Murhy első számú törvénye kimondja, hogy ami el tud romlani, az el is fog. Ezt sokáig optimista módon próbáltam cáfolgatni, de aztán valamikor tíz éves korom környékén leesett, hogy ez esélytelen. Sőt! Nemhogy esélytelen, de én a sokszorozás elvét követtem hűen s követem a mai napig. Én ugyanis egész incifinci korom óta nagyjából tízszer annyi időt töltöttem orvosnál, a baleseti sebészeten és szüleim gondos kezei alatt (miközben többnyire azt kiabálták, hogy ne ficánkoljak, hogy ki tudják műteni az éppen aktuális tárgyat a bőröm alól), mint bármely másik gyermek a környezetemben. Minden társaságban van egy tag, akivel mindig történik valami. Nekem tíz hosszú évbe tellett, hogy leessen, ez a személy valószínűleg én vagyok. Ha valaki megszólal, hogy vigyázz, csúszik a padló, én leszek az, aki a csú- szótagnál már a földön fekszik, mert elcsúszott. Képes vagyok a teljesen sima felületeken is megbotlani (általában a saját lábamban). Pár hete elvágtam a kezemet egy fakanállal. Nem gondolom, hogy az "univerzum erői" (vagy ki miben hisz) túlságosan kedvelnének engem, sőt, mintha egyenesen szövetkeztek volna ellenem.
Most, hogy ilyen szépen felvezettem a dolgokat, talán illene bemutatkoznom. Nem tudtam eldönteni, hogy a valódi, tejes nevemet használjam e vagy sem, bár miután a budapesti telefonkönyvben kb 4 oldalt foglal el nem gondolom, hogy bárki könnyen rámbukkanna, de a biztonság kedvéért inkább csak a keresztnevemet osztom meg. Rékának hívnak, 17 éves vagyok még vagy fél hónapig, fizikát, angolt és rajzot tanulok, építészmérnök szeretnék lenni, bár ez senkit sem érdekel, zongorázom, ukulelézek és énekelek (családom legnagyobb örömére), itthon én főzök, mosok, takarítok...stb, stb. Két macska boldog nevelőszülőjének hívhatom magam... Meg van egy 12 éves hugom is. Szeretek teázni, az esőt jobban szeretem, mint a napsütést (addig is nem kell emberek közé mennem, mert esőben senkinek sincs kedve utcára menni 😅). Bla bla bla... Nem tudom folytatni, úgyhogy egyelőre ennyit rólam. A következőkben többnyire megtörtént eseteket olvashattok majd.
BINABASA MO ANG
Murphy törvényeinek igazaolása hétköznapjaink során (és egyéb írásaim)
RandomJelen könyv nem is annyira könyv lesz, inkább egyféle blog, ahol kiírom magamból a napok során felgyülemlett gondolataimat, bénázásaimat és egyéb kellemetlen dolgokat az életemmel kapcsolatban amik szerény személyem szerint mások számára viccesek va...