Prológus

409 18 3
                                    

Egy nyomást erőltettem ki és egy hangos ordítás hagyta el ajkaim. Egy másodpercel később gyereksírás hallatszott. Sikerült. Megszületett. Megszületett első és egyben utolsó gyermekem.
- Ne, kérem ne! Ne vigyék el! Kérem! Csak had nézzem meg őt, kééreemmm!!! - majd egy erős ütést éreztem. Minden elsötétült.

1 nappal később
- Ho- hol van a gye-gyermekem?
- Biztonságban. - mondta az ápoló.
- É- és?
- Ne aggódjon, nem halt meg.
- Hál' Istennek! Akkor kislány, igaz?
- Igen. - majd elment.
Mért mondtam azt hogy "akkor kislány"? Azért, mert itt a KGB-nél a már megtermékenyíthető, vizsgázó lányoknak el kellett tölteniük néhány éjszakát egy férfival, akitől gyermekük születik majd. Ha sikerült a megtermékenyítés, akkor azt a bizonyos férfit eltűntetik a föld színéről. Sajnos én azzal a férfival voltam, - mondjuk inkább fiúnak - akit szívemből szerettem, és ő is engem. De a sors másképp akarta. Elválasztott minket. És most itt vagyok, 9 hónappal később, egy biztosan gyönyörű kislánnyal, akit soha életemben nem fogok látni. Még szerencse, hogy lányom lett. Ha egy kisfiú, születése után megölik, vagy odaadják valakiknek, mert a legtöbb KGB ügynök,nő.
- Bocsánat, mi legyen a kislány neve?
- Nina Romanoff. - bólintott, majd távozott. Ez volt 13 éves koromban. Egyben fájt, de örültem is a dolgoknak.

**Nina**
Mindig is érdekelt ki az édesanyám. Csak annyit tudtam róla, hogy Natasa Romanoff-nak hívják, és hogy ugyan úgy, mint én, KGB ügynök. Már 5 éves koromban elkezdték a kiképzésem.
2 évvel később a KGB megszűnt. Ekkor elfogott a második vh. óta titokban működő hydra, átmosta agyam, de az emlékek mind megmaradtak. Ugyan az voltam, mint régen csak el kellett sorolniuk néhány szót, amitől szinte egy "pszichopata" bérgyilkossá váltam. Folyton képeztek. Még a Tél Katonája is "edzett" velem.
Rá 3 évre sikerült megszöknöm onnan, és elutaztam "A nagy almába". Ekkor voltam 10 éves. Befogadott egy Charity Lind nevû hölgy és férje Phil. Elkezdtem nyomozni anya után.
16 éves koromban, azaz 2015-ben megtudtam, hogy anya is itt tartózkodott New York-ban van. S.H.I.E.L.D. ügynökként tünt ki az átlag emberek közül, Fekete Özvegy néven. Elhatároztam hogy megkeresem és újra együtt leszünk, egy családként. De sajna egy apa nélkül.

Nina Romanoff vagyok. Ez, az én történetem!

Nevem RomanoffWhere stories live. Discover now