✔️Álmaim Nője (JHS OS)

Első és Utolsó

˘Jung Hoseok˘

Kedvenc kis kávézóm hátsó asztalánál álmaim nője ült. Tudtam! Őrültségnek hangzik, tudom, de akkor is! Egyből tudtam, hogy ezt az arcot kerestem, ez az arc lebegett előttem, amikor kidobtam a barátnőmet. Csak így, a semmiből! Bumm!

Ott ült a sarokban és könyvet olvasott. Nem holmi lányregényt. Tartalmas, modern szépirodalmat. Ujjával vezette a sort ahol járt, néha-néha összeráncolta apró homlokát és a száját rágcsálta izgalmában. Az arcán egészen kislányos, halvány pír ült. Mosolygott miközben felém pillantott. Tekintete, mint ha a kelleténél több ideig időzött volna rajtam, de az is lehet, hogy ezt csak én képzeltem így. A szívem majdnem ugyan olyan ügyetlenül bukdácsolva akart kiugrani a helyéről, mint ahogy a napilap is a kezeim közül.

Én a szokásos helyemen tespedtem az egyetlen ablak előtt, ami a sarki kisközértre nézett. A szerencse nem minden nap mosolyog rá az emberre egy ilyen vonzó nő személyében, így hát viszonoztam a gesztusát, de úgy érzetem, hogy a bennem lévő furcsa feszültség miatt ez inkább csak egy bárgyú vigyorrá sikeredett. Lesütöttem hát a szememet, és újból úgy tettem, mint ha az újságom lenne az, ami teljesen leköti a figyelmemet. Görcsösen markoltam a lapokat és végig az járt a fejemben, hogy valahogy meg kellene szólítanom. De mégis hogyan?

Nem volt egyedül. Sajnos, volt vele egy kimondottam jóvágású krapek is, aki ráadásul végig a kezét fogta. Hát nem vette észre, hogy ezzel akadályozza Őt az olvasásban? Legszívesebben odamasíroztam volna és kitéptem volna azt a kecses kacsót a hatalmas és birtokló mancs szorításából, de nem tehettem. Tehetetlen voltam, úgyhogy e helyett csak a kávéhabot piszkáltam a kanalammal, miközben valami égi csodára vártam, és arra, hogy újból elkaphassak Tőle egy édes pillantást.

Fényképész vagyok. Szabadúszó, és általában csak esküvői fotókat készítek, de most inkább egy halom portréra vágytam. Arra, hogy ez a csábító tünemény egy kellemes megvilágítású stúdióban csak engem nézzen, csak rám mosolyogjon és lesve minden szavamat csak olyan ívbe fordítsa a testét, amerre én akarom. Önző dolog, tudom, de hát a szerelem is az, nem igaz? Márpedig én – életemben először, és ami azt illeti marha gyorsan - szerelmes lettem!

Ma reggel – olyan fél tizenkettő magasságában - pontosan ezekre a szavakra ébredtem. Jó barátom Yoongi telefonált, és közölte, hogy önző vagyok, amiért nem vagyok hajlandó elkísérni Őt egy újabb csajvadászós buliba. Előző este, és azt megelőzően is ugyan ezt tettük, és tulajdonképpen már vagy egy hónapja megállás nélkül. Pontosan az óta, hogy megszabadultam Seoyun-tól, Ő pedig a testvérétől, Seojun-tól. Ne gondoljatok rosszra, amikor először felszedtük őket, halványlila gőzünk sem volt, hogy testvérek. Ez már csak hetekkel később derült ki, de akkor már benne voltunk mind a ketten a slamasztikában. Matricák voltak. Azok a minden energiát – és persze pénztárcát is - leszívó, levakarhatatlan és idegesítő matricák. Nem volt könnyű a szakítás, még most is vannak kék-lila foltok a sípcsontomon. De ha a mai napot nézem, megérte a fájdalom.

Első utam ide vezetett a Black Corner-be, és még meg sem kaptam a kávémat, már teljesen éber voltam. Amikor először érzékeltem, hogy az eldugott kis sarokban van valaki, még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a dolognak. Előfordult már, hogy rosszarcú maffiózók, vagy nagy korkülönbséggel bíró párocskák „beszélgettek" ott. Amikor azonban leültem és a tekintetem találkozott azzal a nagy, barna szempárral, mint ha villám csapott volna belém. Kétség kívül elcsépelt frázis, de tökéletesen leírja azt, ami történt. Amint megpillantottam, áramütés szerű rosszullét kerülgetett és mintha az egész világ arra másfél négyzetméterre szűkült volna. Szó szerint a földbe gyökerezett a lábam, azaz székbe a seggem. Alig tudtam nyugton maradni és elég helyet sóhajtani a nadrágomba. Nem tartom magamat romantikus típusnak, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudom, mitől döglik a légy. Igen is le tudom venni a nőket a lábukról, sőt, ahogy Yoongi barátom mondja, a bugyijukból is simán kibeszélem őket. Már ha érdemes. Ezt a földöntúli teremtést ott hátul, mindenképpen érdemes lett volna, de hát mégsem állíthattam oda egy olyan dumával, hogy: elnézést hölgyem, de én biztos vagyok abban, hogy Ön álmaim asszonya. Nem inna meg velem egy kávét?