Harcművészet

1.4K 51 33
                                    

Fiúknak, lányoknak

Harcművészetnek inkább azokat az ágakat és formákat nevezik, melyek mögött egy spirituális és/vagy szellemi rendszer is áll (például a harci kung-fu egyes irányzatai, az aikido, az iaido, a tajcsicsüan, stb.), illetve amelyek nem a küzdést és az abban való győzedelmeskedést helyezik a fókuszba. Másképp megfogalmazva ez valódi művészet, a művész pedig az alkotást és az önmegvalósítást tartja művészete céljának. Versenyről itt is beszélhetünk, de az nem a ringben, hanem inkább az életben játszódik. Fontosabb a harcművészetben a kibontakozás és valamiféle magasabb rendű elvvel való harmónia kialakítása.
A harcművészet egy tipikus leírása a festőművésszel való összehasonlítás. A festőnek rendelkezésére áll a paletta az alapszínekkel, valamint a vászon és az ecset. A felhasznált színeket viszont ő maga keveri ki, és a vonalakat is ő húzza, mindezt a saját stílusában, a saját látásmódja, érzései és érzelmei által vezérelve. A harcművésznek rendelkezésére állnak a technikák és formák, amelyeket szabadon módosít és kombinál a saját célja, valamint az adott helyzet szerint. /Wikipédia/


























One-Punch Man

Angol cím: One-Punch Man

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Angol cím: One-Punch Man

Hossz: 1.évad 12 rész
             2.évad 12 rész

//Mindenkinek ajánlott az anime megnézése, aki nem riad vissza a műfajtól, a jó poénoktól és szembetűnő paródiáktól. Érdekes hősök, jó zene és kellemes harcok tarkítják a One-Punch Man világát.//

A történet főszereplője Saitama, a címadó One-Punch Man, avagy az Egy-Ütés Ember nevű szuperhős, akinek az évek során még a haja is kihullott, olyan keményen edzett azért, hogy hős lehessen

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

A történet főszereplője Saitama, a címadó One-Punch Man, avagy az Egy-Ütés Ember nevű szuperhős, akinek az évek során még a haja is kihullott, olyan keményen edzett azért, hogy hős lehessen. De ezzel végül olyan hatalmas erőre tett szert, hogy a nevének megfelelően képessé vált egyetlen ütéssel legyőzni bármelyik ellenfelét, ami rendkívül rövid és antiklimatikus csatákat eredményezett a számára. Saitama így rövid idő alatt beleunt a hősködésbe, de azért töretlenül keresi méltó ellenfelét, aki képes lehet huzamosabb ideig szembeszállni vele.



























Anime ajánlóOnde histórias criam vida. Descubra agora