~ A kezdetek ~

30 1 0
                                    

~ 2 évvel később. ~

Sötétség borította Szöul utcáit. De az élet még ilyen éjszakai órákban is zajlott. Az emberek ide oda járkáltak boltokból boltokba. Mit sem sejtve a sötétségben megbúvó árnyakról, melyek az éj leple alatt láthatatlanul végezték mocskos ügyleteiket. Soha, még álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd én is ezek közé az árnyak közé fogok tartozni. Gyors léptekkel haladtam el a nyüzsgő emberek között az utca végén lévő sötét sikátor felé. Farzsebemben, mint mindig ott díszelgett a pisztoly. Kezemben pedig egy postai csomagnak kinéző dobozt tartottam. Még ha az lett volna. Ugyanis tartalma éppenséggel nem egy pulcsi vagy bármi más volt. Hanem pénz kupacok tömkelege. Mellettük egy két illegális fű is meg lapult.

Őszintén nem örülök mikor valaki a nyílt utcára kéri a szállítmányt vagy esetünkben a nyílt utca mellé. Általában az ilyet el sem szoktam vállalni. De a mai vevő más volt, a mai ügyfélnek nem mondhattam nemet. Mai fickó nem más, mint Jackson Wang. Ha tudnátok mennyi ideje várok erre a pillanatra, erre, amikor bosszúm végre elkezdheti a beteljesüléséhez vezető útat. Nem mondhattam nemet erre a megbízásra. Ki terveltem mindent annak érdekében, hogy jól menjen az egész. Végre itt az esélyem arra, hogy bekerüljek a Wang bandába, hogy végre belülről tehessem tönkre azt az egészet, amit ő felépített. A tervem minden egyes pontja tökéletes. Felbéreltem egy embert, aki kb. 10 perc múlva fog a helyszínre érni. Majd lövöldözést fog indítani, ahol megpróbálja le lőni Jacksont. Én pedig miután a támadó a két őrt is lelőtte le lövöm őt, ezzel megmentve Jacksont. Hát nem zseniális terv? Jó kissé sok benne a halott, de valamit valamiért, ahogy mondani szokás. Végül oda értem a sikátor be járatához.

– Na végre már azt hittem eltévedt. – Mondta egy pimasz mosollyal az arcán a sarokból előre lépő szőke fiatalember. Miközben kezében egy fegyvert pörgetett. – Mr. Wang ha nem tévedek. – Hajolok meg a nálam idősebb előtt. Próbálok nem tiszteletlen arckifejezést vágni. Hisz a gengszterek szakmájában mégis csak jóval felettem áll. –Nem, nem téved. Látom sikerült elhozni a csomagot. –Mondja miközben szemével méregetni kezdi. – Mondja csak volt bármi probléma az úton? – kérdezi. – Ugyan uram hát nem tudja ki vagyok? Nos a nevem Youngjae vagy ahogyan többen ismernek YJ tudja, ha egy kicsit utánam néz akkor látni fogja, hogy soha egyetlen melómmal sem volt gond. – Mondom kissé önelégülten. Mire egy kacér mosolyt kapok az előttem állótól. – Ezt már szerettem, imádom az ilyen önbizalommal teli férfiakat, kikben ott a potenciál. – Mondja miközben alaposan végigmér. –Tudja magában is látom a potenciált tetszik a stílusa is. Mondja mire meghajolok. –Köszönöm uram az ön véleménye sokat jelent a számomra. – Mondom udvariasan. – áh és mielőtt meg akarna motozni elárulom a hátsó zsebemben van egy kézi pisztoly, de csak a biztonsági dolgok miatt, ugye érti? – kérdezem mosolyogva. –Hogyne – kapom a választ. Majd nyomában két hatalmasra nőt őr "kutyájával „elindul felém és elveszi a dobozt a kezemből.

Ekkor hirtelen lövés érkezik valahonnan és egyszerre találja el mindkét őrt. Gyorsan mosolygok egyet a bajuszom alatt majd a lövések irányába fordulok. Úgy teszek mintha magam sem tudnám mi történik majd megpillantom az idézőjeles támadót, aki most a megbeszéltek szerint Jackson felé fordítja a fegyvert. Mire én, a hős megmentő arrébb lökőm a dobozt tartó férfit. – Vigyázzon uram! – kiálltom. Majd lelővőm a támadót. – Megvan elkaptam – Mondom győzelem ittasan. Majd oda lépek a földön üllőhőz. – Minden rendben uram? – kérdezem aggodalmat színlelve. – Igen de mondja csak ki volt ez? – Kapom a válasszal együtt a kérdést. – Nos fogalmam sincs, de uram azt hiszem maga láthatta a pillanatot amikor először hibázom. Bizonyára követett valaki. – Mondom gyanakvást színlelve. –Talán egy nyomozó volt vagy ki tudja. Viszont nagyon sajnálom a kellemetlenséget. Megértem, ha többé még kézbesítőként sem szeretne alkalmazni. – hajolok meg bűnbánóan. – Ugyan kár lenne veszni hagyni egy olyan magas potenciállal rendelkező rosszfiút mint ön, egy ilyen aprócska hiba miatt. Tudja mit, megfogadom a tanácsát többé nem fogom kézbesítőként alkalmazni. Inkább teszek egy ajánlatot, nos szíves örömest felfogadnám önt testőrömként. Persze csak ha majd át megy a bizalmi teszteken. De mi lenne, ha ott hagyná azt a póton pénzt fizető munkáját és csatlakozna hozzám. Ezzel megalapozva magának egy hírnevet és egy gazdagság felé vezető útat. Na mi lesz elválalja? Én a maga nevében nem mondanék nemet. – Mondja mindezt tárgyilagosan. Pontosan úgy történik minden ahogy elterveztem ez által a kis akciómmal ajánlatot tett amire persze igent mondok.

Következő lépés pedig a bizalmi teszt, de azon még rá érek agyalni. – Persze hogy vállalom uram ez igen nagy megtiszteltetés. – hajolok meg. –Rendben akkor kövessen elviszem a szállásra, amit ma este kértem magamnak. Holnap pedig a vállalatomhoz megyünk, ahol majd bizonyíthatja, hogy megbízhatok magában. – Mondja majd elindul a sikátor másik vége felé. – Elnézést uram, de nem kéne csinálnunk valamit a hullákkal? – Kérdezem a tarkóm megvakarva. – Áh majd elfelejtettem– fordul vissza. –Maga hozza a két melákot én hozom a nyurga lövöldöző ürgét. Aztán majd bedobjuk őket a csatornába mire megtalálják őket mi már messze leszünk. Tessék kesztyű. – Mondja majd hozzám vág egy pár kesztyűt és megfogom két testőr hulláját. Nos mikor ki találtam a tervet nem számoltam azzal, hogy cipelnem kell a testeket őszintén arra meg főleg nem, hogy a két testőré nehezebb, mint az otthoni szekrénysor. Mindegy végül is nagy nehezen oda cipeltem őket a csatornához és Jackson után én is bele hajítottam őket. –Remek ez is megvan akkor tegyük zsebre a kesztyűket és irány a szálloda. – Mondja. Mekkora egy balfék ez a gyerek hiába ekkora a hírneve, ha én nem szóltam volna itt hagyta volna a hullákat. Hihetetlen, hogy lehet valaki ilyen híres, ha még ezt is elfelejti.
Persze abban nem kételkedem, hogy emellett különleges képességekkel is rendelkezik, amiket sajna ma nem láttam, de kiváncsian várom az alkalmat mikor majd láthatom.
Lassan elhagyva a sikátort indultunk a belváros felé.

👅~Szemet szemért~👅 +16 (Yaoi, JackJae, Got7)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora