Egy évem veled

1. Rész

-A nevem Chuuya.

Kezdtem meg a bemutatkozásom az új iskolámban, az év első napján. Már egy ideje Japánban tartózkodom, mint cserediák. Eddig csak jót tudok mondani az országról. Bár a beszéd olykor még nehezen megy, az emberek megértőek, és nem siettetnek. Az első hetekben szinte mindenre rácsodálkoztam, kezdve a forgalmas utaktól, a cseresznyefa ligetekig. Ebben az évszakban kezdenek virágozni, ami különösen csodálatos látvány. Rózsaszín szirmokat növesztve gyönyörködtetik a járókelőket, illatukkal pedig megbódítják a szerelmes szíveket. A tavak, patakok tiszták, némely területeken a vízelvezetőkben halak úszkálnak, szemét pedig sehol sincs a földön. Az épületek szinte a felhők alját karcolják, a boltok telis-tele vannak újdonságokkal. Egészen idáig a környezettel, látványoságokkal foglalkoztam, illetve az építészetük varázsával, de ideje mostantól a tanulásra koncentrálni. Megannyi élmény vár még rám az új osztályomban, és, ha a kiránduláson már jó pár emberrel összebarátkoztam, talán nem lesznek nehézségeim ezen a téren.

-Remélem jól ki fogunk jönni majd egymással.

Zártam le a beszédem, azzal lesétáltam az emelvényről. Furcsa mód, mielőtt belekezdtem volna, görcsöltem, s szinte rosszul voltam, de amint az első mondaton túl tettem magam, úgy éreztem, felszabadultam. Érdekes volt kiállni egy egész iskola elé, csak hogy egy pár mondatban összefoglaljam, ki vagyok, honnan jöttem, miket szeretek, de pozitív élményként tudtam le.

Még az igazgató mondott pár szót, illetve a másik cserediák is felolvasta a saját bemutatkozóját. Végül az évet hivatalosan is megnyitották, és a diáksereg egyszerre állt fel helyéről, hogy a termeikbe menjenek. Követtem azokat az embereket, akiket már ismertem, így hamar eljutottunk a helyünkre. Egész otthonos volt, gondolom még a tavalyról megmaradt poszterek díszelegtek a falakon. Az ablakokból a kilátás ugyan az udvarra, és nem az utcára nyílt, így is az az érzés uralkodott az emberen, hogy egy kellemes környezetben tanul, és nem egy börtönben. Én ezt különösen fontosnak tartottam, hisz gyűlöltem a bezártságot. Nem csoda, ennek köszönhetően, hogy az ablak melletti padsorban helyezkedtem el.

Ahogy helyet foglaltam, már szinte egyből be is lépett az osztályfőnök, és elmondta a házirendet, majd a nap, illetve a hét menetét. Tankönyvek átvétele, ebédbefizetés, ismerkedés az újakkal.

Kifejezetten örültem, hogy nem vágunk egyből a közepébe, hisz, habár tanultam a nyelvet, nem voltam benne biztos, hogy egyből mennének a dolgok. Előbb meg szerettem volna ismerni a tanárokat, és a diákokat egyaránt.

A család, akinél jelenleg tartózkodom, nagyon kedves, és befogadó, szinte úgy kezelnek, mint a saját fiúkat. Mikor megérkeztem a reptérre, kijöttek elém, majd, miután hazaértünk, ki kellett töltenem egy listát, hogy miket szeretek enni, esetleg mikre vagyok allergiás, illetve milyen helyeket szeretnék megnézni. Utóbbi nagy részén már az első héten túl voltunk, de még így is úgy éreztem, bőven van hova mennem. Elvittek vásárolni, megmutatták az utat az iskola felé, s a hagyományaikra is tanítgattak, illetve, ha problémáim voltak a kommunikációval, vagy nem tudtam, hogyan kéne kifejeznem magam, segítettek.

Miközben hallgattam a tudnivalókat, s pár dolgot leírtam füzetembe, teljesen belemerültem gondolataimba. Izgultam, hogy mik fognak következni, de ez az izgulás hamar göcsölésbe váltott. Az osztályfőnök kihívott, és a diákok előtt is beszélnem kellett minimálisan magamról, illetve feltehettek nekem kérdéseket. Ezek a tipikus „Honnan jössz?" „Milyen ott?" kérdések, de nem bántam. Magamról nem szerettem annyira beszélni. Az otthonom jobb témának bizonyult. Meg úgy minden jobbnak bizonyult nálam.