Az utolsó véridomár

1.

Elizabeth White vagyok, azaz inkább csak Betty, 17 éves, magántanuló. Garyben élek.
Nincs testvérem, anyám még kiskoromban eltűnt, így apámmal élek.
Sosem voltak igazán barátaim, mert a szüleim 8 évesen kivettek az iskolából, egy hónappal Anya eltűnése előtt.
Szinte az egész gyerekkoromat tanulással, festéssel, zenéléssel és utazással töltöttem. Apa mindig ajándékokkal próbál kiengesztelni, amiért nem élek "normális" életet, de már kezdem unni.
Van egy betegségem, pontosan nem tudni mi az és nem is érzem úgy, hogy hátráltatna engem. Elvileg valami probléma van az agyammal, bár egész jól tanulok a korosztályomhoz képest. Rendszeresen járok apával vizsgálatra, ahol elég fura feladatokat adnak nekem.
-Betty! Gyere kész a vacsora! - kiabált fel apám a szobámba.
-Megyek! - kiáltottam vissza és már szeltem is a lépcsőfokokat.
Lehuppantam az asztalhoz. Kicsit piszkáltam az ételt a villával, majd megszólaltam:
-Apa... Arra gondoltam, hogy... - kezdtem bele.
-Ez már rosszul kezdődik. - vágott közbe apa a szemét forgatva, de azért mosolyogva.
-Én csak azt akartam kérdezni, hogy most, hogy holnap betöltöm a 18-aaat, esetleg nem adnál egy kis szabadlábat nekem?
-Mit értesz ez alatt? - húzta fel a szemöldökét Apa.
-Szeretnék egyedül mászkálni a városban, barátokat szerezni.
-Szó sem lehet róla! Tudod milyen emberek mászkálnak kint? Pedofilok, szervkereskedők, sorozatgyilkosok. - vágta rá.
Nem hazudott, mostanában tényleg elszaporodott a bűnözés a környéken.
-De tudok vigyázni magamra, esküszöm! Ráadásul mindig magamnál tartanám a paprika sprayt, amit tőled kaptam.
-Azzal akarod megvédeni magad? BETEG VAGY! SEGÍTSÉGRE SZORULSZ! Nem, nem és nem. Mindent megkapsz itthon, elviszlek egy csomó helyre, ajándékokkal halmozlak el, itt lezártuk a témát.
-De én csak...
-Azt mondtam NEM.
-Esküszöm, hogy...
-Fejezd be a feleselést velem! - emelte fel a hangját.
Ráejtettem a villát a tányéromra, felkeltem és felszaladtam a szobámba. Magamra zártam az ajtót és a tenyerbe borítottam az arcom. Kis idő múlva beleütöttem a falba. Már nem tudtam visszafojtani a sírást, lefeküdtem az ágyamra és hagytam, hogy a könnyek ellepjék az arcom.
10 éve be vagyok zárva a saját otthonomba, nincs senki, akivel beszélhetnék, max az orvosaim. Szerelmet pedig csak filmekben láttam, sosem tapasztaltam még.
*Kopogás*
Megdörzsöltem a szemem, majd kikiáltottam:
-Gyere!
Apa benyitott az ajtón. Odasétált hozzám és leült az ágyamra.
-Tudnod kell, hogy mindent érted teszek. Értsd meg! Féltelek. - mondta miközben végigsímította az arcom.
-Tudom... - szipogtam - és köszönöm. - válaszoltam.
-Szeretlek Kislányom!
-Én is szeretlek Apa.
-Holnap a vizsgálat után elviszlek vásárolni. Mit szólsz?
Mosolyt erőltettem az arcomra és bólogattam. Apa egy puszit nyomott a fejemre, majd kimegy a szobámból.
Semmi kedvem nincs úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de Apa az egyetlen akire számíthatok. Amúgy is, ha a betegségem netán felülkerekedne rajtam, lehet, hogy jobb ha mellettem van valaki.
Valahogy le kellett vezetnem a stresszt, utáltam haragban lenni apámmal.
Felnyitottam a laptopom, majd választottam egyet a sorozatok közül és bekuckóztam a párnáim közé.
0:00
-Hupsz! Ennyire elment volna az idő? Dehát csak pár részt néztem meg... - néztem tág szemekkel az órára - Ideje elmennem lezuhanyozni.
Már megint magamban beszélek... Most vagy kezdek megőrülni itt egyedül, vagy a betegségem kezd előjönni. Lol. Egyik jobb, mint a másik.
Levetkőztem, felvettem a köntösöm, belebújtam a papucsomba, majd halkan elcsoszogtam a fürdőszobába.
-Nemár! - suttogtam a plafonon mászó pókra nézve - Ez már a harmadik a héten!
Nyilván nem ébresztem fel Apát egy ilyen kis semmiség miatt... Ha ezen nem tudok túljutni, hogy is akarnám megállni a helyem Apa nélkül. Megoldom egyedül.
Megragadtam a légycsapót, majd elkezdtem ugrálni vele, hátha elérem vele a pókot, bár ez az én 162 centimmel esélytelen volt. Mérgesen néztem a kis tolakodóra, miközben a légycsapót a kezemben szorongattam.
A pók hirtelen leesett.
-A pics...! - kiáltottam fel ijedtemben.
Sosem káromkodok, de itt majdnem szívrohamot kaptam.
A pók nem mozdult. Megbökdöstem a légycsapóval, de semmi.
-Mi a fene történt? - suttogtam - Esküdni mernék, hogy az előbb még életben volt.
-Na mindegy, ez fura volt. - rántottam meg a vállam.
Lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni.
*Másnap reggel*
-BOLDOG SZÜLINAPOT AZ ÉN EGYETLEN KISLÁNYOMNAK! - üvöltözött Apa.
Megdörzsöltem a szemem és félkómásan Apára néztem. Egy tortát tartott a kezében 18 gyertyával.
-Kívánj valamit!
Felültem, vettem egy nagy levegőt és becsuktam a szemem.
Azt kívánom, hogy Apa el tudjon engedni engem.
Nekiálltam elfújni a gyertyákat, de a 18-nak szinte a fele megmaradt. Megforgattam a szemeim, majd mégegyszer fújtam egyet, sikeresen.
-Sajnálom, hogy vizsgálattal kezdjük a napot. Ugye nem haragszol?
-Nem dehogyis! - mosolyogtam még félig csukott szemekkel - Ennyi nem tudja elrontani a szülinapom!
-Helyes! Még van egy meglepetésem számodra. Hunyd le a szemed és ne less!
Becsuktam a szemem. Éreztem, hogy Apa egy nyakláncot tett a nyakamba.
-Mostmár kinyithatod.
Egy tükröt tartott elém. Amikor megpillantottam benne az ajándékom, kicsit meghökkentem.
-Apa ez...
-14 karátos fehér arany. - mondta büszkén.
-Nem kellett volna ennyi... - kezdtem bele a mondandómba.
-De igen kellett volna! Megérdemled amiért ennyire jól tűröd a betegséged. - vágott közbe Apa.
-Ugyanmár! Még semmi fizikai jelét nem mutatta a betegségem. Nyilván fárasztó a sok vizsgálat meg hogy még nem lehetek önálló, de ennyire azért nem gáz.
-Na ezért vagyok olyan büszke rád Kincsem.
Rámosolyogtan Apára, kivételesen őszintén. Jól esett, hogy ezt gondolja rólam, tudtam, hogy csak félt.
-Lassan kezdj el késtülődni. Délre megyünk az orvoshoz, aztán elmegyünk vásárolni, utána megesszük itthon a tortát rendben?
-Rendben.
*Az orvosnál*
-Következő! - kiáltott ki a nővér.
Apa végigsimította a hátam, jelezve, hogy menjek.
-A szokásos? - kérdezte a nővér mosolyogva.
-Igen.
Bementen, a nővér becsukta mögöttem az ajtót.
-Elizabeth White igaz?
Bólintok egyet.
-Figyelj, ez most nagyon fontos. - váltott át suttogásba - Meg kell szöknöd.
Hatalmasra tágítottan a szemeim.
-D-De m-miért?
-Nincs sok időm megmagyarázni. Van nálad pénz ugye?
-Igen.
-Rendben. A helyzet az, hogy nem vagy beteg, hanem van egy képességed, ami 18 éves kor után jelentkezik. Véridomító vagy. A hozzád hasonló embereken itt kísérleteztek 10 éve, ahogy az édesanyádon is. Nem tűnt el, ahogy rájöttek, hogy mikre képes, megölték a többi véridomárral együtt. Azért jársz vizsgálatra, mert ki akarják deríteni, hogy örökölted-e, 50% eséllyel igen, de ezt eddig nem tudták kimutatni. Ma viszont ez megváltozott. - darálja az infókat a nővér.
Kis hatásszünet után hatalmas nevetésben törtem ki. Ránéztem a nővérre, akinek továbbra is komoly maradt az arca.
-Uramisten, nem viccelsz. - jelentettem ki megkomolyodva.
A nővér elémrakott egy ketrecet. Egy egér volt benne.
-Gondolj valamire, ami nagyon feldühít és öszpontosíts az egérre - utasított.
-Ez butaság...
-Nem mondom el mégegyszer.
Ránéztem a kis rágcsálóra. Természetesen azonnal az Apa iránti haragom ugrott be. Továbbra is erősen figyeltem az egeret, ami egyszer csak nekicsapódott a ketrec falának.
-Ezt nem akarom elhinni...
-Nem maradhatsz itt. Apád sok pénzt kap azért, hogy kísérletezhessenek rajtad. Ki tudja melyik kísérlet hogy sül el, vagy mikor akarnak megölni. Én tudom, hogy te ártalmatlan vagy, de ők nem. Nekik egy gyilkos maradsz. El kell menned innen, mielőtt rájönnek.
-Miért segítesz nekem? - kérdeztem.
-A nővérem is... - válaszolt elcsukló hanggal - őt is megölték.
-Te jó ég! Úgy sajnálom!
-Ezt ne most beszéljük meg, menj, valahogy próbálj meg lelépni innen még mielőtt a laborba kell menned.
-Rendben. Köszönöm.
Szóval ezért nem engedett ki soha. Ki akar használni. Pénzt és hatalmat akar. Hogy lehetek ilyen naív?
Kimentem Apához.
-Elég sokáig tartott, minden rendben? -kérdezősködött.
Rossz volt a szemébe nézni így, hogy tudok a hazugságairól. Pánikba estem.
-Csak kicsit rosszul lettem bent, biztos mert nem reggeliztem. De kaptam szőlőcukrot, már minden oké. - hadartam az improvizált sztorim.
-Biztos jól vagy? A laborvizsgálatod még hátra van.
-Esküszöm. Viszont elmehetnék a mosdóba előtte? Női problémák...
-Persze, szaladj!
Nem kell kétszer mondani. A mosdó volt egyetlen hely, ahol volt ablak és nem voltak kamerák. Berohantam, kiválasztottam az ablak melletti wc-t. Lecsuktam a fedelét, ráálltam és elkezdtem rángatni az ablakot.
-Gyerünk már! - mondtam összeszorított fogakkal.
Végre kinyílt. Amilyen gyorsan csak tudtam, felmásztam.
Méghogy nem boldogulnék egyedül.
Na de most hova menjek?

----------------------------------------------------------

Üzi nektek:
•Első: Of course tisztában vagyok vele, hogy az előző, félbehagyott sztorim után nagyobb durranásra vártatok, és igérem, hogy az is lesz a történet előrehaladtával!
•Második: A tervem szerint előre megírom a részeket és hetente 1, maximum 2 részt szándékozok publikálni, hogy a tanévben, amikor már nincs ennyi időm tudjak mit kirakni. Tehát amikor ezt látjátok, az ezt követő 2-3 rész már kész van. Szóval nyugi, most kevesebb esély van rá, hogy elhanyagolom az írást. :D