7.rész

471 18 2
                                    

Lementünk és Ruggeroék már vártak minket.
~Szálljatok be egy hátra egy előre. - rámnézett.
Beszálltunk én előre, Alba pedig hátra.
~Hogy hogy nem Rebeka ül elől? - néztem a tükörből Rebekára.
~Kivételes alkalom. Gyönyörűek vagytok. Egy koncertre így kiöltözni.
Alba elnevette magát.
~Ha csak a koncert miatt öltözött volna ki Kim. -felnevetett.
Egy szúrós pillantást vetettem hátra Albára és el is fordultam az ablakhoz, de láttam Ruggero reakcióját rá. Sőt tuti biztos vagyok benne, hogy élvezte ezt a helyzetet. Csak menjünk már, ez kínos.
~Bátyus el fogunk késni. - hajolt előre Rebeka.
~Megyünk nyugi, odaérünk. De köszi.
Elindultunk és 10 perc alatt odaértünk, majd elsőként pattantam ki az autóból.
~Kim sajnálom - nézett rám Alba.
~Nem baj. -megöleltem.
~Lányok gyertek, mert a végén nem jöhettek be még a koncert előtt sem és lemaradtok a műsorról, főleg te Kim. -lépett mellénk Ruggero.
Nagy nehezen bementünk a színpad mögé, hiszen a biztonsági őrök nem akarták elhinni, hogy Ruggeroval vagyunk, de sikerült meggyőznünk őket. Rebeka odajött mellém.
~Csak óvatosan. -súgta a fülembe én meg nem értettem ez mit akarjon jelenteni. Ekkor Ruggero odajött mellém és megfogta a kezem.
~Alba jösz? Megiszunk valamit? -nézett Rebeka Albára.
~Megyek igen.
Elmentek. Ránéztem Ruggerora és a kezünkre, amit még mindig fogott. Eléggé elpirultam.
~Beszélnünk kell. -húzott be az öltözőbe.
~Mi olyan fontos, hogy nem várhat a koncert végéig? -elengedtem a kezét.
~Kim az van, hogy rohadtul beléd zúgtam mikor megláttalak és azóta se tudlak elfelejteni.
Mi? Ezt most álmodom vagy sem? Valaki csípjen meg kérlek... De nem ez nem álom, ez a valóság. Ő mondja nekem. Úritsen.
~Hahó - röhögött fel.
~Jaj bocsi, elkalandoztam. Hát igazság szerint nekem már régóta tetszel. - pirultam el.

Beleszerettem egy sztárbaWhere stories live. Discover now