𝑵𝒂𝒑𝒇𝒆𝒍𝒌𝒆𝒍𝒕𝒆 (Shawn Mendes ff.)

8.rész

A vasárnap további részét a családommal töltöttem. Mint mindig, most is társasoztunk, majd megnéztünk egy filmet. Végül Laila és én olyan 11 körül elmegyünk aludni.

Reggel szokásosan ötkor keltem fel. Felvettem a futóruhámat, leszaladtam a lépcsőn, beköszöntem anyának és apának a konyhába, majd a cipőm felvétele után kiléptem az bejárati ajtón.

Shawn, ahogy tegnap megígérte, ott várt rám a házunk előtt.

- Jó reggelt! - üdvözöltem - Mehetünk?

- Persze. Feltéve, ha nem maradsz le és tudod tartani az iramot - mondta Shawn, majd elindultunk.

Egy darabig lassan kocogtunk és beszélgettünk, majd mikor jónak láttam, nekilódultam és lehagytam Shawnt. Néhány másodperc alatt felzárkózott, és láttam, hogy nemsokára megpróbál megelőzni. A sejtésem beigazolódott, de nem hagytam magam és simán utolértem.

Már javában a parkban futottunk, amikor egy kicsit lemaradtam, majd letértem a betonútról. Egy kitaposott földútra léptem rá, ami a bozótosba vezetett. Erre van az én kis titkos utam a tó felé. 

Egy nagy fánál lekanyarodtam a földútról is, majd egy kis tisztásra értem, ami előtt közvetlen a tó volt. Régebben, amikor ezt felfedeztem, egy délután beraktam a táskámba néhány pokrócot, párnát, egy másik táskába pedig néhány deszkalapot, kalapácsot és szögeket, majd így indultam el erre a tisztásra és eszkábáltam össze egy kis házikót, ahova akkor jövök, ha egyedül akarok lenni.

- Lia! Liiiaaa! - hallottam Shawn hangját.

Elé mentem, majd amikor nem láttam sehol vissza akartam menni a titkos helyemre. Ez a tervem azonban meghiúsult, hiszen Shawn megtalált és a csuklómat megfogva elkezdett kihúzni a bozótból.

- Ne kószálj el te lány! Azt hittem elvesztél! - mondta Shawn aggódó tekintettel

- Nyugi, amúgy is, itt csak te tudsz elveszni, mert én tudom merre megyek - válaszoltam, majd kirántottam a csuklóm Shawn kezének szorításából és visszamentem a tisztásra.

Shawn utánam jött és elámult, amint meglátta a kis tisztásomat.

- Gyere már és ülj le! - szóltam a srácra és megpaskoltam magam mellett a helyet. 

A Nap már a fák fölött volt egy kicsivel, de, mint mindig, most is ámulattal néztem

Shawn ezt le akarta fotózni vagy videózni ezt a csodát, ezért kikaptam a kezéből a készüléket és a mögöttünk lévő párnákra dobtam.

- Hé! - adott hangot a nemtetszésének.

- Élvezd a pillanatot, ne videózz! - szóltam rá

Mind a ketten a Napot néztük, majd amikor eltűnt a szemünk elől, elkezdtünk szedelődzködni.

- Lia, ezt te csináltad? - mutatott a kis házikó szerű tákolmyányomra.

- Aha. Én építettem és festettem - válaszoltam - Tetszik?

Shawn csak bólintott, majd elindult ki a bozóton keresztül a betonútra. Én pedig mentem utána.

- Hoztál már ide valakit rajtam kívül? - kérdezte Shawn.

- Nem. Csak te láttad - mondtam

- El sem hiszem, hogy teljesen egyedül építetted. A festmények pedig mind csodaszépek.

- Köszönöm. Csak azt kérem, hogy ne mondd el senkinek. De tényleg senkinek. Ennyit kérek csupán - néztem rá könyörgőn.

- Megígérem. Lakat a számon - mondta Shawn, én pedig hittem neki - Na, gyere te lány. Menjünk vissza.

Mosolyogva bólintottam, majd elindultunk futva a házunk felé.

2019.09.28.

És visszatértem!

(Csak szólok, hogy a történetben lévő helyszínek nem pontos leírásai a valóságnak. Például a tisztás csak a fejemben létezik)

Hamarosan érkezik majd egy új történet is, remélem az i

Ha tetszett vote!