Still Loving You ~ Always You Spin-off

03.

Jackson, avagy a divatlapból kilépett pasi, főnyereménynek bizonyult. Minden apróságra odafigyelt és leste minden kérésemet. Sőt még ajándékokkal is elhalmozott engem.

Azt vallotta magáról, hogy rossz a tájékozódásban, de mindenhova elsőre odataláltunk neki hála. A belépődíjakat is fizette, pedig erőlködtem, hogy a rám eső részét állom én.....vagyis Lorenzo kártyája. Bár, amilyen ideges voltam rá még mindig, kedvem lett volna az egészet elkölteni az utolsó dollárig, de sikerült visszafognom magam.

A nap fénypontja azonban mégis az volt, amikor elhívott vacsorára. Életemben nem voltam még más férfivel vacsorázni, persze Lorenzot leszámítva. Emiatt nem kissé ideges is lettem. Remegett kezem lábam, amikor beléptünk egy fényűző étterembe. 

- Válasszunk másik éttermet? - nézett rám Jackson aggódva. - Idegesnek tűnsz - remek...sikerült gondot okoznom egy olyan embernek, akit még csak ma ismertem meg.

- Semmi gond - erőltettem az arcomra egy lágy mosolyt. - Csak picit elfáradtam a mai naptól és szerintem a lábamat is felhorzsolta a cipő. Vehettem volna fel kényelmesebbet is, de én hülye nem gondolkodtam előre  - füllentettem és halkan elnevettem magam. Habár részben igazat mondtam. Tényleg sikerült megerőltetnem a lábamat, de nem éreztem úgy, hogy meg is sérültem volna.

- Fáj a lábad? Ugye nem sértette fel nagyon a cipő? Gyere, ülj le! 

- Nem...én csak... - de a mondatomat nem tudtam befejezni, mert azonnal odasietett az egyik asztalhoz és kihúzta nekem a széket.

Néha ledöbbentett, hogy mennyire úriember. Ilyeneket Lorenzo sohasem tett.

- Rendelj nyugodtan bármit magadnak és nekem is. Egy pillanat és jövök - meg sem várva a pincért az étlapokkal gyorsan elsietett, mint akinek hirtelen halaszthatatlan dolga akadt. 

Teltek, múltak a percek, de Jackson még mindig nem jött vissza. Már már kezdtem azt hinni, hogy felültetett, de alighogy kihozták a vacsoránkat Jackson teljesen váratlanul megjelent az asztalunknál lihegve. 

- Neked hoztam - átnyújtott nekem egy zacskót, majd letérdelt és elkezdte levenni a cipőmet. Ijedten húztam el tőle a lábamat és értetlenül néztem bele mély barna szemeibe. 

- Mégis mit csinálsz?

- Vettem neked egy kényelmes papucsot meg sebtapaszt. Aggódtam, hogy esetleg miattam és a sok séta miatt megsérültél - olyan angyalian nézett vissza fel rám, hogy bűn lett volna neki nemet mondanom.

Belelestem a zacskóba, hogy meglessem a tartalmát és tényleg egy nagyon aranyos papucs pihent benne. Kivettem és letettem őket magam mellé a földre. 

- Meg..megköszönném - dadogtam zavartan. Ő pedig szó nélkül kicserélte a cipőmet és megdöbbenésemre, hogy van egyáltalán sebem, arra is tett egy kicsi sebtapaszt. Miután elkészült, ezúttal tényleg pár percre, elsietett a mosdóba, majd széles mosollyal az arcán tért vissza, hogy végre valahára megkóstoljuk a fenséges ételeket, amiket választottam. 

Furcsamód minden tekintetben vetélkedik Lorenzoval. Jó társaságot nyújt, eszméletlenül néz ki a humora is jó és többek között még úriember is. Arról nem beszélve, hogy a kedvessége pedig határtalan, amelyet az utóbbi időben a legjobban hiányoltam Lorenzoból. Na és az a test...

- És pontosan mi is a teljes neved? - kérdeztem miközben a villámra tekertem a spagettimből. 

- Jackson Wang - mondta picit halkabbra véve a hangját.

- Wang...wang....de ismerősen cseng a neved - vallottam be őszintén. Igazából az arca is ismerősnek tűnt, de elhessegettem minden létező gondolatot, amit a személyéhez kötöttem. Most viszont elkezdem szorgosan törni azon a fejem, hogy vajon honnan lehet ennyire ismerős.