The Love

4. Fejezet

A titkokra mindig fény derül...

Mikor felkeltem nyolckor olyan boldogság fogott el, ami eddig még soha és nem csak, hogy boldog vagyok, hanem elégedett és nyugodt is, ami nálam nagyon fura. Mosolyogva mentem a fürdőszobámba készülődni és végre nem éreztem úgy, hogy el kéne rejtőzködnem. Kiválasztottam egy olyan összeállítást, amit múlt héten biztos nem vettem volna fel. Amikor elkészültem és bepakoltam minden szükséges cuccot hallottam egy kocsi dudáját. Hátamra kaptam a hátizsákot és elindultam lefele a sráchoz, aki végre jó útra téritett. Amire viszont most jöttem rá, hogy lehet, ha elmondom a titkom el fog hagyni és soha többet nem beszélhetek vele. Ez nagyon elszomorított, de el kell neki mondanom mert nem mehetek bele úgy egy párkapcsoltba, hogy hazudok az nem én lennék és nem is akarok ilyen lenni. Amikor leértem és kinyitottam a bejárati ajtót megláttam őt, lefele hajtott fejjel, a testhez simuló égszínkék pólóval, fekete gatyájával és már tudtam csapdába estem és nem tudok és nem is akarok szabadulni. Amikor a földről felemeli a tekintetét és rám néz megborzongok a vággyal teli tekintete láttán. Odamentem hozzá ő megölelt, én meg hozzá bújtam.

-Szia szépségem. Milyen volt nélkülem az éjszakád? – kérdezte kis cukkolással a hangjában

-Magányos volt, de végre hosszú idő után szépet álmodtam. – mondtam mosolyogva

-Miért eddig miket álmodtál, és most mit álmodtál? – vonta össze szomorúan a szemöldökét

-Eddig az életem lerosszabb pillanatait éltem át újra és újra, úgy, hogy senki sem segített nekem, de most a sok sértegető között volt egy ember, aki kinyújtotta felém a kezét és megmentett tőlük. Az a srác te voltál Damon, te mentettél meg tőlük, te vagy az én hősöm. – ezzel előre hajoltam és megcsókoltam. Ő még szorosabban megölelt így megszüntetve közötünk a maradék távolságot is. Percekig maradtunk így aztán mind a ketten hátra hajoltunk, de nem szakadtunk el teljesen egymástól, így folytattuk a beszélgetést.

-Hova szeretne menni reggelizni az én hölgyem. – kérdezte lelkesen, csintalan mosollyal az arcán.

-A hölgyed vagyok? – kérdeztem meglepett vigyorral az ajkamon.

-Igen az vagy az én párom, hölgyem. – ezt úgy mondta mintha egyértelmű lenni

-Rendben most már ezt is tudom szóval van pasim. – mondtam fülig ére szájjal – Ezt sem hittem volna, hogy valaha kimondom

-Én már az elejétől fogva tudta. – megpuszilta a homlokomat betessékelt a kocsi anyósülésére és még egyszer megkérdezte – Hová szeretnél menni reggelizni?

-Valamilyen hangulatos helyre, ahol senki sem zavar.

-Oké van egy ötletem.

Be ült a kormány mögé és ráfordul a főútra, ami a Central Park felé vezet. felé fordultam és kihasználtam azt a pár percet mielőtt mindent elmondok neki. Az agyamba vésem az összes vonásait.

-Hova megyünk, ha meg szabad kérdeznem.

-A lakásomra gondoltam, ott kettesbe vagyunk meghitt és azt reggelizünk, amit akarunk.

Mikor odaértünk és körbevezetett a nagy Central Park melletti luxuslakásában megdöbbentem, hogy mennyi mindent nem tudok még Damonról és ez frusztrálttá tett. A lakásban két szín volt megtalálható a fekete és a fehér. Az elegáns berendezés tiszteletet sugárzott a látogatóknak. Ami viszont jobban a szem elé tárult az a ridegség, magány és üresség.

-Egyedül laksz ebben az óriási villában? – kérdeztem összeszorult szívvel

-Igen a szüleim mindig máshol laknak mivel a munkájukhoz szükséges az utazgatás soha nem maradnak egy helyen sokáig. Amikor elkezdtem egyetemre járni előtte vették nekem ezt a házat így nagyon keveset látom őket, még ünnepeken is csak nagyon ritkán.