「 小説 」- 𝑟𝑒𝑡𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑑𝑒 ( taekook )

e l s ő

Egy hónap. Ennyi telt el, mióta Jungkook konkrétan elküldött a francba. Mivel érdemeltem ezt ki? Nos, magam sem tudom. Mindent meg akartam neki adni. Mindenemet neki akartam
adni. Úgy tűnik neki ennyi nem volt elég.
- Khm...Föld hívja Taehyungot ! - szólalt meg az előttem ülő Jimin. Unottan piszkálta a rántottáját, miközben engem bámult. Gondolom megint elkalandoztam.
- Már megint az a gyökér, igaz? - hangja cseppet sem volt kedves sőt, mintha még ideges is lenne. A legjobb barátom, elhiszem, hogy aggódik. Néha viszont már képes túlzásba esni.
Nagyot sóhajtva tettem le villámat, s a félig megüresedett tányérommal elindultam a konyhába, barátomat válasz nélkül hagyva. Igaz látni nem láttam, de végig magamon éreztem Jimin szúrós tekintetét.
Talán fel kéne hívnom őt. Vagy talán...talán elmehetnék a munkahelyére. Bár azt mondta nem kíváncsi rám. Az is lehet, hogy csak hirtelen felindulásból mondta. Biztos erről van szó!
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben a mosogatóvízben ázó kezeimet néztem.
Borzasztó vagy, Taehyung.
- Remélem nem azon töröd a csinos kis fejedet, amire én gondolok. - állt mellém Jimin.
Erre csak elmosolyodtam. Túlságosan is átlát rajtam. Vagy csak már kiismert.
Gyorsan megtöröltem kezeimet, s felé fordultam. Csípőre tett kézzel figyelt, mintha magyarázatot várna. Végülis, meg tudom érteni.
- Igen, rajta agyalok azóta is. Igen, beszélni akarok vele, és igen, rohadtul hiányzik. - daráltam el behunyt szemekkel. Még így is látom magam előtt Jimin megvető tekintetét. A várt gúnyos nevetése helyett csak egy mély sóhajt hallottam.
- Remélem tudod, hogy az önmarcangolással nem mész semmire. Világosan megmondta, hogy nem akar tőled semmit! - szólt kicsit erélyesebben, mire muszáj volt felnyitnom szemeimet.
Világosan megmondta, hogy nem akar tőlem semmit.
- Jimin. Te ezt nem értheted! Voltál már egyáltalán szerelmes? - fakadtam ki. Elegem van. Senki nem érti meg a helyzetem, mindenki csak ki akar oktatni.
Előző mondatommal sikerült kicsit kizökkentenem barátomat, ez jól tükröződött arckifejezésén. Kezeit összefonta maga előtt, tekintete elsötétült.
- Igen, képzeld voltam. Csak rájöttem, hogy tök feleslegesen töröm magam, mivel annak a valakinek csak egy idióta lebegett a szeme előtt! - mondatát befejezve sarkon fordult, s elindult. Valószínüleg a szobájába.
Teljesen lesújtva dőltem a konyhapultnak, most kezdtem felfogni mit is mondott.
Csak egy idióta lebegett a szeme előtt? Ugye nem?

AUTHORS NOTE:
hey hey !! igen, baromi sok idő telt el a prológus óta. ez sajnos egy olyan könyv, amit tényleg csak akkor tudok írni, ha van kedvem hozzá. annyit elárulok, hogy nem tervezem hosszúra, így viszonylag pörögni fognak az események.
puszi a pocitokra a következő részig <3