Still Loving You ~ Always You Spin-off

02.

- Szobaszerviz! - kopogtattak be erősen az ajtón annyira, hogy sikerült legmélyebb álmomból is felkelteniük. 

Még mindig félálomban felültem az ágyban és magam mellé hunyorítottam. Hányadik napja már? Szomorúan megráztam a fejem, ahogy elkezdtem számolni magamban a napokat. Lassan már hat napja, hogy egyedül ébredek és csak késő este kerül elő hulla fáradtan és a fáradságára hivatkozva gyorsan le is fekszik aludni. Lehetőségem sincs, hogy megkérdezzem, hogy telt a napja, szeretne másnap elmenni valahova. Semmi.

Nehézkesen kikászálódtam az édesen hívogató hatalmas ágyból, majd magamra kaptam a folteben heverő köntösömet. 

- Szabad! - szóltam ki a szervizesnek és egy idős hölgy nyitott be egy halom étellel megpakolt kocsival.

- Mi ez a sok étel? - húztam fel kérdően a szemöldököm. Eddig csak akkor szállítottak fel a szobába fogást, ha külön kértük. - Csak nem..?

- A kedves úr, aki magával száll meg, kora reggel felhívta a recepciót, hogy különböző ételeket készítsünk el., hogy lehessen miből válogatni reggelire. 

- Igazán értékelem, de ez nekem tényleg nagyon sok. Ennyit képtelen lennék egyedül megenni.

- Azt ért itt hagynám, ha nem bánná. Később visszajövök a tányérokért! Jó étvágyat kívánok hozzájuk - mondta kedvesen az idős nő és el is kezdte kirámolni a legközelebbi asztalokra a fogásokat, majd biccentett egy aprót és kisietett a szobámból.

Még gyorsan utána tudtam szólni, hogy köszönöm, de valószínű addigra már egy másik szobában volt. Nagyon fürge volt.

Végig mértem az asztalon elterülő ételeket és egyszerre lettem éhes és fogott el a hányinger. Mindegyik nagyon jól nézett ki, de a sok étektől éreztem, hogy az étvágyam is kezd elmenni. Azért magamhoz szólítottam két palacsintát és egy kicsi muffint. Az íze mindkettőnek tökéletes volt, de ennyivel jól is laktam. Sajnáltam, hogy ennyit készültek értem, én pedig még a felét sem bírom megenni. 

Hirtelen eszembe jutott édesanyám és az itt töltött idő alatt először fogott el a honvágy.  Annyira egyedül éreztem magam. Olyan érzésem volt, mintha Lorenzo kerülne, de mivel nem tudtam semmivel alátámasztani a megérzésem, ezért elhittem neki, hogy csak fáradt a sok munkától. Vártam annak a napját is, hogy engem is bemutasson egy közeli kórházban, hogy testközelből is megnézhessem, hogyan működik egy-két dolog, de ez az ajánlata is elmaradt. Türelmesen vártam és csak vártam, de semmi.

Letéptem magamról az ártatlan köntöst, ami semmiről sem tehetett az égvilágon és idegesen a földre dobtam. Besétáltam helyette a zuhanyzóba, hogy lenyugtassam magam egy meleg zuhany kíséretében és hogy kitisztítsam a tudatom, ami kezdett a haragtól egyre jobban beborulni. Nem sikerült. Elhagyva és egy egyszerű csomagnak éreztem magamat.

Miután végeztem a zuhannyal elhatároztam, hogy végre kimozdulok én is és az egész napot vásárlással és városnézéssel fogom tölteni. Szerencsémre Lorenzo odaadott még nekem egy bankkártyát az első napom, amit kedvem szerint használhatok.

Ha ő maga nem jön el velem sehova, akkor lássa kárát a bankkártyája - gondoltam magamban miközben magamra öltöttem az egyik legcsinosabb ruhámat, hogy legalább jól érezzem meg a bőrömben. 

Felkaptam a táskám és már ki is léptem az ajtón egy pillanatra se hátrafordulva.

***

Egyszerűbb volt persze elképzelni azt a városnézést, mintsem valóban életbe léptetni a tervem. Az egész város idegen nekem és ezért többször eltévedtem, pedig még egy térképet is beszereztem a biztonság kedvéért. Sőt még útbaigazítást is kértem vagy tízszer. Szép város New York, de számomra egy labirintus. 

Fáradtan ültem le egy park padjára és a számhoz emeltem a limonádém, hogy legalább valami jó is érjen már ma. Tudtam, hogy egyedül tehetetlen vagyok egy olyan helyen, ahol még életemben nem jártam és még ismerősöm sincsen, nem úgy mint Lorenzonak, akit külön beajánlottak ide dolgozni. Még mindig nehezen tudtam túltenni magamat a hirtelen távolságtartásán. Látszólag ugyanúgy viselkedett, sőt néha még túlzottan kedvesebb is volt a kelleténél, de egyre inkább nőtt közöttünk a szakadék, de egyszerűen nem tudtam miért. Viszont éreztem, hogy kezdünk elhidegülni egymástól. 

Szomorúan lehajtottam a fejem és előhalásztam a táskámból a térképet, a limonádémat pedig letettem magam mellé a padra.

Ne búslakodj Emily - próbáltam biztatni magamat, hogy erőt merítsek ahhoz, hogy újra nekifussak legalább egy két látványosságnak New York-ban. Oké. Döntöttem el határozottan. Elmegyek megkeresni a Times Square-t és a Metropolitán Művészeti Múzeumot. Igen. Pontosan ezt fogom most tenni.

Felpattantam a helyemről és eltökélten újra elkezdtem feltérképezni New Yorkot. Nem fogom hagyni, hogy Lorenzo elvegye a kedvemet ettől a szép várostól, de hirtelen a földbe gyökerezett a lábam és azt hittem napszúrást kaptam és attól hallucinálok vagy pedig romlott a szemem úgy 10 dioptriát. Sajnos egyik sem történt meg velem, ezért nem is képzelegtem és tökéletesen élesen is láttam. 

Lorenzo karon fogva sétált végig egy nővel a parkon. Inkább örültem volna egy ilyen rémálomnak, mint a kegyetlen igazságnak. Lehet semmi sincs köztük, de hogy nem a munkába ölni minden szabad percét az most bebizonyosodott. Letöröltem az arcomról egy lefolyó könnycseppet, majd összegyűrtem a térképet és idegesen behajítottam a kukába.

Ha így mennek New York-ban a dolgok, akkor én is ugyanígy fogok viselkedni. Velem nem fogja megint eljátszani ezt. Az első férfit, aki elmegy mellettem leszólítom és elmegyek vele vacsorázni.

Összekulcsoltam a kezemet és imádkoztam, hogy legalább ne egy idős bácsi sétáljon el mellettem bottal a kezében.

- Elnézést! - valaki hirtelen megragadta a vállamat hátulról.

- Tessék? - fordultam meg gyorsan a tengelyem körül, mintha áramot vezettek volna belém.

- Nem tudná esetleg megmondani merre találom a Természettudományi Múzeumot? - kérdezte a férfi és zavartan megpaskolta a tarkóját. 

Ma már másodjára gyökerezett a földbe a lábam, de hála istennek ez esetben jó értelemben. Mintha egy férfidivatlap borítóképéről csöppent volna ide elém ez a férfi. Nem ütötte meg Lorenzo szintjét a szememben, de mára ki akarom őt verni a fejemből és végre jól érezni magamat.

- Én is pont odatartok, mehetünk együtt ha szeretné, bár én sem vagyok jó a tájékozódásban. 

- Örömmel - mosolyodott el a férfi és a kezét nyújtotta felém.  - Jackson vagyok. Örvendek a szerencsének.

-megjegyzés-

És máris hoztam a következő fejezetet a kis mini történethez :D 

És hát Lorenzo már megint más irányba tekinget, mikor ott van neki Emily. Vajon valóban csak munka miatt találkozott a nővel, vagy esetleg más is lehet a háttérben?

Mindenesetre hamar ki fog majd derülni, mert hamarosan visszatérek majd :D

További szép estét, napot, hetet nektek :))))