Az utolsó véridomár

4.

Másnap újra veszekedésre keltem. Még félig csukott szemmel kisétáltam a konyhához és megálltam az ajtó mögött hallgatózni.
-Ha nálam megtalálják, nekem annyi. Miért kellett ebbe belemennem... Sürgősen kéne pénz és most, hogy itt a lehetőség, eleresztjük. - kiabált Lucas.
-Higgadj már le! Nem fogják megtalálni. Elmondtam, hogy miért nem visszük haza, vita lezárva. - próbálta lenyugtatni Vanessa.
-Nem higgadok le! Ez csak egy kis lázadó picsa. Láttátok mennyi pénzt adna érte az apja? Csak a figyelem középpontjába akar lenni... Nézzetek rá, el van kényeztetve!
Dühömben bevágtam az ajtót és beszálltam a vitába.
-Semmi közöd nem lenne hozzám, ha az idióta haverod nem hozott volna ide engem! Nehogy már én legyek a hibás! - háborodtam fel.
-Ó, már csak te kellettél ide... Hogy van ehhez pofád? Lehet, hogy otthon mindent megkapsz, lehet, hogy apád kinyalja a segged. De itt egy senki vagy, világos? Csak egy önimádó, akaratos, elkényeztetett kis ribanc vagy semmi több! Nekem ne merj visszapofázni, mert nekem köszönheted, hogy maradhatsz! - ordítozott Lucas.
-Hé, hé, hé! Azért finoman! Ő csak egy kislány! - csitította Jason.
Nagyon fájt, amit Lucas mondott. Részben azért, mert tényleg el voltam kényeztetve, részben pedig azért, mert úgy ítélkezett felettem, hogy nem tudta az igazat.
-Tudod mit? Nincs szükségem a segítségedre! - kiáltottam.
Az indulataim felülkerekedtek rajtam és elvesztettem az irányítást magam felett. Abban a pillanatban, ahogy befejeztem a mondatom Lucas a térdéhez kapott. Fájdalmában hatalmasat ordított.
Te jó ég, bántottam egy embert!
-Mi a francot csináltál? - kérdezte értetlenül Jason Lucastól.
Teljesen pánikba estem. Egy pár másodpercig földbegyökerezett lábbal, zihálva bámultam, majd visszarohantam a szobába.
Felkaptam a táskám és már indultam volna kifelé, amikor Vanessa megállított.
-Hova ilyen sietősen? - kérdezte.
-Bárhova, ahol nem zavarom a levegőt. - válaszoltam és a kilincsre tettem a kezem.
Erre Vanessa az ajtónak támaszkodott, hogy ne tudjam kinyitni.
-Most kajak megsértődtél?
-Persze, hogy megsértődtem! Nem hallottad milyen tiszteletlenül beszélt velem Lucas? Semmit nem ártottam neki, ennek ellenére úgy néz rám, mint egy kis élősködőre.
-Lucas mindig is egy hatalmas proli volt. Hagyd rá, nem éri meg vele vitatkozni, mert vérig sért. - jött elő Jason.
Becsuktam a szemem és hatalmasat sóhajtottam.
-Mondjatok egy indokot, amiért maradnom kéne...
-Egyességet kötöttünk, hogy nem viszünk vissza apádhoz és nem bántunk téged, a pénzért cserébe, amit apádtól ellopunk. - fonta össze a karjait Vanessa.
Be kell tartanom az ígéretem.
Szép lassan elengedtem a kilincset, majd visszasétáltam. A szoba ajtajában észrevettem, hogy Lucas bent van. Az ágyon ült és a térdét masszírozta. Megpróbálta kinyújtani, mire felszisszent.
Nem vágytam a társaságára és úgy éreztem neki főleg nem hiányzott az enyém.
Bementem a konyhába és leültem az asztalhoz. Órákon keresztül csak ültem és néztem ki a fejemből és hagytam, hogy elragadjanak a gondolatok.
Felmerült bennem, hogy mennyi mindenkire jelentek veszélyt, hogy milyen könnyen bajba keveredhetek, hogy örökre bújkálnom kell apám elől. Nem voltam depressziós, sokkal erősebb voltam ennél, de ha csak egy kis időre is, teljesen elvesztettem a reményt. Nem voltak rendes szüleim, barátaim, akikre tényleg számíthatnék, ráadásul a képességem keresztbehúzott minden számításomat.
Egy kis idő múlva felébredtem a gondolataimból, ugyanis Lucas bejött a konyhába. A térdén szorító volt és kissé bicegett.
-Hogy van a térded? - kérdeztem halkan.
-Erre semmi szükség Szöszi. Egyikünk sincs rákényszerítve, hogy kedvelje a másikat. Nem kell megjátszanod magad. - válaszolt.
Igaza volt. Teljesen egyet tudtam érteni vele, annak ellenére, hogy apám után ő volt a második ember akit a legkevésbé szívlelek. Nem mintha olyan sok ismerősöm lett volna.
-Lelépek, hozok valamit a térdemre. - váltott témát.
-Ne menjek el helyetted? Egyáltalán rá tudsz állni a lábadta?
Nem is tudom mi ütött belém. Azok után, ahogy beszélt velem én még aránylag kedves voltam vele.
-Elment az a maradék csöppnyi eszed is? Már mindenki ismeri az arcod a környéken. Ennyire nem fáj a térdem.
Ó basszus... El is felejtettem, hogy bújkálok.
Lucas köszönés nélkül kibicegett az ajtón. Pár másodpercre a távozása után Vanessa és Jason osont be az ajtón. Én csak csendben néztem magam elé. Vanessa elémrakott egy mekis zacsit.
-Hoztunk neked kaját. - mondta.
Pontosan tudtam, hogy hambi van benne, de azért megnéztem, ha netán valami csoda folytán tévedtem volna.
-Bocsi, de nem eszem húst. - jelentettem ki.
Elég irónikus, hogy véridomár létemre vega vagyok.
-Ugyanmár, egy kis hús nem fog megártani! - legyintett Jason.
Nem voltam jó kedvemben és nem hiányzott, hogy az étkezési szokásaimra megjegyzéseket tegyenek. Felpattantam a székről és egy hatalmasat csaptam az asztalra.
-Azt mondtam, nem eszem húst! - emeltem fel a hangom, majd ezzel a lendülettel be is mentem Lucas szobájába.
Bevágtam magam mögött az ajtót és ledobtam magam Lucas ágyára. Idegességemben elkezdtem a halántékomat masszírozni.
Honvágyam volt, de tudtam, hogy nem mehetek vissza. Magam miatt.
Hátradőltem, becsuktam a szemem és mélyeket lélegeztem. Ez után 20 percen keresztül csak a plafont bámultam. Nem gondoltam semmire, nem éreztem semmit, egyszerűen csak léteztem. Hatalmas ürességét éreztem magamban. Valamit, amit nem lehet ellensúlyozni, mert sem negatív, sem pozitív hatással nem volt rám.
Felálltam és elkezdtem felfedezni a szobát.
A túlzottan kíváncsi természetem miatt elkezdtem kutakodni, ezzel (bár nem tud róla) megsértve Lucas privátszféráját.
Először a ruhásszekrényét vettem célba. A pólói szép rendben vállfákra voltak aggatva, a farmerjai pedig a szekrény alsó részében hevertek összehajtva. Főleg a fekete, a fehér és a szüke szín dominált a ruhatárában, de itt-ott felfedezhető volt benne sötétkék, sötétzöld és bordó is. A legtöbb letisztult, felirat nélküli volt, de legnagyobb meglepetésemre volt egy Queen-es köztük. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó a zenei ízlése.
A göncei nézegetésére viszont hamar ráuntam, ezért áttértem az íróasztalra, aminek az aljára fiókok voltak szerelve, így elkezdtem kihúzogatni őket. Az elsőben borítékok voltak, feltételezem tele pénzzel, ami nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. A második következett, szép lassan kinyitottam. Ahogy megláttam a tartalmát nyeltem egyet és vissza is csuktam. Tele volt fegyverekkel.
Talán jobb lesz, ha csak kívülről szemlélem.
Az íróasztal sarkában egy fotóalbum hevert. A kezembe vettem, leültem az ágyra és elkezdtem lapozni. Régi családi fényképek voltak benne.
Hogy válhatott a cuki kis Lucasból egy bűnöző?
Az album végefelé egy talán 6-7 évvel ezelőtti képet találtam. Lucas szerepelt rajta egy rá eléggé hasonlító lánnyal. Amikor közelebbről szemügyre vettem a képet, kinyílt az ajtó. Lucas lépett be rajta. Ijedtben becsuktam az albumot és a takaró alá dugtam.
-Te meg mit csinálsz?
-Semmit, én csak...