Cipő

Hétfő

Ma valahogy könnyebb volt az iskolatáskám reggel. A lépteim is könnyebbek a frissen mosott cipőmben, szinte siklottam a buszmegálló felé, annak ellenére, hogy hétfő reggel volt, és én éppen a suliba tartottam. Úgy éreztem, ez most egy jó nap lesz, a barátnőim is furcsálták a jó kedvem. Amikor rákérdeztek, én csak mosolyogva megvontam a vállam. A hófehér sneaker volt az oka, de nem éreztem fontosnak elmondani. A lényeg, hogy boldog vagyok, nem?

Tényleg jó volt a napom. Semmiből nem írtunk dolgozatot, jó fejek voltak a tanárok, ráadásul előbb el is tudtam szabadulni. Már rég becsöngettek, az üres folyosón végigrohanva siettem a buszmegállóba, el akartam érni a legközelebbi buszt, és még lehetségesnek tartottam, ha tényleg belehúzok. "Ha ez is összejön, az lesz a hab a tortán" gondoltam magamban.

Lépteim hangosan csattogtak az elcsendesült épületben, a táskámban folyton összekonccant a termosz a tolltartóval, a cipzárok csörögve súrlódtak egymáshoz, a tankönyvek pedig a nagy rohanástól megrémülve ugráltak. Nagy hangzavart csaphattam.

Az egyik kanyarba befarolva, három fölöttem járó diákot láttam meg. Nem foglalkoztak velem, ezért én sem igazán velük. Fojtott hangon csacsogtak, biztosan a tanárra vártak, én pedig szinte száguldottam kifelé az épületből. Viszont amikor eléjük értem, összeakadtak a lábaim és majdnem orrabuktam. Amilyen gyorsan csak tudtam visszanyertem az egyensúlyom, a következő pillanatban pedig már el is tűntem a szemük elől. Akkor pedig hangos vihogásban törtek ki. Az egész iskola visszhangzott tőlük. Mintha még az intézmény is rajtam röhögött volna.

Végül elértem a buszt, de már nem igazán tudtam örülni neki. A megállóban megtorpanva ugyanis észrevettem, hogy a cipőm megint koszos lett. Fújtatva vetettem le magam az ülésre, fejemet hátra hajtottam és szememet szorosan lehunyva próbáltam nem a tisztaságot megtörő foltra gondolni. Nem igazán sikerült.

Délután megint letakarítottam a cipőm és kiraktam az ablakba. Teljesen lejött róla a sár. A víz még mindig nehezen folyik le.