Egy évem veled

2. Rész

"-Még egy menet?

-Inkább kihagynám, elég volt a játékból.

Írta le a választ Chuuya, majd elnyomott egy ásítást, laptopját pedig már csukta volna le, ha meg nem látja a kihívó mondatot.

-Oh, igaz is, mindig nyerek, nem igaz?"

***

A kis vörös maga elé pislogva dolgozta fel az előbb történteket, s félig fogta csak fel, miről beszélgettek az őt körülvevők. Valami még derengett neki a fagyizásról, de fejben egészen máshol járt.

-Ő az új osztálytársatok?

Pillantott rideg tekintettel le a jelenleg sokkos állapotban levőre az egyik ember, kivel Dazai betervezte a ma délutáni programot.

-Jah, ugye milyen törpe? -Tette válaszul az említett fejére kezét, s belesimított annak tincseibe. Ekkor vette csak észre, hogy az előbb mutogatott, ékszernek nem mondható kötelék még látható helyen van, így a kisebb elé lépett, és megigazgatta rajta az inget. -De vigyázzatok vele, elég harapós fajta.

Tette még hozzá, mire Chuuya már feleszmélt, és reflexből bokán rúgta.

-Anyáddal szórakozz! -Ha nem lett volna elég előző cselekedete, el is csapta a magán levő kezeket, s gyilkos szemeket villantott a magasabbra. -Ennyien leszünk, vagy az egész sulit elhívod?

Vonta kérdőre, ahogy táskáját átvetette vállán.
A kötéses felocsúdva a fájdalom abbamaradta után lágyan elmosolyodott, majd elfordult a kisebbtől, s megindult lassan, válasza közben.

-Ne aggódj, nincs annyi ismerősöm. -Hagyta el egy halk sóhaj ajkait, majd lehunyta szemeit. -Mehetünk.

Míg a másik kettő követte, addig a kis vörös tétován bámult utánuk, pár lépés erejéig.

Volt ideje megnézni az állítólagos barátait Dazai-nak, és még azalatt az idő alatt bevallotta magának, hogy ezek, akárhogy is nézi, nem tűnnek valami igazinak. De csak első ránézésre ítélkezett.
Mielőtt találkoztak volna, valami olyasmit mondott a barna, hogy fiatalabbak, és lejjebb vannak egy osztállyal, de erre is csak halvány emlékfoszlányok utaltak vissza.

Pár perc alatt a vörös inkább azt kívánta, bár valahol az Antarktiszon lenne ez az iskola, mert a perzselő hőség elviselhetetlenné kezdte kinőni magát. Annyi szerencséjük volt az egészben, hogy céljuk viszonylag közel helyezkedett el, s bár nagy tömeg volt, a sor hamar lement, a választék pedig minden nyáron egyre szélesebb.

-És..hogy érzed magad Japánban, Nakahara-san?

Törte meg a csöndet vékonyabb, gyerekes hangjával a fehér hajú, aki az út alatt Atsushi néven mutatkozott be.
Chuuyát kifejezetten idegesítette ez a megszólítás, bár valahol elfogta az egoistaság, feljebbvalósági érzet, de hangot adott nemtetszésének.

-Mondtam már, hogy felesleges ez a megszólítás. -Nyalt bele fagyijába. Az itteni ízek eltérő összeget alkottak, mint az otthonában, de kedvére való volt ez a fajta ízvilág is. -Mellesleg..szép hely, az építészeti stílus pedig egyedi. Az emberek kedvesek, a boltok sokszínűek, rengeteg olyan terület van, ahová hétvégente szívesen elmennék.

Foglalta össze röviden válaszát, majd a másik két jelenlevőre pillantott. Számára mindannyian magasak voltak, de Dazai volt az, aki még begörnyedve is meghaladta az átlagukat.
Ez az egyik, ami irritálta. 

-Dazai-san..-Köhögött fel Akutagawa, a 4. személy, kis csapatukban. Ha nem ismerné az ember, azt hinnék, alulról hipózza a haját. -Ebben az évben már csatlakozni fogsz egy klubhoz, ugye?

A kérdés villámcsapásként érte a barnát, hirtelen felocsúdásából kívülről mégis csak annyit lehetett látni, ahogy lassan felpillant fagylaltjáról, s szemkontaktust létesít a fiatalabbal.

-Fogalmam sincs. -Legyintett fél kézzel, szemeit megforgatva. Színészi tehetséggel adta elő a szenvedő, kényszerhelyzetbe szorult ártatlant. -Nincs semmi olyan, ami érdekelne.

Chuuya érdeklődve fordította felé fejét, majd pislogva párat kimondta, ami zavarta.

-Pedig állítólag csomó van, hogy nem tudtál választani?

Nézett a barna íriszekbe, mik merő egyszerűséggel elsiklottak róla. Mintha nem akarná, hogy belelásson.

-Egyik sem foglal le, mondjuk úgy. -Emelte fel mutatóujját, hogy terelje egy kicsit ezt a dolgot. -Jut eszembe, te hova fogsz menni?

Vezette rá vissza tekintetét.

-Heh? -A vöröst villámcsapásként érte a kérdés. Fogalma sem volt. Még egyáltalán nem is gondolt rá, hogy valami klubba járjon.

-Na? Vagy te sem tudod? -Csipkelődött picit osztálytársa.

-Honnan tudnám? Még csak ma kezdtem, azt sem jegyeztem meg, mi merre van a suliban! -Vágta rá végül. Nem akart veszekedni, főleg nem mások előtt. Elég volt neki az, ami bent történt.

Dazai vette a helyzetet, ajkaira azonban kiült egy szórakozott mosoly, ahogy elfordította fejét.

-Te meg min vigyorogsz? -Köpte ki végül, elszakadt cérnával Chuuya. A tűrőhatára nagyon alacsony mércével rendelkezett, ezt összerakva azzal, hogy régebbről ismerik egymást, egy igazi robbanó bomba.

-Csak a mentegetőzéseden. Aranyos, ahogy próbálod kimagyarázni~

A vörösnek ekkor telt be a pohár. Ha a másik kettő nem szól bele, ott helyben nekiugrott volna a magasabbnak.

***

Egy kis nyugalom telepedett a csapatra. Atsushi telefonja hamar csörgött, majd miután lerakta, elmondva a helyzetet haza indult. A húgával történt valami.

Akutagawa ott maradt velük, és együtt is indultak vissza, mikor Dazai észrevett valamit.

-Chuuya~ Állj meg egy percre.

A vörös szikrázó szemekkel ajándékozta meg, de tette, amit kért.

-Mi van-Kérdezte, ám gondolata félbeszakadt, ahogy a barna elé lépve arcához emelte kezét. Hirtelen reflexből csak elkapta karját, majd felvonta egyik szemöldökét. -Mit akarsz?

A magasabb  óvatosan kihúzta végtagját, ujrapróbálkozva pedig rásimított lassan bőrére, és egy ujjával leszedett egy kis fagyi maradékot, majd szájához emelve lenyalta azt, mindezt végig egy vidám mosoly kíséretében.
Ahogy végzett, és a Chibin kialakult vörös árnyalattal megelégedett, merő egyszerűséggel arrébb lépett, és folytatta útját.