Szüzességi fogadalom

290 12 3
                                    




Cím: Szüzességi fogadalom (megváltoztatható)

Státusz: elérhető


Műfaj:

Ifjúsági irodalom / Romantikus


Szereplők: (változtatható elem)

Dane Nordon

Angel Beatum


Alaptörténet:

A gimnázium minden diák életében egyszer elérkezik akár szeretné ezt az illető, akár nem. Hiszen a különböző életciklusokat nem tudjuk megválogatni, mindenkinek ugyanúgy át kell élnie. Csak úgy, mint a négy fal közé összezárt és veled azonos sorssal rendelkező társaidnak be kell járnia órákra, tanulnia kell alkalomadtán, majd végül le kell vizsgáznia és meghoznia a továbbtanulással kapcsolatos döntéseket.

Viszont az, hogy ki hogyan tölti el a "börtönbe zárt" rabok napjai már rajta függ.

Vannak olyanok, akik küzdenek az elfogadásukért, vannak olyan, akiknek protekciójuk van, illetve ott van a harmadik csoport is, akik csak úgy becsöppenek a diákélet központjába, szimplán csak a kisugárzásuk, esetleg testalkatuk miatt.

A gimi nem más, mint azoknak a gyülekezete, akik a másikban keresik a hibát, elítélik őket miatta és magukat marha tökéletesnek látják. Ezt pedig pontosan tudta Dane Nordon is, aki sose tartozott a "magba". A saját bőrén tapasztalta meg, ahogyan képesek vérig sérteni őt a fogszabályzója és kissé teltebb alkata miatt a diáktársai.

Azonban mindez már a múlté.

Dane gólyaként kénytelen volt eltűrni a megalázó kommenteket, amit rámondtak minden egyes alkalommal, de ellentétben egyesekkel őt ezek a megjegyzések nem megsemmisítették, hanem erősítették. Megfogadta, hogy kitör a szerepéből és tényleg új életet kezd, ahol már nem lekezelően viselkednek vele.

Egyetlen nyár kellett ahhoz, hogy maga mögött tudja a régi Danet, majd a helyére a leendő alfahím kerüljön, aki az új tanév kezdetétől magabiztosságot sugallt, így bekerült a harmadik csoportba. Onnan pedig nem tudott már kimászni. Még hogyha szerette volna se.

Minden egyes évben egyre nagyobb népszerűségre tett szert, amit a volt baráti szenvedtek el, ahogy kivált a köreikből, hogy a csúcsra érjen az egykori "kocka" srác.

Azonban vissza tudja hozni az egykori énjét a múltjából az egyetlen személy, aki nemcsak az egykori belső embere volt, hanem a szomszédja is?



Angel Beatum egy valóságos földreszállt angyal, amit a neve is igazol. Hogyha szeretné bármelyik srácot megkaphatná, azonban ő mégsem ilyen. Tökéletesen jól elvan a barátai társaságában, illetve kutyájuk, Mort társaságában.

Azonban mi is olyan különleges olyan Angelben, ami ennyire rá vonja a tekintetét a srácoknak?

Ő a helyi diakónusnak az egyetlen lánya. A természet véltelenjének és egy elég erős egyetemi bulinak köszönhetően fogant meg Angel, akit emiatt arra tanítottak, hogy várjon a megfelelő személyre, mielőtt beadja a derekát és így elkerüljön egy lehetséges nem kívánt terhességet.

"Érintetlenként" egyfajta különlegességnek számít, hiszen a lány nyíltan felmeri vállalni, hogy még nem volt senkivel se és nem is hajlandó, amíg valaki nem lépi át az általa felállított korlátokat.

Viszont nem adják fel a "csődörök" ilyen egyszerűen, így fogadások mennek arra, hogy kinek sikerül ezt a feladatot a leghamarabb véghez vinni. Ebből a pedig Dane se maradhat ki. Elvégre a haverjaival kötött egyezség alapján, akinek sikerül ezt véghez vinni, a híres Tomorrowlandre "nyer" jegyet.

Azonban vajon Dane lenne az, aki képes lenne újra bevágódni a szomszédlánynál, aki nevezetesen Angel?

Vagy újra visszaváltozik azzá, akit annyira el szeretett volna feledni?

Megjegyzések:

- Angelt én nem egy tipikusan jókislánynak képzelném el, hanem csak külsőleg olyannak. Inkább egy erős és határozott lány, aki kiáll a nézetei mellett

- Angel és Dane nemcsak szomszédok, hanem régebben, még Dane nagy átalakulása előtt, nagyon jó kapcsolatot ápoltak

- Angelt a szülei nagyon szigorúan fognák, ami sokszor megy már túlzásba át

- Dane nem egy flegma karakter

- A szemszöget tekintve én váltottnak képzelem el, de főként Dane oldalról

- Hogyha szeretnéd elvinni a történetet, akkor elmondom privátban, hogyha érdekel, hogy mi lenne a végkifejlet szerintem (nem egy klisés megoldása gondoltam)

Sok sikert!

PlotshopDonde viven las historias. Descúbrelo ahora