hetedik

77 4 4
                                    

Blair

Másnap reggel iszonyú fejfájásra ébredtem, és arra, hogy a nap kiégeti a retinámat. Nyöszörögve kinyitottam a szememet, de rögtön vissza is csuktam a hirtelen világosság miatt. A telefonomat keresve keltem fel az ágyból. Alison békésen szuszogott az ágy másik felében. Leila...Leila pedig a földön terült el. Vissza kellett fojtanom a feltörő nevetésemet.

Pár perc után megtaláltam a mobilomat, és miután lefotóztam Leilát, lementem a konyhába, és kerestem fájdalomcsillapítót, amit az egyik fiókban meg is találtam. Miután bevettem egy szemet, ledobtam magamat a kanapéra, és visszaolvastam a tegnap elküldött üzeneteimet Brandonnak. Mit érezhettem akkor?

Lehunytam a szemeimet, már majdnem álomba szenderültem, amikor az arcomon lévő telefonom erős rezgésbe kezdett. Csukott szemmel fogadtam a hívást.

-Mi van?-szóltam bele a telefonba. A hangom olyan lehetett, mint aki most éli meg halála előtti perceit.

-Csak nem másnapos vagy?-Brandon hangjára kipattantak a szemeim.

-Szerinted?-kérdeztem, és hallottam a vonal végéről a nevetését.

-Nem vicces-nyögtem fel, és az oldalamra fordultam.

-Mit szólnál hozzá, ha ma megnéznénk valamit?-kérdezte.

-Nekem oké-válaszoltam.-De ma nincs kedvem a nyilvánosság elé menni, szóval gyere el. Anyáék úgysem lesznek itthon.

-Ó, értem-érződött a hangján, hogy mosolyog, nekem pedig akkor esett le, hogy a kis meghívásom olyan lehetett, mintha azt mondtam volna, hogy hé, gyere szexeljünk egy nagyot, anyámék úgysem lesznek itthon.

-Én nem úgy ért..-kezdtem a magyarázkodást vörös arccal.

-Oké, Blair, majd megyek-mondta nevetve.

-De..-folytattam volna, de kinyomta a hívást. 

Két óra múlva már a tegnapi ruhámban voltam menetre készen, Leilával együtt. 

-Ha elmentek, tuti alszom-motyogta Alison.

-Hozzám jön Brandon filmezni, szóval össze kell még pakolnom egy kicsit-mondtam.

-Mit néztek?-kérdezte Alison.

-Nem tudom-motyogtam.-Remélem neki lesz ötlete, de most indulnom kéne, hogy legyen időm mindenre-mondtam, miközben felhúztam a cipőimet.

-Majd beszélünk-öleltem meg őket, és hazamentem.

Egy forró fürdő és egy hajmosás és fogmosás után újra frissnek éreztem magam. Megigazítottam az ágytakarómat és a párnáimat, felraktam a laptopomat töltőre, elpakoltam a fél ruhatáramat, ami a padlón és a szoba többi részében hevert szanaszét. Lány létemre elég kupis vagyok, és ez a nap volt a ritka alkalmak egyike, amikor saját akaratomból pakoltam össze a szobámban.

Miután ezekkel megvoltam, felöltöztem egy elfogadhatóbb, kényelmes ruházatba, és összekötöttem a hajamat. Még fél órát üldögélhettem a nappaliban, amikor csöngettek, én pedig boldogan nyitottam ajtót.

-Szia!-mondtam mosolyogva, majd átkaroltam a nyakát, és hosszan megcsókoltam. Barna haja kissé kócosan hullott a homlokára, de ettől csak még szexibb lett. Fekete farmert viselt, és egy szürke pólót.

-Szia-köszönt ő is, majd kinyújtotta a karjait, és egy szoros ölelésbe vont.

-Fáradj beljebb!-mondtam nevetve.

-Igazán megtisztelő!-mosolygott ő is, és levette a cipőjét.

-Tetszik a szobád-mondta, miközben körbenézett.

Você leu todos os capítulos publicados.

⏰ Última atualização: Dec 27, 2019 ⏰

Adicione esta história à sua Biblioteca e seja notificado quando novos capítulos chegarem!

ꜱᴇɴᴅOnde histórias criam vida. Descubra agora