Dimenziókapuk

Embercsempészek

(Szia! Köszi, hogy ide kattintottál, remélem tetszeni fog a történetem! Két fejezet játszódik Sage körül, és két fejezet után mindig be fogom szúrni valaki másnak a szemszögét is. A történet már 100 oldal fölött jár és egyre közeledik a végéhez, valószínűleg még hamarabb felkerül, mint a másik történet vége. Legalább is remélem. Jó szórakozást!)

A fiú arcára már rég kiült az erőlködés, mégis húzódzkodott tovább, még egyszer, és még egyszer. Meg még egyszer utoljára, végül visszaengedte magát a földre.

- Teljesítetted a mai célt! – kiáltott fel a fiú karórája.

- Igen, érzem... - válaszolt a gépnek Sage, miközben nyújtani kezdett. Csatakosan, fáradtan, de elégedetten indult meg az iskolai konditerem kijárata felé. Ahogy kilépett egy ismerős alakba futott bele. Nehéz lett volna nem észrevenni, a magas, napbarnított srácot, fehérre festett hajával. Igyekezett megállni, hogy hozzá szóljon, de úgy tűnt, esélye sincs elkerülni.

- HÉ! Bemelegítettél főni? – vigyorgott Luka.

- Haha. Én legalább megtaláltam az edzés helyszínét – forgatta a szemét Sage. Maga előtt összefonta a karját.

- Én elmentem az edzésre! Nem az én hibám, hogy ti nem voltatok ott! – vágta rá Luka. Mutatóujjával vádlón a kapitánya felé bökve.

- Várj, mi? – Sage döbbenetében még a karjait is leejtette maga mellé, de gyorsan visszahúzta őket. - Hova mentél? – ráncolta a szemöldökét.
- Ahova eddig minden reggel mentünk – forgatta a szemét Luka. Sagenek szüksége volt pár másodpercre, hogy ne kezdjen el ordibálni a sráccal az edzőterem ajtaja előtt.

- Luka, hányszor szóltunk neked, hogy mától edzésterv változás van? – kérdezte az orrnyergét dörzsölve.

- Egyszer sem! – vágta rá gondolkodás nélkül, sértetten Luka.

- Egy hónapja megkaptuk a hivatalos értesítést, két hete, az emlékeztetőt. Egy hete én szóltam neked, öt napja Alex, és úgy tudom, Vic este még küldött neked üzenetet, mert tudja, hogy egy idióta vagy... - sorolta Sage egyre idegesebben, bár ezt igyekezett palástolni. Ötlete sem volt, hogy csinálta, de Luka állandóan kihozta a sodrából.

- Oh... hogy azok... - vigyorodott el tompán Luka. Sage lemondóan sóhajtott. Ezen a ponton inkább visszavonulót fújt.

- Később Luka! – intett inkább a srácnak, még mielőtt még inkább felhúzza magát a nemtörődömségén. Még egy ideig hallotta a fiú idétlen szövegelését, ahogy talált magának valami célpontot és annak magyarázott, de nem foglalkozott vele különösebben. Úgy döntött a választható lőgyakorlatot inkább kihagyja aznap. A hangár felé indult, míg... nos, míg bele nem futott a parancsnokba.

- Sage! Hova-hova fiam? – állította meg a férfi. Hosszú fekete haját mindig szoros fonatban hordta, és a bal kezének egy része hiányzott. Csuklótól kezdve egy robotkézzel pótolták a hiányzó végtagot. A férfi több mindent látott, mint amennyi látszott rajta. Fiatalos volt, szigorú, de pozitív jellem.

- Tiszteletem parancsnok! Kirepülök. Érzem, hogy a légáramlatok hiányolnak! - mosolygott a srác óvatosan. Nem igazán tudta előre kiszámítani, mikor és hogyan reagál a férfi, az ilyen ötleteire, annak ellenére, hogy volt ideje és lehetősége kiismerni.

- A B80ast vidd! A végén még berozsdál szegény kislány – vigyorodott el a parancsnok. Ezzel Sage meg is szerezte az engedélyt a felszállásra. A hangárban általában példás rend uralkodott, a szerelők igyekeztek a káoszt a műhelyekben tartani, de benzin és valami szúrós fémes szag terjengett. A fiú ezúttal nem fordult a hangár rendszeréhez segítségért. Nem sietett, ráérősen sétált végig a siklók parkolóállomásai között. Mikor megtalálta a B80as állását, felnézett a gépre és elmosolyodott.