~Vigyázz magadra~

51 3 2
                                    

Íróasztalom felett görnyedtem miközben a gyanúsítottak képet nézegettem. Név táblám amire Choi Youngjae volt írva ismételten útban volt így hát arrébb tettem. Már 3 hónapja próbálok rájönni mégis ki lehet a kis városi gyilkos. Nyilvánvalóan az egyik banda, én a Wang bandára gyanakszom. De eddig nem találtam még erre bizonyítékot. Viszont az, hogy majdnem minden áldozatnak volt köze droghoz, azért az elég gyanús. Minden erőmmel ezen agyalok, de egyszerűen nem vagyok képes rá jönni merre találhatnék nyomokat.

Ahogy ezen gondolkoztam telefonom az asztal szélén rezegni kezdet. Miután magamhoz vettem arcomra ki ült a szokásos szerelemmel teli mosoly. Drága barátnőm hívott, aki nem soká a feleségem lesz. Már csak három hét és össze is házasodunk. Mondanám, hogy ennek mi örültünk a legjobban, de 5 éves kisfiam talán jobban örült, mint mi. Nála jobban még Mina, a barátnőm sem várta. – Szia kicsim –köszöntem vidáman. – Szia drágám azért hívlak, hogy szóljak Eunkwangon megint előjött ez a hányingeres vírus úgy, hogy beviszem a kórházba. – Mondja kissé lehangoltan. Mire én is elkezdek aggódni,  ugyanis Eunkwang valahogy sehogy sem tud kilábalni ebből a vírusból. Közben a telefonból hallok egy gyermekhangot. -Beszélhetek apuval? Kérdi a drága fiam. -Ad csak oda neki, most rá érek. Mondom mosolyogva majd meghallom kisfiam vidám hangját. – Szia apu.–
– Szia drágám megint fáj a hasad és hánytál? –Kérdezem aggodalmasan. – Igen apu és képzeld, hogy még hasmenésem is volt ráadásul az óvonéni nem akart elengedni mosdóba. – Meséli felháborodottan. Mire mosolygok csak egyet. – Na hát a csúnya óvónéni, és most már jobban érzed magad, van még hányingered? – Kérdezem. – Nem az már nincs csak a hasam fáj. Apu, ha jössz akkor hozol majd nekem csokoládét? – Kérdezi, izgatottan. – Majd meglátjuk, attól függ mit mond az orvos. – Mondom mosolyogva. –Apunak most már mennie kell drágám vigyáz magadra és gyógyulj meg hamar. Rendben? –Mondom miközben látom, hogy mennyi az idő, most lesz megbeszélés.  – Rendben apu. –
– Szeretlek kis kalóz. – Mondom mosolyogva, mivel imád kalózosat játszani és szereti, ha így hívom. Ő a mindenem, a szemem fénye. Nála jobban az ég világon senkit nem szeretek. – Én is téged apu sziaa. – Mondja mire válaszolok. – Szia.–

Majd mielőtt letenném egy nagy puffanást hallok. – Kicsim? Mina? – Kiabálom a telefonba, de választ nem kapok. Majd ki sípol a készülék. Azonnal megnézem az autó tartózkodási helyét és szinte pánikolva indulok a megbeszélés felé, hogy szóljak mennem kell. Pánikom csak erősödik mikor meghallom, hogy ott, ahol az autó van lövöldözés folyik. Sírás kerülget, ordítva futok be a terembe. – Azonnal menjünk ott a fiam! – Kiabálom majd meg sem várva a reakciót ki futok az Örsről. Beszállok a kocsiba és padló gázzal hajtok a helyszín felé. Mikor odaértem megpillantottam a fegyveres Wang banda tagjait, ahogy egy két arra járó rendőrrel lövöldöznek. Mögöttük pedig a barátnőm kocsiját veszem észre, a vezető ülésen ül a barátnőm, aki a fiamat ölelgeti. Amint megpillant könnyes szemével egy pillanatra felderül, de akkor hirtelen lövés hangot hallok és látom, ahogy Mina fejét át lővi egy golyó. – Mina!! – Ordítom miközben a kocsi felé futok fejemmel pedig a gyilkost keresem. Mégis láttom ahogy Mr. Wang a banda főnöke most a síró fiam felé fordítja a fegyvert. – Ne! – Ordítóm és olyan tempóval futok, ahogy még soha. – Apu! Kiabálja sírva a fiam majd hallom ahogy elsül a pisztoly. Elkéstem. – Eunkwang. –  Kiálltom torka szakadtamból. Miközben életem értelme az ülésre hull. Mire oda érek lehuppan és többé meg sem mozdul. Sírva veszem a karomba és kiáltom. – Orvost gyorsan, kérem orvost. – Majd mikor felénk szállingózik a mentőkocsi az elkövető irányába futok. A bosszúvágy és az elszántság akkora most bennem, hogy fegyver rántás nélkül szaladok az irányába. Az a szemét pedig csak mosolyog és felém fordítja a fegyvert. De túl későn mert mire meghúzná a ravaszt oda érek és rá vettem magam. Ütőm, rúgom és karmolom, ahol csak érem. Fejemben semmi más nincs csak hogy legszívesebben megölném ezt az embert. Hirtelen kirántom fegyverem a zsebemből majd nagyon erősen homlokához fogom. Már éppen húznám meg a ravaszt, de akkor egy erős kéz megfog hátulról és próbál le rántani róla. – Youngjae hagyd abba! – Kiabálnak. – Nem, Nem megölöm. –Ordítom miközben lerántanak róla. Az a szemét pedig futásnak ered. Néhány rendőr utána szalad, de nem fogják tudni elkapni. Én is futnék, de nem engednek. – Youngjae figyelj rám, inkább menj el a kórházhoz most vitték be Eunkwangot, elvileg még lélegzet.

Mikor ezt meghalottam hihetetlen sebességgel a kocsiba pattantam és padló gázzal hajtok a kórházba. Mikor oda érek a recepciónál nem törődve a tömeggel arrébb lökőm őket és a nővérhez fordulok. – A fiam, a fiamat most hozták be, Choi Eunkwang a lövöldözésben sérült meg. Hol van? – Kérdezem kétségbe esetten, de a válasz a hátam mögül érkezik. – Tessék velem jönni én elmondok mindent. –Mondja egy orvos, akinek azonnal a nyomába is érek. – Mi történt vele? – Kérdezem aggodalmasan. – Mr. Choi. a feleségét sajnos már holtan hoztuk be a kórházba. – Mondja majd sóhajt egy nagyot. Szemeim könnyesé válnak. – Még nem volt a feleségem 3 hét múlva lett volna. – Mondom. – Sajnálom. – Válaszolja az orvos. – És mi van a fiammal? –Kérdem. – Nos uram ő még lélegzet mikor behozták azonnal ki is szedtük a golyót majd ide befektettük, de sajnos a szíve leállt. – Mondja miközben kinyitja az egyik kórterem ajtaját, ahol a fiam fekszik az ágyon mellette pedig a szív merő gép, ami egy szimpla egyenes vonalat mutat. – Nem, nem ez nem lehet igaz. – Mondom miközben sírva odafutottam. –Maguk nem értenek ehhez, hagyták meghalni a fiamat, ez a maguk hibája azonnal elviszem egy másik kórházba és minden rendben lesz. Igaz drágám? – Mondom a végét már a fiamra nézve. – Kis kalózka kelj fel kérlek, Eunkwang drágám ne csináld ezt apuval rendben. Fiam! – Üvöltöm sírva.

Ez a nap volt az, mikor az életem romokba dőlt elvesztettem a családom majd a munkámat és mindezt egy ember miatt. Megesküdtem, hogy meg bosszúlom. Szemet szemért. Elvette tőlem azt, ami számomra fontos volt így én is ugyanez fogom tenni. Készülj Wang Ruiji. Mert mindentől megfosztalak, amit szeretsz.

👅~Szemet szemért~👅 +16 (Yaoi, JackJae, Got7)Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon