Avengers- Lost Universe

4. fejezet: Macska ereje

Deku/

- Mit adhatok a fiatalembernek?

Felnéztem, és próbáltam nem úgy viselkedni mint egy komplett idióta, aki eddig nem figyelt. Bár ez továbbra sem ment.

- Három crossaintot kérek.

Miközben várakoztam kinéztem az ablakon, és a munkába siető embereket figyeltem. Mennyire nehéz elképzelni, hogy ez totálisan egy más világ volt, az enyémmel ellentétes...

- Tessék – rakta le az asztalra a hölgy. – Lesz még valami?

Mielőtt még kérhettem volna egy forró csokit, ami kifejezetten jól esett volna a hangulatomhoz, megcsörrent a telefon a zsebembe, ami teljesen kizökkentett. A telefonom csörgése csak bajt jelentett. Kivettem gyorsan a zsebemből, és pillanatok alatt fölvettem.

- Igen?

- Ne kérdezd, hogy honnan tudom a számodat, lényegtelen – szólalt meg számomra egy ismeretlen férfi hang. – Ha még kicsit is fontosnak találod az emberek életét akkor azonnal elmész Lincoln és Becker street sarkára a barátaiddal.

Mielőtt még kérdezni is tudtam volna bármit is, lecsapták a telefont. Csak két csipogást hallottam, majd azonnal kérdőn néztem a telefonomra.

- Minden rendben van?

Katsu/

Miután körül néztem, hogy minden rendben van, úgy repültem fel az égbe, és a felhőkarcolók magasságában repültem végig, hogy kikerüljek ebből az istenverte városból. Megmondtam ennek az értelmesnek hit társamnak, hogy Lokiban nem igazán kellene bíznunk, főleg olyanokat, hogy átjáró nyitása más világba, de hallgatott rám? Marhára nem. Ment a feje után, mint mindig, és most bajban van. Mondanám, hogy megérdemelte, de sajnos én is hasonlóan kutyaszorítóban vagyok messze a bázistól, erősítés nélkül.

Ekkor persze mi történik. Jön valami gyorsan repülő izé, amiről persze kiderül, hogy ember, és szándékosan (mert szándék nélkül senki nem repülget több száz méter magason) nekem jön. Az ütés, amely eltalálta az oldalamat kizökkentett a koncentrációmba, plusz a belső monológomban, és ezzel elérte, hogy újból a föld felé zuhanjak, miközben ő megkapaszkodva a szomszéd falba fennmaradt.

Mielőtt még csókolóztam volna a talajjal, előkaptam a kaszámat, és s felnagyítva magam elé vettem, hogy forgatási sebességével erőt képezzek, és ezzel megakadályozzam, hogy földre zuhanjak. Persze ennek is csak egy kis ideig tudtam örülni. Hallottam, ahogy mögöttem lángok csaptak fel, így a levegőbe szaltózva, a fegyveremet a lángok elé tartva megakadályoztam, hogy eltaláljanak. Ekkor jött a harmadik, valószínűsíthetően a haverjuk, és hátulról föllökve végül a plafont csókoltam le, és ejtettem ki a fegyveremet, amely erejétől fogva a földbe vésődött.

- Nem mondták nektek, hogy nem ér egy ellen...

Éreztem, ahogy az egyik, valszeg az első támadó elkapja a felsőmet, és elránt onnan, ahol voltam. Fel se tudtam fog.... na jó fel fogni képes voltam gyorsaságát, mert pont ilyen gyors volt Sayu régebben, de ez szinte lehetetlennek tűnt. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy ilyen erő van valahol még az univerzumban.

Mikor már mozdultam volna, újból a föld csókolás képességét próbáltam, és ez nem esett jól. A fiú elengedett, majd a földön hagyott.

- Beszélj! – szólalt meg az egyikük a három közül.

Szóval mindegyik gyors volt. Szuper!

Felnézve felköhögtem egy adag nem hazai port, majd térdemre ültem. A fiatal srác, aki valszeg elráncigált az előző helyszínről zöld ruhát viselt, az arcát félig egy maszk rejtette el, de így is látható volt zölden világító szeme, és a zöld szikrák, amely a testéből származtak. A másik, fenyegetően néző srác tartotta a kezébe.... MIVAN? MEGTUDTA VALAKI ÉRINTENI A KASZÁT? Szóval igen a vörös-fehér hajú srác képes volt arra, amerre talán csak Tsuna volt. Megérinteni a lándzsát, amelynek olyan hatalmas volt az ereje, hogy bárkit felgyújt, ha megérintik. A harmadik pedig pont a hátam mögött volt, így őt nem igazán láttam.