Szikrázó áramkörök
Mindenhol a fejünk fölött,
Nekünk ez jelenti az életet;
És csak csendben végignézzük,
Ahogy a füst lassan elfedi a kék eget.
Játsszuk mind a világtalant,
Világ mentés hiába van;
Mint farkasok a rengetegben,
Ez a világ oly kegyetlen.
Vészjósló vonyítása lassan gyászénekbe csap át,
Úgy szól ez a dal, mint ember, aki isteníti a halált.
Ha a gyors vad elterülne,
És már a madár sem repülne,
Akkor talán felfogjuk majd,
Hogy ez itt mind az ember műve.
