14.

4.8K 228 43
                                    

Nem tudom hogyan kerültem vissza a kanapéra, de már ott feküdtem és Katsuki felettem volt, miközben mozgatta bennem az ujjait. Ajkaival nyakamra tapadt és nedves csókokkal látta el bőrömet.
Menet közben már második ujja is belém hatolt és így folytatta amit elkezdett.

Csókjaival egyre lentebb haladt és már bugyim szélénél járt.
Kicsit széjjel húzta a lábaimat és közéjük térdelt, majd bugyimat levette rólam.
Elkezdte kínzó lassúsággal csókolni a combom belső részét, majd mikor már közel volt érzékeny pontomhoz, hirtelen megéreztem hogy forró nyelvével végig nyal rajtam. - Khatsukihh.. - nyögtem ki a nevét, mikor elkezdett köröket leírni a csiklómon. Majdnem megőrültem ettől az érzéstől.
Kicsit elhúzta a fejét, de én megragadtam a láncot és egy erőteljes rántással vissza húztam,de a láncot nem engedtem el. Erre Katsuki csak felkuncogott és hihetetlen tempóban kezdte el mozgatni a nyelvét és az ujjait.
Már nagyon a határaimon voltam, mikor a szőke démonom ujjai helyét átvette a nyelve. Ekkor éreztem hogy elér a gyönyör. Katsuki még felkuncogott az apró kis nyögéseimen, majd feljebb jött és nyakamba csókolt.
Elkezdte magáról is levenni az utolsó ruhadarabot majd megszabadított a melltartómtól és mélyen a szemembe nézett. De nem sokáig, mert tekintetét végig vezette csupasz testemen. Égetett a tekintete.. Mintha forró vasat érintett volna a bőrömhöz ott, ahol rám nézett.

Egy ideig még nézett, simogatott és csókolgatott, majd megéreztem, hogy kemény férfiasságát bejáratomhoz helyezi - És akkor most jöjjön a legjobb rész [név].. - morgott, majd erőteljesen belém lökte magát. - Ahh. Mih az isthent cshinálszh? - kérdeztem, de mérete miatt alig jött ki hang a számon. - Mindjárt meglátod liba. Élvezni fogod. - morgott a fülembe és elkezdett mozogni.
Minden egyes lökése erőteljes és mélyre ható volt, amitől pár perc után teljesen elvesztettem az eszemet.
Egyik kezemet izmos hátára vezettem és körmeimmel végig szántottam puha bőrén többször is. Másik kezemmel volt amikor hajával játszottam és volt, mikor nyakörvénél fogva húztam magamhoz közelebb, hogy megcsókolhassam.

Egy idő után egyre gyorsabb tempót vett fel, majd eltalálta bennem azt a pontot. Hátába véstem a körmeimet és pár lökés után a nevét sikítva értem a csúcsra, majd ő is követett.

Katsuki a mellkasomra hajtotta a fejét én pedig erőtlenül a hajába vezettem a kezemet és elkezdtem játszani tincseivel. - Én megmondtam hogy nem fogsz tudni nekem ellenállni. - hallottam a hangján hogy most egy perverz vigyor van az arcán - Ne telj el magaddal Katsuki. - morogtam. Felnevetett - Az előbb még te voltál eltelve velem liba. - nevetett. - Szóval én nyertem. Jegyezd meg [név]. Egy démonnal sose köss fogadást.. Velem meg főleg ne. - mondta, majd pár perc után már csak a nyugodt szuszogását hallottam.

Most őrült nagy bajban vagyok. Mert tisztában vagyok azzal, hogy ez neki nem jelentett semmit. De sajnos nekem igen. Mert e miatt kezdtek ébredezni bennem az érzések Bakugou Katsuki iránt.

Szőke démon [bakugo x reader] Where stories live. Discover now