"Szeretjük az ismeretlent felfedezni. Nem tudjuk mit rejt az erdő, mit rejt a szomszéd bácsi, mit rejt az univerzum"
-Elkapni!-ordibáltak, majd százezren indultak utánam. "Menni fog" ismételgettem magam, majd felpattantam a légdeszkámra és elindultam a kijárat felé. -Még egy kicsi!-suttogtam magamnak, majd hirtelen lestem a deszkáról.
Zuhanok. Most fogok meghalni? Aznem lehet, még olyasok dolgot szeretnék elérni az életben.Férjet, gyerekeket, munkát, nyaralásokat, családot de legfőbb szerelmet. Oly régóta szenvedek de sehogy nem jön össze semmi.
Vártam a pillanatot, hogy becsapódok a földbe de nem történt meg. Furcsállottam is de amikor kinyitottam a szemem észre vettem, hogy kék gravitációs elleni szférába kerültem. Lassan irányítottak feléjük. Próbáltam mozogni de még a szempillám se rebbent meg. Bevallom féltem, hogy én is olyan leszel, mint ők vagy hogy megölnek. De mit lehet már tenni ez ellen? Semmit..Közeledtem feléjük, majd belém szúrtak egy altató folyadékkal teli tűt.. Nehezen de kinyitottam a szemem de rögtön vissza is csuktam. Hárman vették körül testemet. Próbáltam nem mocorogni, így suttogtak valamit, majd gondolom elhagyták a helyiséget. Villámként ugrottam fel, majd kicsit megszédültem. A nyugtató még hatott egy kicsit. Egy álom szobában vagyok. A terem akkor változik kinézetileg ha álmodnak benne. Gondolom, így próbáltak kielemezni. Remélem nem sikerült nekik. Lassan kinyitottam az ablakot, majd nehezen de átmásztam rajta. -Most merre?-kérdeztem magától. Futásnak eredtem, amikor megszólalt az épület riasztója. Megláttak. Gyorsan felnyitottam az egyik kocsi ajtaját, majd gázt adtam neki és elindultam a "kapu" felé. Nincs is olyan messzi, mint hinné az emberek. Tövig nyomtam a gázt, amikor hirtelen egy kanyart nem vettem észre és a kocsi 180 fokos mozdulattal felborult. Az én szerencsém. Próbáltam kiszabadítanom magam de késő volt. Itt vannak.. Próbáltam behúzni magam hátha tovább mennek de nem mentek tovább. Idejött az egyik és kiráncigált. Kis termetéhez képest óriási erő lakozik benne. Felém közeledett egy másik,majd megint kaptam a karomba altató injekciót.Nem mertem megmozdulni, féltem hogy észre vesznek. Próbáltam kileskelődni a szemhéjam felett de túl kockázatosnak tűnt a tervem. Mi lesz most velem?? Kénytelen leszek felkelni. Kinyitottam a szemem, majd szembe találtam velük magam. Egyik se mosolygott, csak néztek. Az egyik aki kiszedett a kocsiból leemelt a fura ágyról, majd elkezdett rángatni egy ajtóhoz, amit kinyitott és belökőt rajta. Megfordultam de már zárta az ajtót vissza fordultam, amikor emberek jöttek elő. Mindenki koszos volt. Ruháik alig volt. Mindenki csont sovány volt és csak néztek.
-Heló!-integettem bambán. Egy férfi közeledett felém.
-Üdv itt, a kivégző szektorban!-fogta meg a vállam, majd elindultunk a tömeg felé. Mindenki némán figyelte, ahogy elhaladok előtte. Voltak közöttük gyerekek, nők, férfiak fiatalok és idősek is egyaránt. Néha tekintetem találkozott valakiével de rögtön elfordították a fejüket. Láttam abban abban a pillanatokban a tekintetükben a félelmet, a sok kínt, amit átéltek.. Nehezen de végül tudtam figyelni a férfire, aki jobb kezét a vállamon tartotta a ballal pedig mutogatott.
-Mióta itt vagyunk három körzet alakult ki, az első a kivégző körzet, akiket biztos, hogy megölnek, vagy megkínoznak, a harmadik az élők körzete, akik biztos, hogy életben maradnak!-mesélte.
-Kihagytad a második körzetet!-fordultam felé.
-A második körzetben fertőzik meg az embereket, hogy Olyanok legyenek mint ők!-nézett rám. Olyanok, mint ők...Gyilkosok, szívtelen lények, tudatlan lelkek.
-Hogy hívnak?-hirtelen nem tudtam mit mondani. "Soha ne mondj semmit egy ismeretlennek"-hangzottak anyám szavai. Ha elmondom lehet, hogy elmegy hozzájuk és mindent elmond rólam és megölnek. De ha nem besúgó..
