Mindenki izgatottan készülődött Min YooonGi és Choi SoRa esküvőjére. A lány nagybátyja tiltakozása ellenére végül nem hagyományos koreai esküvő lett, hanem az európai szokásokhoz hasonlóan fehér ruhás menyegző, kisebb családi körben. Azon a szigeten tartották a ceremóniát, ahol annak idején a fiatal pár végül összejött (első alkalommal). Rengeteg vicces és szép élmény kötötte őket ehhez a helyhez, így nem is volt kérdés, hogy itt fogják összekötni életüket.
Az épület egyik szobájába a lányok már kora reggel bevetették magukat, hogy kicsinosítsák egymást és legfőképpen a menyasszonyt. Az ajtó előtt pedig ekkor már legalább fél órája ácsorgott a vőlegény és minimum ötödjére emelte kopogásra a kezét, azonban, mielőtt ezt megtehette volna, az ajtó kinyílt és egy csapat lány tódult ki rajta. YoonGi értetlenül állt, mire az utoljára kifelé igyekvő MiCha végül elmagyarázta a helyzetet.
- SoRa beszélni akar veled, négyszemközt. - mondta, majd a többi lánnyal együtt tovább állt. YoonGi egy pillanatra pánikba esett, hogy talán SoRa mégsem akar hozzámenni és most lefújja az egészet, de erőt vett magán és kissé félszegen belépett a tágas helyiségbe, ahol szíve választottja az ablaknál ült, hófehér ruhájában és a tengert vizslatta az üvegen keresztül. YoonGi megköszörülte a torkát, mire a lány odakapta a tekintetét és arcán ragyogó mosoly terült szét, a fiúnak pedig minden kétsége elszállt, ahogy a mosolygó szemekbe nézett.
- Beszélni akartál velem? Pedig az európai szokások szerint nem szabadna látnalak az esküvő előtt. - mosolygott YoonGi, mire a lány felvonta a szemöldökét.
- Ha azt akartam volna, hogy ne láss, akkor az ablakon keresztül kellett volna távoznom, mert végig itt álltál az ajtó előtt . - mondta, mire a fiú elnevette magát, majd közelebb lépve a kezét nyújtotta a menyasszonynak.
- Gyönyörű vagy... - mondta és olyan közel hajolt, hogy az ajkuk majdnem összeért.
- Mondanom kell valamit. - mondta SoRa, mire Yoongi érdeklődve felvonta a szemöldökét.
- Mi lehet olyan fontos, ami nem várhatott az esküvő utánig? Hiszen utána annyit leszünk kettesben, amennyit csak jól esik.
- Nos, igen... pont erről akartam beszélni veled... úgy értem... lehet hogy már többet nem lehetünk annyit kettesben...- mondta SoRa, vőlegénye arcát vizsgálva, aki erősen törte a fejét, majd elkerekedett szemmel meredt rá.
-Na neee, azt ne mond, hogy hozzánk költözik a bácsikád.... - mondta teljes kétségbeeséssel, mire SoRa elnevette magát.
-Neem, dehogyis!
- Akkor miért ne lehetnénk kettesben? - értetlenkedett tovább YoonGi, mire lány megint közel lépett hozzá és megfogta a kezét.
- Hát... mondjuk azért, mert új taggal bővül a családunk... - mondta és a fiú kezét a hasára helyezte. Beletelt pár másodpercbe, mire Yoongi teljesen felfogta, amit hallott, de azután elsöprő örömben tört ki, nevetve a karjába kapta menyasszonyát és megcsókolta.
- Szülők leszünk? - suttogta örömkitörése után SoRa homlokának döntve sajátját.
- Szülők leszünk. - mondta SoRa.
Ennél boldogabban már nem is mondhatták volna ki azt a bizonyos "boldogító igent" az oltárnál.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hellóóó, Kedves Mindenki, aki arra szavazott, hogy legyen második rész!
Amikor az elején elindult ez a kis sztori, nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz, sőt őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy bárki ezen a bolygón olvasni fogja, csupán a magam szórakoztatására kezdtem el írni. Sosem soroltam magamat azok közé az írók közé, akik nem tudják elengedni a már megírt történetüket és ezért a végtelenségig húzzák annak a végét. Most sem áll szándékomban beállni a sorba, hiszen annak ellenére, hogy második részként funkcionál, mégsem igazán a történet folytatása, sokkal inkább egy másik "storyline" megragadása a cél, amolyan "spin off" könyv-szerűség. Mindenesetre, remélem, hogy tetszeni fog nektek és nem csalódtok majd a második részben sem. ^^"
Addig is köszönöm, ha elolvastaad! <3

KAMU SEDANG MEMBACA
Will be together parents - Legyünk együtt szülők
Fiksi PenggemarSoRa és Suga esküvője után új családtag érkezik a "Bangtan-családba" a kis YoonRa-t mindenki hatalmas szeretettel és nem kevesebb érdeklődéssel fogadja, hiszen a család egyik tagja sem túl jártas a gyereknevelésben. Persze ez szül némi vicces szituá...