Renegát

1. fejezet: Nar Shaddaa

A Nar Shaddaa-n most, a Galaktikus Birodalom hatodik évében sem lehetett látni a nap sugarait a hatalmas épületek közt terjengő tömör szmogtól. A félhomályba burkolózó tömbök között nem volt ritka a savas eső sem, ahogy a vegyületekkel teli gőzök viharfelhővé vadultak, majd visszahullottak a lakosok nyakába. Épp ez a jelenség zajlott a 725-ös szórakoztató kerületben, amelynél mocskosabb, koszosabb és züllöttebb lyukat aligha lehetett találni ezen a planétán.

Még ez is! –háborgott magában az utcán lépkedő fiatal férfi, ahogy behúzódott egy háztömb takarásába. Hosszú, barna vászonkabátjának nem sokat ártottak a maró cseppek, hiszen egyébként is kopott, viseletes volt. Fekete, ujjatlan kesztyűbe bújtatott kezével világosbarna, félhosszú hajába túrt. Kék szemei az utcát fürkészték: a legtöbb lény nem zavartatta magát, tovább sétálgattak a mérgező zivatarban.

Miközben ellenőrizte a combjait nyomó fegyvertáskákat, némán tervezte az útvonalát: ha ezt a tömböt megkerüli, majd ereszkedik hét szintet, pontosan a céljához ér. A „Romlott Hús" rendkívül beszédes névvel rendelkezett, habár az ember nem várhatott többet egy, a huttok által üzemeltetett és látogatott kantintól. Mindennel kereskedtek: ital, drogok, fegyverek, vagy rabszolgák, nem számított az univerzum legsikeresebb gengsztereinek. Ritkán akadt, aki elszámoltatta volna őket, de ez ma este megváltozik.

A férfi kerülte a feltűnést: magabiztos léptekkel haladt, de ügyelve, hogy az épület takarásában maradjon. A turbólift felé haladt, szerencséjére senki nem szentelt neki több figyelmet, amint amennyit bármely csavargónak szántak volna. Örült ennek: minél tovább marad észrevétlen, annál könnyebb dolga lesz. Hamarosan belépett a fülkébe, anélkül, hogy bárki megszólította volna.

A lift hihetetlen sebességgel ereszkedett lefelé, így hamar maga mögött hagyta a fenti toxikus cseppek ostromát. Boldogságot nem hozott neki a körülmény, ugyanis szinte azonnal rá kellett jönnie, mindennek megvan az ára: bár az eső itt már nem érte el, cserébe elképesztő bűz lengett be mindent, egy faj jellegzetesen erős izzadsága miatt. Nyilvánvaló volt, hogy immár a huttok felségterületén járt.

Az egész Nar Shaddaa az övéknek számított, ám mindössze pár kerületben lehetett ténylegesen találkozni velük. Az ilyen helyekre csak néhány fajnak volt bejárása, az emberek pedig nem tartoztak azok közé: ha egy példány mégis betévedt, akkor vagy a bajt kereste, vagy több réteg páncél által jótékonyan elfedve gyakorolta fejvadászi hivatását. A liftben utazó Slade Waynar, egyértelműen az előbbi kategória élharcosa kívánt lenni.

Veszélyes terület felé tartott, azonban a félelem teljesen hiányzott belőle: bármiféle probléma is lép fel odalenn, az fegyvertáskájában pihenő, személyesen átalakított E-11-es sugárkarabélya, valószínűleg több, mint elég megoldást szolgáltathat. Akadt nála más fegyver is, és bár felkészült a legtöbb eshetőségre, egyetlen dolog sem jutott eszébe, ami idelenn fenyegetést jelentene számára. A bűzt leszámítva.

A fülke nagyot zökkenve megállt, a férfi pedig kilépett belőle. Azonnal szembesült a teret uraló félhomállyal, valamint a mögötte megbúvó rengeteg szempárral, ami rá szegeződött. Friss hús, új áldozat, újabb elveszett lény... még nem tudták mire vélni.

Igyekezett lerázni magáról a hirtelen támadt idegességét: járt már ilyen helyen, harcolt, és győzött a támadókkal szemben. Nincs mitől tartani – bizonygatta, majd nagy léptekkel indult el a szűk utcában. Amiért jött, sokkal fontosabb. Magabiztossága úgy tűnt megvédi, senki nem rontott rá. Ennek ellenére keze sosem távolodott el igazán a fegyverét rejtő toktól.

A terep a Coruscant alsó szintjeire emlékeztette: ismerősek voltak a zsíros mocsoktól csúszós durániumlemezek, amelyek a járdát fedték, az épületek sarkait eluraló szeméthegyek, valamint a számtalan nyelven folyó beszélgetések, üvöltések, sírás és nevetés felismerhetetlenségig összeolvadó zajai is. Gyűlölte a Coruscantot, mégis valamiért nosztalgikus érzése támadt.