátott szájjal mérte végig a ki tudja hány méteres épületet, de az biztos hogy belefájdult a nyaka is, mire a tetejére ért. - Itt? Több hónapig? - mutatott az öt csillagos hotelre remegő ujjakkal. 

- Bizony ám - kacsintott rá Lorenzo - és még belülről nem is láttad. Csak utánad! - mutatott maga elé, majd kezébe fogta a csomagjaikat. 

Mivel érdemeltem ezt ki? - motyogott maga elé Emily, de szép lassan nekiindult felfedezni a Négy Évszaknak nevezett labirintust. 

Pár lépés után egy teljesen másik Univerzumba kerültek. Legalábbis Emily így vélte. Minden ragyogott a mennyezettől egészen a márvány padlóig. 

- Nem teljesen erről volt szó - fordult Emily remegő ajkakkal Lorenzo felé.

- Hát pontosan én sem tudtam, hogy hol szállunk meg - vonta meg a vállát Lorenzo, de aztán bevágott egy ellenállhatatlan félmosolyt. - Ezek után most már kíváncsi vagyok a hálószobára is.

- Idióta! - lökte őt oldalba, de az arcszínének már nem volt visszaút.

- Hát már együtt vagyunk egy ideje és nagyon szeretnék tőled egy gyereket - súgta a fülébe Lorenzo, amitől sikerült a lányt teljesen megbénítania, még ennyi idő után is.

- Az a nagyon sok ideje együtt vagyunk már.... mindössze egy év - szabadkozott Emily. - Nem gondolnám, hogy az..

- És mióta is ismerlek? - nézett Lorenzo mélyen a szemébe.

- Lassan több, mint hat éve.

- És azóta sem változtál semmit - kacagott fel, majd lágyan megcsókolta őt. - Gyere jelentkezzünk be a recepciónál! - mondta pár másodperccel azután, hogy elhajolt tőle.

- Ühüm - bólogatott némán Emily és robotikusan követte őt a recepcióhoz. 

Miután sikeresen letudták a bejelentkezést, eljöhetett végre a pillanat, hogy a lakosztályt is meglessék. Hozzá kell tenni Lorenzo legnagyobb örömére. Emilyt viszont újra elkapta a csodálat, ahogy végig haladtak a folyóson a liftig. 

Egészen a legmagasabb, az ötvenkettedig szintig mentek a huszonhármas számú lakosztályba.

Emily óvatosan kiszállt a liftből, de földbe gyökerezett a lába ahhoz, hogy tovább haladjon.

- Mi az? - kérdezte óvatosan Lorenzo mögüle. 

- Nem tudom...csak hirtelen elfogott valami rossz érzés. Úgy érzem ha itt tovább haladok egészen a szobáig, akkor belevetem magam valami borzalmas dologba. Minden túl szép, hogy igaz legyen.

- Ugyan - legyintett lazán. - Nem fog semmi történni. Alig pár hónapot szállunk itt meg, aztán megyünk vissza Angliába, de addig is te szerzel sok tapasztalatot én pedig legjobb tudásommal próbálom majd kisegíteni a gyógyszercéget. 

- Úgy legyen - mosolyodott el halványan, de látszott rajta, hogy nem teljesen igazi az a mosoly. Mindezek ellenére erőt vett magán és elindult felkutatni a huszonhármas lakosztályt.

----

MEGJEGYZÉS

Holalala <3 

Teljesen átjárt a nosztalgia, ahogy újra belekezdtem egy olyan sztoriba, aminek Lorenzo és Emily a főszereplője.

- Ez nagyjából az utolsó két fejezetem előtt játszódik, picivel azután, hogy Emily és Lorenzo újra találkoztak egymással hosszú évek után. - 

Nem szándékozom nagyon hosszút írni, bár aztán ki tudja :D  Júliusban végig szabad vagyok <3 

A másik három, vagyis khmm 4-el vagy azt hiszem 5  történetemmel is megpróbálok haladni azért :) 

Üdvözlök mindenkit újra a Lorenzo fedélzeten <3