Démoni agyarakkal szemben [TodoDabi - Befejezett]

12.fejezet

-Azt hittem már meghaltál.-mosolygott rám gúnyosan Shigaraki Tomura, a volt pasim...

Pár percig csak kínosan mosolyogtam rá, míg ő gyanúsan méregetett.

-Nem szeretnél beinvitálni?-kérdezte szarkasztikusan.
-Nem.-válaszoltam tömören, és már éppen rácsuktam volna az ajtót, ha az útból nem lökött volna félre, ezzel beengedve magát a lakásomba.

Tudtam, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű...

-Mégis mit akarsz Tomura?-néztem rá idegesen, becsukva az ajtót magam mögött.

-Na vajon még is mit?-foglalt helyet a kanapén.
-Ha arra gondolsz, hogy újra összejöhetnénk, akkor el kell, hogy szomorítsalak, mert a válaszom nem.

-Ugyan miért is nem?-vigyorgott rám.-Tudom, hogy vágysz még rám... Ne is tagadd!
-Már pedig régen túl vagyok rajtad! Feleslegesen próbálkozol!

-Ohh csak ugyan? Szóval van valakid.. hmm?-vicsorgott egyre szélesebben, miközben felállt az ülőgarnitúráról.
-Itt van, ugye? És hall mindent...-mérte fel tekintetével, az onnan látható helyeket a házban.

Sajnos sejtem mire megy ki a játék...

-Szóval egy újabb ribanc, ugye?-nevetett fel diadalittasan.
-Ő nem ribanc!-morogtam dühömet visszafojtva.
-Áhh.. szóval nem az.. akkor esetleg egy hímringyót szedtél fel, ugye? Utánam inkább áttértél a pasikra? Ez de aranyos...-vigyorgott gúnyosan.
-Fejezd be!-sziszegtem idegesen.

-Most miért? Félsz, hogy meghallja? Talán nem tudja, hogy csak kihasználod? Csak nem egy ember? Olyan kis szánalmas élősködő mint amilyen te voltál, nem de? Mikor is tervezed megölni? Általában néhány hétig bírják melletted, nem?-kezdett pszichopata nevetésbe.-Szegénykém... Ő azt hiszi, hogy tényleg szereted? Egyszerűen szánalmas...

Eddig bírtam... Egyenesen a torkának ugortam volna, ha nem tér ki előlem.

-Ohh.. valaki ideges... Ennyire zavar, hogy az igazat mondom?-nevettet továbbra is miközben kitért egy újabb ütésem elől.

-Jobb lesz ha befejezed ezt a viselkedést!-komorodott el tekintete.-Ne akard, hogy használjam rajtad az erőm!-csillantak fel vörös íriszei.

A fenyegető mondata hallatára, megállt a kezem a levegőben.

Hiába vagyok erős... Nála nem erősebb... És az ereje...

Nem akarok meghalni...

-Örülök, hogy hallgatsz a szép szóra!-mosolyodott el szélesen.-Most pedig áruld el szépen, hová rejtetted!
-Azt lesheted!-förmedtem rá.
-Ha te akarod, nem értem miért ragaszkodsz a kis házikedvencedhez... Hmm... Talán olyan fenséges vére van? Szeretnéd kiélvezni azt a pillanatot amikor kihuny benne az élet!-nézett rám sejtelmesen.-Már megkóstoltad, ugye?-lesütve tekintetem, inkább azon agyaltam, hogy ezt, hogy fogom megmagyarázni Shotonak...
-Átlátok rajtad! Túl régóta ismerlek! De ha nem akarod elmondani hol van, hát akkor megkeresem!-mosolyodott el szélesen, egyenesen a szobám felé véve az irányt.

Ennek nagyon nem lesz jó vége...

-Tomura, menj el kérlek! Erre semmi szükség! Egyszerűen már nem szeretlek és kész! Csak lépj túl rajtam!-kérleltem elé futva, de csak félre lökve folytatta útját az úti célja felé.

A szobában körülnézve a szekrényen akadt meg a szeme. Elmosolyodva lépett az ajtajához.

Szerintem kétségbeesett tekintetem mindent elárult.