19.Rész

230 10 1
                                    

Az este hátralévő része nagyon jól telt. Megvacsoráztunk és sétálgattunk, mikor Ruggerot hívták.
~Bocsi ezt fel kell vennem - nézett rám.
~Semmi baj.
Arrébb állt és felvette a még mindig csörgő telefont. Fogalmam sem volt ki lehetett az, nem tudtam semmit, de Ruggero arcáról jó híreket láttam. 5 perc múlva le is tette és elkezdtünk visszasétálni a kocsihoz.
~Minden rendben? - néztem rá.
~El van intézve jövő hétre az iskola. Nem kell egyikőtöknek se be menni. 
~Ez szuper.
~Igen az.
Odaértünk a kocsihoz, ajtót nyitott nekem én meg beültek, majd miután becsukta beült a mellettem lévő ülésre.
~Találkoztál már Agustínnal igaz? - nézett rám.
~Igen.
~Ő is jön velünk, meg a bandájának az egyik tagja, de jó fej a srác. Minden rendben lesz. -nézett rám.
~Rendben. Ahogy mondod, minden a legnagyobb rendben lesz. - mosolyogtam rá, ekkor ő közelebb hajolt és megcsókolt.
~Szeretlek. -nézett rám.
~Én is téged -elpirultam.
Elindultunk hazafelé. Sokat beszélgettünk és tervezgettük a jövő hetet. Ruggero mindent eltervezett, hogy mikor hova megyünk vagy éppen mikor van fellépése ugye. De ez nem baj, hiszen legalább addig se unatkozunk. A ház elé értünk és egyszerre szálltunk ki a kocsiból.
~Akkor holnap. -mosolyogtam rá
~Úgy lesz -megcsókolt én meg bementem a házba, majd ő is elindult.
Mikor beléptem Mike és Alba lent beszélgettek.
~Sziasztok. - köszöntem nekik.
~Szia. -válaszoltak vissza.
~Minden rendben? -tette fel a kérdést Mike.
Tudtam, hogy arra akar kitérni, hogy milyen is volt.
~Mike miért nem kérdezted előszőr azt, hogy milyen volt? Ismerlek. - nevettem fel- De amúgy jó volt és csak vacsorázunk meg sétálgattunk. Ennyi.
~Okés, na nyugi. -nevetett ő is.
~Örülünk, hogy tetszett. - ölelt meg Alba.
Ekkor Mike szobájából Dominik lépett ki.
~Szia Kim. - köszönt - gyönyörű vagy ma is.
~Nem jön be Dominik. -nevettem és elindultam fel.

Beleszerettem egy sztárbaTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon