Az erőteljes fény hatására nehezen de kinyitottam a szemem. Felálltam az ágyról, majd a szuszogó fiút figyeltem, aki megmentette az életem. Nagyon hálás vagyok neki de itt nem maradhatok. Vissza fognak jönni értem és akkor őt is meg a többieket is bántanák. Gyorsan elindultam a kunyhóm felé. Az emberek még nem keltek fel, aminek örültem. Döbbenten néztem a kunyhómat, az ajtó nyitva volt. Visszatértek?? Összeszedtem minden bátorságomat, amicsak lehetett és beléptem az ajtón.
-Mit keresel itt?-sziszegtem és próbáltam állni a fiú tekintetét.
-Téged kerestelek!-mosolyog.-Csatlakozni akarok hozzád!-jön közelebb.
-Mi?-értetlen fejjel néztem rá. Hova akar ez csatlakozni??De ki ez a srác egyáltalán?
-Ahogy harcoltál ellenük, döbbenetes volt és ráébredtem, hogy lázadnunk kell ellenük ha élni akarunk. Segíteni akartam de apám vissza tartott szerinte be kell hódolni a szörnyek, így életben maradhatunk. Eddig én is ezt hittem de amikor megakartad menteni a húgom minden megváltozott!-ahogy a monológját mondta figyeltem az arcát. Mikor a szörnyekről beszélt láttam az undort az arcán de amikor a húgát hozta szóba azt hittem elsírja magát. Teljes mértékben igaza van neki. Lázadnunk kell ellenük. Ki kell használni minden erőnket ellenük.
-Velem vagy?-nyújtottam a kezem.
-Mindenben!-fogta meg.
-Rendben !-mosolyogtam, majd komoly arcot vettem fel.-Két zsákot viszünk, fejenként. Nálad lesz az egyikben élelem a másikban víz!-magyaráztam, amit figyelemmel kísérte.-Hozd a kezedben a ruháidat, ami van az lesz az én egyik zsákomban , a másikban meg fegyverek!-mondtam, majd intettem a fiúnak, hogy elmehet. Elővettem az ágyam alól a táskáimat, majd beletettem a pisztolyomat, amit eddig eldugtam, majd betettem a kést amivel megszúrtak.
-Itt vagyok!-rohant be , majd térdére támaszkodott és nehezen vette a levegőt. Gondolom futott idáig. -Hogy is hívnák?-állt föl, majd vállára vette a táskákat.
-Mivel egy darabig együtt leszünk számodra Dakota vagyok!-nyújtottam a kezem.
-Justin!-fogtunk kezet, majd leültünk a földre.
-Mire várunk?-fordult felém.
-Hogy este legyen és akkor induljunk!-mondtam.Jó ötlet ez egyáltalán? Lehet, hogy Justin is olyan, mint az Apja és a végén elárul. Talál sikerül találnunk kint lázadókat és mellénk állnak. Lassan kezdet a szemhéjam lecsukódni, így elaludtam.
-Dakota!-pofozott meg Justin, mire előrántottam a fegyverem és a fejéhez fogtam.Lefagyva nézte a pisztolyt.
-Ilyet még egyszer ne és ne érj hozzám értetted?-fogtam még mindig a pisztolyt fejéhez. Tudtam, hogy fél, azt is tudja, hogy simán lelövöm.
-Értettem!-suttogta, majd leengedtem a fegyvert és felálltam.
-Bocs!-mosolyogtam, mint egy ártatlan kislány. Nem mondott semmit csak kinyitotta az ajtó, majd kilépet rajta elveszve a sötétségben. Felkaptam a táskáimat, majd Justin után indultam. Az ajtóhoz léptünk, ami két napja belöktek ide. Lassan kinyitottam, majd beléptünk a folyosóra. Sehol senki, így simán meglehet lógni. Becsuktam az ajtót, mire megszólalt a riasztó. Ijedten kezdtünk futni a folyosón, remélve, hogy a folyosó végére érünk. Sikeresen nyitottuk az épület ajtaját, majd felkaptuk légdeszkákat a földről.
-Köves!-jeleztem Justinnal, amikor leszálltunk a Földre, mivel megérkeztünk a burok ajtajához, amit hajdan a volt lázadó John Mayer robbantott ki, annál hála több mint 100 millió szörny halt meg. Azóta a buroknak nem sikerült meggyógyulnia, örömünkre.
