Már pár órája itt vagyunk a villában. Kint vihar tombol, talán jégeső. A szél egy ágat csapkod az ablaknak újra és újra. Eddig 32 csapódást számoltam. 33, 34, 35... Elég, ez semmire sem jó! Ezzel nem üthetem el az időt. A sok, rettegő falulakóval ellentétben én unatkozom. Mivel még csak gyerek vagyok, én kaptam a hatalmas szoba poros padlóját, ezért egy szemhunyásnyit se aludtam. Talán jobb lenne ha beszélnék Edwarddal... mert ez így nem lesz jó. Mindenki fél, az éjszaka folyamán mintha már sírást is hallottam volna, de ebben nem lennék biztos. 36, 37, 38... tényleg meg kell keresnem Ed-et. Ki az ajtón, végig a folyosón, jobbra le a lépcsőn... Azt hiszem ez lesz az. Egy kétszárnyú, aranyozott tölgyfaajtó. A belefaragott hollók csak még fenségesebbé teszik. Kétség sem fér hozzá, ez egy fontos szoba. Halkan bekopogok, de nem kapok választ, így résnyire nyitom az ajtót, és óvatosan bedugom a fejem. Egy gyönyörű, antik üveges szekrény, felső polcán egy koponyával. Egy csillár lóg a plafonról, de gyertyái már rég leégtek. Ebben a helyiségben több a por és a pókháló mint a többiben, biztos egy rég elhunyt családtag használta. Újra fellángol bennem a harag és egy kis undor is a falu lakóival szemben. Én még csak csecsemő voltam, mikor megölték a Blackson család összes tagját Edward kivételével, de pontosan tudom, mi történt. A nővérem ezerszer elmesélte már. -Susie, meséld el kérlek mi történt aznap este! -De prücsök, annyiszor hallottad már! -Kéééérleeeek! - az öcsém hajthatatlan volt, bár már ezerszer hallotta a történetet, nem unta meg. Fáj visszagondolnom arra az estére. -Rendben, de akkor utána mars fürdeni, és alvás egy szó nélkül! -Igenis, asszonyom! - tisztelgett az 5 éves kisöcsém. Komoly volt az arca, mégis nevetés csillogott a szemében. -Sötét éjjel volt, az óra már az éjfélt ütötte. Farkas vonítás hallatszott a közeli erdőből. A telihold fénye mindent megvilágított, mégis mindenki fáklyát tartott a kezében. Néhány férfi vasvillát hozott magával, a falu kocsisai pedig szénát szállítottak a szekerükön. A község apró fogadója felé tartottunk, ahol a tulajdonossal már minden előre le lett egyeztetve, a neki járó pénz is nála volt már. Odahívták a Blackson család minden tagját, még a 3 éves kislányt is. Az ajtó rájuk kulcsolva, az ablakok bedeszkázva, a csapok eltömítve. Nem tehetnek semmit. A falu erősebb lakói körbepakolták száraz szénával az apró fogadót, a nők pedig fellobbantották, mikor elkészültek. A sárgás tűz bekebelezte a házat, csak a faszerkezet békés ropogását és a bentről érkező, félelemmel teli, zokogásba átforduló sikolyokat lehetett hallani. A falu lakói elégedett beszélgetésbe fogtak, és haza indultak. - nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy segítsek rajtuk, de a családom miatt nem tehettem. Anyánk rettegett, apánk folyton folyvást ideges volt a család miatt, az öcsémre pedig vigyáznom kellett. Senki nem tudhatja hogy ez egyáltalán eszembe jutott, mert a polgármester a fejemet vetetné - Ahogy visszafordultam, észrevettem, hogy a család középső fia nem volt bent. A házuk felől rohant, félig begombolt inggel, cipő nélkül. Biztos késésben volt, de észre véve a tüzet azonnal rohanni kezdett, úgy, ahogy volt. Kétségbe esetten rohant befelé, nem érdekelte, ahogy a lángok égetik a bőrét. Pár másodperccel később egy felismerhetetlenné égett, apró kis testtel a kezében rohant ki. Méretéből adódóan csak a húga lehetett. - Edward engem nem vett észre, szóval behúzódtam egy fa mögé, hogy ez így is maradjon. Még vagy fél órán keresztül néztem, ahogy zokogva magához szorítja az apró kis testet. Néha üvöltött fájdalmában, párszor reszketett a bent tartott könnyektől, mire újra kiengedte őket. Mikor már én is elég elkeseredettnek és egy szörnyetegnek éreztem magam, elindultam hazafelé. Halkan baktattam,és pár méterrel később utoljára visszanéztem a nálam csak pár évvel idősebb fiúra. Mintha megérezte volna, felemelte a fejét, és egyenesen a szemembe nézett. Semmi mást nem tudtam kiolvasni belőle, csak színtiszta gyűlöletet és haragot. De mikor meglátta bűntudatos képemet, ellazultak az arcizmai és oldalra biccentett fejjel kezdett vizslatni. Ekkor megembereltem magam és egyenesen hazaindultam. A történet ezen részét senki nem ismeri rajtam kívül, még a kis Charlie sem. - És így halt meg a Blackson család, majdnem hiánytalanul. A nővérem ezerszer elmesélte már a történetet, de ez alkalommal más volt. Előtte még sose véltem felfedezni érzelmeket az arcán, de most mintha végtelen bűntudatot olvastam volna le róla. Gondolataimból a függöny susogása zökkentett ki. Eddig azt hittem a szél, de annak nem ilyen a hangja. Amúgy is, miért lenne nyitva az ablak egy - a körülmények szerint - használatlan szobában? Hát persze, hogy ez a vendéglátónk csínye... de sebaj! Úgy teszek, mintha semmit se sejtenék, had élje bele magát egy kicsit. Odalépek "becsukni az ablakot". -Nem kell úgy tenned, mintha nem vettél volna észre. Láttam a szemedben, amikor idenéztél, és a mozdulataidból, ahogy direkt nem értél hozzám a függöny megfogása közben. -Ed! Na, ezzel megleptél. Tényleg láttalak, de nem hittem, hogy észrevetted! -Több mindent látok, mint hinnéd. -De miért ilyen gyerekes módszerrel próbálkoztál? Ha azt akarod, hogy elmenjünk, nagyon könnyen megrémíthetnéd bármelyikünket. - biztos tudta, hogy ez nem fog beválni. De akkor miért így próbálkozott? -Mert még nem szórakoztunk eleget. A játék még csak most kezdődik.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
