ᑕᕼᗩᑭTᗴᖇ ᔕI᙭TY-ᖴOᑌᖇ

1.7K 147 8
                                    

teljesen megsemmisülve ülök az ágyamon jimin telefonhívása után. yoongi és taehyung lefeküdtek. tehát szerinte vége kettőnk között mindennek és felejtsem el. szemeimet megtörölve állok be a zuhany alá, s másfél órával később jövök ki csak onnan. egyesével szedem le a közös képeinket a falról, amiket aztán egy dobozba téve helyezem az éjjeliszekrényem fiókjába. fejemet csóválva törlöm le könnyeimet, majd meghallva telefonom rezgését nyúlok érte.

taehyung írt rám.

másnap reggel hihetetlen nyúzott állapotban ébredek fel. szemeim megdagadtak és enyhén vörösesek is, teljesen sápadt vagyok, emellett pedig az edzés elhanyagolása miatt szinte összeesett a testem. felnevetek cinikusan, majd egy gyors zuhany után megebedélek és elindulok sétálni, még mielőtt találkozok vele. egy hónap után újra láthatom, de mégsem vagyok izgatott. semmit nem érzek, s ez, mióta kizárt az életéből, változatlanul így van.

- egy flat white és egy karamellás macchiato lesz. - adom le a rendelést már a kávézóban kettő óra előtt egy perccel, majd a legeldugottabb asztalt megkeresve foglalok helyet. pár perc múlva nyílik az ajtó, s taehyung lép be rajta.

az eddig elrejtett érzéseim mind felszínre törnek. fájdalom, csalódottság, izgalom, sajnálat, de leginkább a szerelem. a pincér pont ekkor indul ki a rendeléssel, ő pedig követi. meglát, egy pillanat erejéig megtántorodik, de aztán látványosan hatalmasat nyelve lép az asztalhoz, majd foglal helyet velem szemben és a kávéra vezeti a tekintetét.

- karamellás macchiato. hogy emlékszel még? - szólal meg hitetlenül, iszonyat halkan.

- a kedvenced. - rántom meg vállaimat.

- hogy vagy? - kérdez hirtelen néhány perc elteltével, s ekkor végre egymás szemeibe nézünk. teljesen leblokkolok és csak az jut eszembe abban a pillanatban, hogy én mennyire szerelmes vagyok belé még mindig, de aztán felugrik a gondolataim között, ahogy szeretkezés közben régen vonaglott alattam, s tegnap valószínűleg yoongival tette ugyanezt. egy másodperc alatt megy el a kedvem mindentől, így inkább visszanézek a csészére. - az arcodra van írva a gondolatod. - jegyzi meg hitetlenkedve.

- szerinted hogy vagyok? - horkantok fel. - a szerelmem, a párom, az életem értelme egy baklövés miatt letilt mindenhonnan, nem hajlandó velem beszélni, még a számomat is blokkolta. nem hallgatott meg. erre, egy hónappal később rám ír, hogy amúgy jó lenne beszélgetnünk, persze csak miután megdugatta magát a legjobb barátjával. vagy már lehet gratulálni az új kapcsolotodhoz? még azt se tudtam, hogy szakítottunk! - leszek egyre dühösebb és hangom is jóval erélyesebb, mint az elején volt. taehyung könnyes szemekkel néz vissza rám, mire én hatalmasat sóhajtva temetem arcom tenyereimbe. - miért hívtál ide?

- hiányzol. - a hangja félénk és meggyötört. - én nagyon sajnálom, és meg szeretném beszélni veled ezt az egészet. kérlek. - veszi már könyörgőre a figurát.

- de ne itt. - mondom. - négyszemközt jobb lenne.

- nálad vagy nálam? - szület egy kis remény benne.

- menjünk hozzám, az közelebb van. - mondom, majd miután néma csendben elfogyasztottuk a kávénkat elindulunk a lakásomhoz.

instagram | taekook ff (befejezett)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora