Sose kértem sokat, és nem is akartam sokat. Csak annyit szerettem volna, hogy a testvérem mellett engem is vegyenek észre. Mindig csak azt hallottam, hogy miért nem vagyok olyan, mint ő, hogy ő sokkal jobb nálam, hogy kettőnk közül én lettem az akivel csak a baj van. Hogy elegem van-e ebből? Ez csak természetes. Bár szerintem mindenki így lenne ezzel ennyi év után. Egyetlen személy volt aki nem úgy viselkedett velem, de ő már nincs többé, és én is az ő sorsára fogok jutni... Nem! Azt nem fogom hagyni, többé nem! Meguntam ezt, és nem fogom tovább tűrni ezt, senkitől sem. Bármit megtennék ellene, és meg is fogok. Kezdve, meg kell szabadulnom a testvéremtől, és akkor az egész ország az enyém lesz. - összepakolt magának egy-két dolgot, majd elindult az ország északi részére, ahol testvére is lakik. Mindenhol semlegesen viselkedtek vele, ha esetleg rá is köszöntek vagy kedvesen szóltak hozzá, akkor utána kijavították magukat, mert rájöttek, hogy ő nem a testvére. Ez csak még dühösebbé tette, de nem mutatta ki. A nap végére elért ahhoz a bizonyos házhoz. Már ezen is teljesen meglátszott, hogy máshogy élnek. Ez egy két emeletes, különböző módokon díszített ház, egy gyönyörű és rendezett kerttel. Eközben ő a déli maffia középpontjában, egy kis lepukkant házban lakik. Irigy volt? Talán egy kicsit. Inkább az zavarta, hogy testvérét ez egyáltalán nem érdekelte. A kapuhoz sétált, majd becsöngetett. Várt pár percet, de nem jött ki a másik. Ebből lekövetkeztette, hogy már megint azzal a krumplibuzival van. Könnyedén feltörte a zárt, majd az ajtó zárát is, és bement. Csend volt, ez új volt számára, hisz testvére nem elég, hogy idegesítő is, de rettentően hangos is. Egyenesen az irodájába ment, ahol elővett egy zsákot, majd minden felesleges dolgot beledobált. Végigsimított a tölgyfaasztalon, majd leült a fekete bőrszékre. Lehunyta a szemeit, majd mikor ismét kinyitotta őket, tekintetében már megváltozott valami. Sokkal komolyabb, ijesztőbb volt, és bosszúra szomjazott. Már csak meg kellett várnia még a másik visszatér, utána pedig végre kezdetét vehette terve.
Másnap reggel meg is érkezett a várt személy. Kicsit fáradtan, de mégis életvidáman ment be házába, azzal nem is foglalkozva, hogy a kapu és az ajtó is nyitva van. Letudta annyival, hogy biztos csak nyitva felejtette megint, hiába intette őt már többször is jóvá barátja. Rengeteg papírt hozott magával amiket át kellene olvasnia, de ehhez nincs túl sok kedve, hisz unalmas, főleg egyedül. A szobájába ment először, ahova lerakta a bőröndjét, ezt követően a konyhát rohamozta meg. Nekiállt főzni, semmi nagy dolgot nem készített. Csak egy kis tésztát, hozzá paradicsomszószot, amit a különböző fűszerek feldobtak kicsit. Ennek társaságában, és egy kupac papírral ment a dolgozószobájába. Azonnal megpillantotta a földön lévő teli zsákot, és, hogy több dolog is hiányzik. Egyből arra következtetett, hogy azon dolgok lehetnek a zsák tartalma akkor. Lassú léptekkel ment asztalához, majd letette a papírokat és a tányérját is. Ekkor megfordult a szék, ekkor felsikított. Mikor rájött, hogy csak testvére az, megnyugodott.
-Annyira örülök, hogy csak te vagy az, Lovino... Már a szívroham jött rám. Nem is tudom mit csináltam volna, ha valaki más lett volna az. Mi lett volna, ha az angol, vagy éppen az orosz? Már a gondolatától is félek... De, ha már itt vagy, akkor akár segíthetnél is nekem a papírmunkával. Egyedül annyira unalmas, Ludwig meg azt mondta, hogy nem segít. Olyan gonosz, most is csak elzavart. Az utóbbi időben mindig nagyon ideges, így pedig nem kedves velem. Ez pedig fáj egy kicsit... Szóval szeretném, hogy legalább egy kicsit büszke lehessen rám, az kizökkentené egy kis időre. Szerinted mit kéne ahhoz tennem?
-Kezdésnek azt teszed most amit mondok. - emelt rá egy pisztolyt, mire a másik lefagyott - Nem foglak megölni, hisz szükségem van még rád. Főleg amiatt a hülye krumplibuzi miatt, ellene még felhasználhatlak.
-M-miért csinálod ezt...? Ez csak egy rossz vicc, u-ugye...?
-Csupán megelégeltem ezt a helyzetet. Még te élet a boldog, tökéletes életed, addig én napról-napra próbálok túlélni. Ha tudnád mennyit szenvedtem azért, hogy ott tartsak ahol. Én vagyok az olasz maffia vezére, ezekben a körökben mindenki ismeri a nevem, és tartanak tőlem. Viszont mindenki más, csak a selejtes testvérként tekint rám. Ami pedig még a legjobban idegesít az az, hogy te ebből semmit se vettél észre. Bár lehet, hogy igazából csak nem akartad észrevenni. Mindig csak azzal az idiótával vagy, csak akkor kerestél mikor kellett valami. Én viszont nem fogok arra a sorsra jutni, amire Gilbert, nem fogok meghalni. Helyette átveszem a helyedet, és te jutsz erre a sorsra.
-K-kérlek Lovino... - az említett felállt a székből, majd közelíteni kezdett felé- G-gilbert nem halt meg! - ekkor megtorpant- Nagyon rossz állapotban van, de még él...
-Tudtam, hogy még hasznomra leszel. - elővett a táskájából köteleket, ragasztószalagot és bilincseket is- Most pedig megmutatom neked a pincét, sötét és nyirkos,de majd megszokod. - ekkor megkötözte őt, testvére pedig nem mert ellenkezni, hiába akart. Ha másról lenne szó, akkor már visítana, kapálózna, sírna, vagy futna. Most viszont más a helyzet, ez most a testvére. Ezután levitte őt a ház pincéjébe, és egy csőhöz bilincselve, száját beragasztva otthagyta őt. Ekkor valami fura dolgot érzett, miután végigtekintett magán, észrevette, hogy ruhái megváltoztak. Azonnal felrohant, majd egy tükörben megnézte magát. Ruhái divatosnak és drágáknak tűntek. Nadrágja és zakója fehér volt, egy fekete inggel, ezt egy piros sál, és egy napszemüveg egészítette ki. Amin viszont a legjobban meglepődött, az az volt, hogy a haja valamiért szőke színben pompázott. Nem igazán értette ezt az egészet, hogy hogyan és miért történt ez, de nem volt vele problémája, igazából tetszett is neki. Viszont lett egy újabb célja, meg kell mentenie Gilbertet. Ha fellép Ludwig ellen, akkor ő is új erőre fog kapni, ebben biztos volt. De nem mehet azonnal, előbb rendeznie kéne itt a dolgait, akkor viszont eljutna a hír a többi országba is, ami keresztbe tehet terveinek. Tehát nincs más választása, most kell mennie. A bejutása nem lesz nehéz, hisz ugyanúgy néz ki, mint testvére. Csupán fel kell vennie a ruháit, és egy parókát. Két órával később már kész is volt az indulásra, még gyorsan gondoskodott a másikról, hogy biztos ne tehessen semmit se. Kiszedte belőle az információt, hogy pontosabban hol is van a porosz, majd elindult Németországba. Felvette testvére viselkedési stílusát is, hogy még csak ne is gyanakodhassanak. Nem nagyon tetszett neki a dolog, de muszáj volt. Késő délutánra ért oda, egyből a német házához ment. Könnyedén feltörte itt is a zárat, majd a ház mögé ment. Volt ott egy kicsi, különálló épület, benézett az ablakon, majd megpillantotta barátját. Egy ágyon feküdt, mellette különböző gépek és gyógyszerek voltak. Az ajtóhoz lépett, meglepettségére az nyitva volt, bement. Rossz érzés fogta el, hisz így kell látnia őt. Megállt az ágya mellett és megfogta a kezét. Az ezüst hajú felnyitotta szemeit és ránézett a mellette állóra.
-Feli...? Mit keresel te itt...? Ludwig azt mondta ne gyere be...
-Nem ő vagyok...
-Romano...? - erre ő csak bólintott- Neked nem kéne erről tudnod...
-Akkor ő mégis miért tudhatott?
-Neki se kellett volna, csak bejött ide Ludwig tiltásának ellenére is...
-Hogy tehette ezt az a szemét?! Mi az, hogy elhiteti velünk, hogy halott vagy miközben ez hazugság?! Hisz tudja mennyire fontos vagy számunkra!
-Elég, nem ő akarta ezt így, hanem én... Nem akartam, hogy bárki is ilyen állapotban lásson, főleg te és Elizabeth ne... Nem akartam, hogy még miattam is aggódjatok, ezért is kértem Ludwigot, hogy mondja mindenkinek azt, hogy meghaltam... Mégis honnan tudtad meg azt, hogy ez nem igaz...?
-Megelégeltem a helyzetemet, és felléptem Feliciano ellen, ekkor árulta el. Azonnal ide kellett jönnöm, hogy megtudjam ez igaz-e vagy sem. Azt viszont nem hagyhatom, hogy ilyen állapotban maradj. Neked is sikerülhet, és sikerülni is fog. Tudom, hogy már ezelőtt sem voltál megelégedve a helyzeteddel. Ludwig került fénypontba, míg végül te szépen lassan teljesen eltűntél. Igaz csak páran, de tudod te, hogy mennyire össze voltunk omolva amiatt, hogy azt hittük meghaltál? Elizaveta teljesen kiakadt, ez pedig az ő állapotára is rátett egy lapáttal. Legalább rá gondolj, hisz még mindig szereted, nem?
-De ez akkor sem helyes... Meg az osztrák után én már feladtam a dolgot...
-Nem nagyon beszélnek azóta. Most pedig ne azzal törődj, hogy mi a helyes és mi nem. Ők sem törődtek veled, tettek érted bármit is, hogy másképp alakuljon a helyzet? Nem! Itt az ideje, hogy te tegyél ellene!
-De én mér elfogadtam a sorsomat...
-Nem! Nem fogadhatod el, ezt nem! Kérlek, értünk, magad miatt. - az ezüst hajú sóhajtott.
-Mit kéne tennem...?
-Csupán csak szembe kell szállnod ellene ugyanúgy, és átvenned a helyét.
-De ezt még sem tehetem... - ezután csak csendben néztek egymásra, még ő ismét nem sóhajtott- Segíts fel... - Lovino így is tett. Nehézkesen állt a lábain, kiszedte magából a csöveket- Most kell, majd jönnie.
-Kell segítség?
-Csak játszd el Felit. - ő erre bólintott. Pár perccel később a német tényleg közeledni kezdett. Mikor belépett nagyon meglepődött, és aggódni is kezdett.
-Mégis miért nem fekszel? Tudod, hogy nem szabadna felkelned. - odament hozzá gyorsan, ekkor megpillantotta Lovinot- Te nem mentél már haza? És mondtam már, hogy ne gyere be ide többé!
-Ludwig, Ludwig! Véletlenül elmondtam azt igazat Lovinonak, és nagyon mérges lett! - mondta ezt végig testvére visító hangján.
-Nyugalom, majd megoldjuk. - Lovino tovább nyafogott Ludwig körül- Menj be addig a házba, mindjárt megyek én is, utána pedig megbeszéljük ezt. - ekkor egymás szemébe néztek, ekkor a német észrevette a másik rózsaszín szemeit, ami tudta, hogy nem jelenthet jót. Ekkor egy szúrást érzett meg nyakán, hátra fordult, ahol Gilbert állt egy injekciós tűvel a kezében- M-mégis mi ez az egész...? - Lovino levette a fejéről a parókát, így látható lett szőke haja.
-Sajnálom Ludwig, de muszáj volt. Lejárt a te időd, és eljött újra az enyém. Romano ráébresztett, hogy nem hagyhatom magam többé. - Ludwig látása lassan elhomályosult, majd összeesett. A szőke meglepődve nézett barátjára, akinek másmilyenek voltak már ruhái.
-Nem igazán az én ízlésem, de azért elég menőn nézel ki.
-Azt inkább meg se kérdezem miért nézünk ki másképp, mint eddig. Végre újra úgy érzem magam, mint fénykoromban, ami tetszik. Viszont így ketten még kevesek vagyunk, szükségünk van még szövetségesekre, és tudom is kik lesznek azok. Magyarország és Kanada. Mindkettejüknek rossz sorsa van, hasonló cipőben járnak, mint mi. Az pedig természetes, hogy Elizabeth a mi oldalunkon álljon. Bevesszük akkor még Ausztriát és az USAt is.
-Ugye tudod, hogy ebből akár egy harmadik világháború is lehet?
-Természetesen igen, viszont ezúttal nincs olyan opció, hogy veszítsünk.
-Gondolod, hogy Elizaveta belemenne ebbe az utóbbi kettő után?
-A mi oldalunkon igen, ismerem ennyire. Ideje megmutatnunk, hogy kik is azok, akiket megpróbáltak eltiporni.
-Jó, jó, jó, de előbb válthatok ruhát, igaz? Nem akarok ezekben az ízléstelen szarokban lenni. - a másik bólintott, erre ő elővette táskájából a ruháit, majd gyorsan át is öltözött.
-Komolyan Gucci?
-Most mi bajod van vele? Az egyik leghíresebb olasz márka, és én büszke vagyok rá. Ezt pedig mondod te, aki úgy néz ki, mint valami tizennegyedik századi lovag.
-Szerintem jól néz ki, de neked már túlzás ez a szőke haj is hozzá.
-Pedig szerintem tök frankó, se inkább hagyjuk, te nem értesz ehhez.
-Igazad van, a harc jobban megy, szóval szervezzük be a többieket is. - Lovino bólintott. Egy hónappal később már minden ország tudott róluk, és arról is, hogy mit tettek. Olaszország, Németország, Ausztria, Magyarország, Kanada és az USA volt így már a világ ellenfele. Mind nagyon megerősödtek ezalatt a kis idő alatt. A többi ország megpróbált tenni valamit ellenük, de eddig még nem jutottak semmire. Legjobban az érintett személyekhez közelállóak voltak kiakadva.
-Az egész az én hibám... Jobban oda kellett volna figyelnem rá... Meg vele is többet kellett volna foglalkoznom... Neki pedig segíthettem is volna...
-Antonio, attól, hogy mindenért magadat hibáztatod még nem fog megoldódni semmi. Meg azt is megköszönném ha inkább segítenél az ötletelésben, hogy mit kezdjünk velük. Ugyanis nem lehet még egy világháború. Valahogy meg kell velük egyeznünk, vagy legalább a túszokat kiszabadítani.
-Hogy lehetsz ilyen nyugodt ebben a helyzetben...?
-Úgy, hogy nincs más választásom Alfred érdekében. Higgadtnak kell maradnom, így lehet csak esélye. Hisz ha úgy viselkednék ahogy te is, akkor akár meg is ölhetik. Én pedig ezt szeretném a legkevésbé, hiába nehéz bevallani. Bár valamilyen szinten igazad is van, hisz Lovinohoz és Gilberthez szorosabb kapcsolatok fűztek téged, mint minket. Szóval neked is közöd van ehhez az egészhez. Emiatt is voltál te az egyik első akit hívtam erre a megbeszélésre. Minden közelebb álló személy itt van. Először meg kell próbálnunk tárgyalni velük, amit csak ilyen személyek tehetnek meg. Ott van például Ivan, rá egyikőjük se hallgatna, hisz mind utálják őt. Főleg Elizaveta, tudjuk jól miért. - erre csak bólintottak a jelen lévők- Viszont ha ez nem válik be, akkor jön a B terv. Mielőtt még valaki megkérdezi, hogy mi az, inkább elmondom. Tehát a B terv az az, hogy egy könnyű, de mégis hatásos stratégiát bevetve legyőzzük őket. Igen azért kell könnyű, hogy az agyilag visszamaradottak is megérthessék az egészet.
-Hé!- szólalt fel a francia.
-Nem tudom mi bajod van, én nem mondtam neveket, te vetted magadra.
-Néha úgy megfojtanálak...
-Én téged mindig. Most viszont, hogy ezt letudtuk. Francis, rád bízom Matthewt, Antonio, tiéd Lovino, Vladimir, tiéd Elizaveta, és végül tiéd Girlbert, Matthias.
-Kicsit hülye választásnak tartom ezt. Hisz Vladimir és Elizaveta nincsenek valami jóban, én meg amúgy se beszéltem valami sokat Gilberttel.
-Igaz, de nincs más, minden lehetséges személy vagy velük van, vagy a fogjuk. Ezzel kell most beérnünk. Ezalatt a többiek kimenekítik a foglyokat, azaz Ludwigot, Felicianot, Alfredot és Roderichet. Mindenki számára érthető volt a dolog?
-És mi van ha megtámadnak? - kérdezte Francis.
-Próbáljátok húzni a dolgot, ha nem megy, és keményebb módszerekkel jönnek akkor hivatalosan is ki fog robbanni a harmadik világháború. - erre mind összenéztek, tudták, hogy az nem történhet meg. Abban az esetben biztos vége lenne a világnak, hisz mindkét félnél vannak atombombák- Számítok mindenkire.
-Nem ironikus, hogy pont a Brexites itt a főnök? - nézett rá unottan a román.
-Az jelenleg nem jelent semmit, ez az egész világra kihatással van. Mivel nem harcolni kifejezetten megyünk, így sok előkészület nem kell. Csupán ki kell derítenünk hol tartják a túszokat. Ezzel kapcsolatban már intézkedtem, mindent lehetséges embert kiküldtem, jelenleg is keresik őket. Ha szerencsénk van, akkor rövid időn belül meglesznek.
-Te tényleg nagyon komolyan veszed ezt... Alfred miatt...? - kérdezte Antonio, a szőke bólintott.
-Lehet, hogy már független, de attól még számomra ugyanaz a gyerek marad, akinek segítenem kell, ha bajban van. Ezért nem lesz ez másképp most sem.
-Én sose gondolkodtam így... Hamar elfogadtam a tényt, hogy Lovino nem képes semmire, és így nem is igazán foglalkoztam vele... Nem csodálom, hogy besokallt, én is ezt tettem volna a helyében... Jóvá kell tennem valahogy...
-Épp itt az idő erre, csupán csak nem lesz könnyű dolgod.
-Tudom - ekkor felállt az asztaltól-, de most már fel vagyok rá készülve. - tekintete komoly volt, és elszántságot sugárzott. Arthur ezt akarta látni, végignézett a többieken, akik hasonlóképp álltak a dologhoz.
-Rendben, azonnal értesítek mindenkit mikor megtudom hol vannak, de mindenki legyen bármikor elérhető. - erre bólintottak, majd távoztak is. Teltek a napok, majd a hetek, de semmi hír nem volt. Ekkora országokban nem könnyű megtalálni őket. Logikusan kellett tovább keresniük. Mind a négy házában, a nemzeti látványosságokban - mint például a Pisai ferde toronyban-, a hozzájuk közel álló helyeken körülnéztek, de továbbra sem találtak semmit. Mind azon tanakodtak merre lehetnének akkor. Két hónap telt el, ekkor Antonio felhívta az angolt- Megtudtál valamit?
-Igen, bár nem volt könnyű. Az embereid csak azt a házat nézték meg Olaszországban, ahol ugye Feliciano lakik. Viszont Lovino nem ott lakik vele, neki van egy saját kis háza. Ezzel csak az a baj, hogy az olasz maffia központjában van, így nem túl könnyű észrevétlenül odajutni.
-Szólnod kellett volna valakinek, hogy odamész.
-Egy szóval se említettem, hogy ott voltam, szóval nem tudom, hogy jöttél rá. A lényeg, hogy ott vannak mind a négyen, csak meg kell őket mentenünk. - ezt követően elmondta a ház pontos helyét. Így végre tehettek is valamit. Mindenki azonnal értesítve lett a dologról. A négyesnek Németországban volt a központja, így tudták, hogy minden hét csütörtöki napján ott tartózkodtak. Ezen kívül kell menniük, hisz esélyük sincs akkor mikor mind együtt vannak. Megegyeztek a szerdai napban. Még egyikőjük se látta azóta Gilbertéket, így lehet meglepetés fogja érni őket. Vladimirnek volt a legkönnyebb dolga, egész jól ismeri már Magyarországot, meg azt is, hogy Elizaveta hol lakik. Egész könnyen bejutott az épületbe,ahol csend volt. Kicsit furcsának találta, de csak ment tovább. Az egyik helységből két hang szűrődött ki, amiket egyből felismert, Elizaveta és Gilbert voltak azok. A beszélgetésből kivéve rájött, hogy a dán is ott van bent, de mint egy fogoly. Ekkor benyitott, mind ránéztek.
-Már vártunk téged, a drága barátod értesített minket erről, hogy érkezni fogsz. - szólalt meg elsőnek az ezüst hajú- Mi is szóltunk a többieknek, hogy ők is várhatnak vendégeket, remélem nem baj. Ja és még valami, ne nagyon próbálkozz semmivel, mert így is nehéz visszafogni Elizabethet. Tudod, nem nagyon kedvel téged.
-Igen, tisztában vagyok vele. Nekem se tetszene, ha ennyi területet elvennének tőlem, ráadásul bárhogy is próbálkoznék visszaszerezni belőle legalább egy kis darabot, de még ennyit se kapnék. Dühös lennék, bosszúra szomjaznék, de tisztában vagyok vele, hogy ma már nem tehetjük ezt meg. Egy újabb világháborúban akár el is pusztulhat a föld, ezt meg szerintem ti sem akarjátok.
-Az csakis a ti döntésetek, hogy megtámadtok-e minket vagy sem. Mi nem szándékoztunk csak így atombombákat dobálgatni. Megvagyunk a hagyományos fegyverekkel, és a jó taktikáinkkal. Most pedig megköszönnénk, ha szépen csatlakoznál barátodhoz. Viszont, ha nem, akkor rásegítünk kicsit.
-Felejtsd el, hogy csak úgy hagyni fogom magam.
-Sejtettem, hogy ez lesz a válaszod. Elizabeth, most már átadom a stafétát neked. - a lány előrántott egy kardod, majd megindult a román felé. Erre ő száznyolcvan fokos fordulatot vett, utána elfutott, a másik pedig utána. El kell kerülnie a harcot, viszont, ha valamit akar a helyzettel kezdeni, akkor először el kell csalnia őt Gilberttől. A ház másik feléig meg sem állt, be lett szorítva.
-Elizaveta, hallgass meg, most az egyszer, kérlek. - ő ehelyett felé lendítette a kardját.
Eközben Antoniónak is sikerült nagy nehezen bejutnia Olaszországba. Megerősítették a védelmet azóta, hogy utoljára itt volt. Ahhoz a bizonyos házhoz pedig még nehezebb volt eljutni. Mikor felnézett a házra, megint rosszabbul kezdte érezni magát. Hisz látta Lovino hol lakott eddig, ez pedig ahhoz képest már szinte egy palota. Óvatosan a hátsó ajtóhoz lopózott, majd bement rajta. Belülről is szép volt az épület. Nagyon szívesen körülnézett volna, de most nem volt erre ideje. Sejtette merre lehet az olasz, el is kezdte keresni a dolgozószobát. Rövid időn belül meg is találta. Mikor benyitott, nagyon meglepődött. Leginkább a másik külsején, nem érette ezeket a ruhákat, a hajszínt meg végképp. Lovino az asztalán ült, lábait keresztbe téve, ujján pedig egy pisztolyt pörgetett. Arcán gúnyos mosoly jelent meg a spanyol láttán.
-Annyira örülök, hogy ismét benéztél hozzám, sajnos legutóbb nem tudtunk találkozni. Melyik karod is volt az?
-A jobb. - a szőke ráfogta a fegyverét, és a bal karját célozta meg - Lovino, ne tedd ezt, ez nem te vagy.
-Mégis honnan tudnád ki vagyok én?! Nem tudsz te rólam semmit! Nem voltam az a tökéletes gyerek, mint a testvérem, te pedig egyből elítéltél! De többé már nem érdekel, se te, se senki más. Végre megkaptam azt amire vágytam. Nincs többé Feliciano és a selejtes testvér, hanem csak én vagyok.
-Csak, hallgass meg, kérlek. Utána úgy döntesz ahogy akarsz, akár megpróbálhatsz megölni is. Szerintem csak győztesként jöhetsz ki ebből.
-Van valami abban amit mondasz. Jó, legyen, de meg ne próbálj átverni.
-Nem állt szándékomban. - vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta azt. Pár lépést közelített felé, nem zavarta, hogy közben végig pisztolyt fognak rá- Teljesen igazad van, mindenben. Szemétség amit veled tettek, tettünk. Nem kérem, hogy bocsáss meg, hisz ez megbocsájthatatlan. Csak annyit, hogy adj még egy esélyt, kárpótollak mindenért. - egészen addig sétált, hogy elé érjen, a pisztolyt a szívéhez igazította- Vagy, húzd meg a ravaszt és legyünk túl ezen. A döntés, a tiéd. - Lovino nem igazán tudta, hogy most mit tegyen. Hisz a másik szavai mögött nem tudhatja pontosan milyen szándék van, hogy mennyi igaz ebből.
-Miért? Miért áldoznád fel magad? Hisz ötven-ötven százalék az esély arra, hogy most lelőlek vagy sem.
-Mert bízom benned.
-Még így is? - a spanyol bólintott.
-Garantálom, hogy nem jutsz arra a sorsa amire hiszed, hogy fogsz.
-Miért kéne hinnem neked?
-Nincs semmi érv amit feltudnék most hozni, neked kell döntened, hogy hiszel-e nekem.
-Ha hazudtál akkor megöllek. - Antonio ekkor rámosolygott.
-Állok elébe. Most viszont segítened kell nekünk, kezdve azzal, hogy elengeded a többieket. Ezt követően azoknak kell segítenünk akiknél esetleg nehézségek akadtak. Ha tudsz valamit, akkor azt kérlek mond el. - erre bólintott- Jó, akkor vezess oda kérlek. - Lovino leszállt az asztalról, utána elindult. Antonio csendben követte, akkor se szólt semmit mikor telefonon beszélt valakivel. Nem is értette, ugyanis olaszul kommunikáltak. Végül kocsiba szálltak, és azzal folytatták útjukat, így egész hamar odaértek a másik jó tájékozottsága miatt. Mikor a közelben voltak, akkor már a spanyol számára is tiszta volt, hogy hol vannak. Azelőtt a bizonyos ház mellett álltak meg csak. Lassan besétáltak, minden ott lévőnek volt valami ijesztő kisugárzása, végül is ők is benne vannak a maffiában. Mikor megpillantották a többieket, Antoniónak sokkal jobb kedve lett, hisz senki sem volt megsérülve. Lovino intett két fickónak, akik kinyitottak egy ajtót, onnan pedig kihozták az elfogottakat. Ők viszont már rosszabb állapotban voltak, sokkal. Lovino inkább a falat figyelte, nem bírt ránézni egyikőjükre sem, nem is oktalanul. Viszont a következő pillanatban olyan történt amin még ő is nagyon meglepődött. Ugyanis testvére sírva ölelte át őt, és folyamatosan csak azt mondogatta, hogy "sajnálom". Külseje egyik pillanatról a másikra vissza is változott a megszokottra, erre végre más arcán is megjelent egy apró mosoly. Lovino Antonióra nézett.
-Gilberttel nehezebb dolgunk lesz. Jelenleg ELizavetánál van és Matthiast elfogták. Így tudtuk meg, hogy érkezni fogtok. Mondjuk a te magán akciód is eléggé árulkodó volt azért. - ezt követően Felicianóra nézett- Én sajnálom, amit mondtam és amit tettem is. Máshogy is megoldhattam volna ezt, mégsem így tettem.
-Irányítsuk együtt az országot, mint két egyenlő fél... Ezzel megoldódhatna mindkettőnk problémája... Meg természetesen építünk ehelyett egy jobb házat neked, mert ez borzalmas, nagyon nem tetszett...
-Nem hangzik rosszul, bár az emberek nem igazán fognak nekem örülni ezután.
-Csak adni kell egy kis időt nekik, ez olyan, mint mikor pastát csinálsz. Adni kell egy kis időt a víznek, hogy felforrjon.
-Már meg sem lepődök, hogy ezt is a pastához hasonlítod. - a másik rámosolygott, mire az ő arcán is megjelent egy halvány mosoly.
-Jól van, csodálatos ez a nagy testvéri nagy egymásra találás, de most már mennünk kell. - zavarta meg őket Ludwig- Van még egy kis rendeznivalóm a bátyámmal.
-Biztos vagy benne? Nem vagy a legjobb formádban. - nézett rajta végig az orosz.
-Voltam már ennél rosszabb állapotban is, hála nektek. Most viszont ne menjünk ebbe bele, az már a múlt, jelenleg pedig más dolgunk van. - megigazította a haját, majd elindult a kijárat felé, a többiek követték őt. A lehető leggyorsabban kellett Magyarországra jutniuk, így a repülőt választották. Bár így is csak estére értek oda, amit előnyükre tudtak fordítani. Hisz így még kevesebb az esély arra, hogy észrevegyék őket. Könnyedén bejutottak, bár ezután már nehezebb dolguk volt, ugyanis nem ismerték Elizaveta házát- Gilbert! Merre vagy?! - mindenki lesokkolódott a németen. Pont ő az akiből ezt utoljára kinézték volna, inkább a csendes megközelítés, majd rajtaütés a szokása.
-Mit csináltál vele? Mivel fertőzted meg? - nézett szúrós szemekkel Arthur Alfredre, de ő csak megvonta a vállát. Ekkor Ludwig elindult, mindenki más pedig továbbra is utána. Hasonló volt a helyzet, mint mikor a kiskacsák követik az anyjukat. Így ment ez hosszas perceken keresztül, csak mentek, ő benyitott minden helységbe, néha pedig elkiáltotta magát. Miután visszajutottak oda ahonnan elindultak gondolkozni kezdett.
-Padlás az nincs, se kívül, se belül sincs feljáró. Viszont lejárót se láttam egy pincéhez.
-Lehet visszamentek Németországba. - szólt közbe Roderich- Elég taktikus lenne véleményem szerint.
-Vagy csak ezt akarják elhitetni velünk. Akkor kellett volna ténylegesen visszamenniük oda, ha megtudták volna, hogy Lovino átállt hozzánk, azaz mi szabadok lettünk. Erről pedig természetesen nem tudhatnak, tehát csak átakarnak verni minket. Nézzetek be minden szekrény, ágy, szőnyeg, akármi alá! Kell, hogy legyen itt egy lejárat valahol. - a többiek így is tettek. Hiába voltak nézeteltéréseik a némettel, tudták, hogy nem hülye. Meg azért mégis csak a testvéréről és egy volt szövetségeséről van szó, akikről szinte mindent tud. Végül a két olasz lelt rá a lejáratra, azonnal értesítették is a többieket. Mind odagyűltek köré- Rendben, én, Lovino, Feliciano, Antonio és Roderich megyünk le. A többiek fele itt marad, a másik fele kint. Nem tudhatjuk, hogy elakarnak-e menekülni.
-Miért csak ti? - kérdezte az amcsi.
-Mert például minek küldjem Ivant, akit mindketten utálnak, nem is kicsit?
-Miért mindenki velem példázik? Azért ennyire nem vagyok rossz. - mondta az orosz, mire egy emberként néztek rá- Talán egy kicsit túlzásba estem régen.
-Had robbantsam fel... - motyogta Alfred, de Arthur oldalba könyökölte- Jól van, akkor , majd legközelebb...
-Elég, most pedig gyerünk. - Ludwig előre küldte a korábban említetteket, majd ő is ment utánuk. Koromsötét volt, az orrukig se láttak. A német lehunyta a szemeit, sejtette mi fog következni, és igaza is lett. A lámpák hirtelen felkapcsolódtak, a többiek szenvedte a hirtelen fény miatt. A következő pillanatban Gilbert már ugrott is feléjük, de Ludwig kivédte a támadását.
-Tehát beigazolódott a sejtésem, tudtam, hogy Romano könnyebben beadja a derekát. De persze benned se kellett csalódnom, Ludwig. Tudtam, ha valaki átlát rajtam, az te leszel. Pechemre te is jöttél, ez pedig beigazolódott. Viszont ez nem jelent semmit, hisz ez még nem elég ahhoz, hogy megadjam magam.
-Vannak dolgok amiket el kell fogadnod, az nem megoldás amit most csinálsz. Erre már Lovino is rájött, és sikerült is mindent megbeszélnie Felicianoval. Mi is megbeszélhetjük ezt.
-Nincs mit megbeszélnünk.
-Nekünk viszont van beszélni valónk. - szólalt meg mögülle Elizaveta, Gilbert hátrapillantott, A lány mellett állt Vladimir és Matthias is.
-Mégis mit művelsz Elizabeth? Elárulsz engem? Azt akit szeretsz?
-Már akkor elárultam azt akit szeretek, mikor belementem ebbe az egészbe. - Gilbert szembefordult vele.
-Nem értelek, hisz én vagyok Gilbert, engem szeretsz.
-Nem, te nem az a Gilbert vagy. - ekkor Ludwig hátulról lefogta őt
-Engedj el!
-Fogjátok le a lábait, gyerünk! - a két olasz egyből így is tett. Elizaveta közelebb lépett hozzá.
-Kérlek Gilbert, ez nem te vagy, ezt mind elmondhatjuk. Kérdezz bárkit, itt van a testvéred, a barátaid, és én is. Hallottad Ludwigot, megoldható ez a dolog, csak beszélnünk kell róla. Hidd el, nem jutsz vissza többé abba az ágyba.
-Mit mondott neked az az idióta vámpír?
-Csak az igazat, rávilágított ki is vagyok valójában.
-Engem is rávett valahogy Antonio, hogy higgyek neki, és igaza volt. Sikerült megbeszélnem mindent Felicianoval, és megállapodtunk egy olyan helyzetben, ami mindkettőnknek megfelel. Ezt ti is megtehetitek.
-Gyerünk, ez a viselkedés nem illik hozzád, inkább az az idióta, önelégült. Sajnálom, hogy ilyen rossz barát voltam, de szeretném jóvá tenni.
-Én pedig, mint testvéred kérnélek arra, hogy az olaszok példáját követve mi is osszuk két részre az országot. Az enyém lesz Nyugat, a tiéd pedig Kelet. Így pedig együtt irányíthatjuk, te pedig nem jutsz többé arra a sorsa, amire ezelőtt hagytunk. - az ezüst hajú kapkodta a tekintetét közöttük, már teljesen összezavarodott. Ludwig biccentett a lánynak, aki egyből vette az adást mit kell tennie. Két keze közé fogta a porosz arcát, majd lágyan megcsókolta. Ekkor mindkettejük külseje a megszokott lett ismét, közben pedig a csók is elmélyült.
-Ez borzalmasan néz ki alulról. - szólalt meg elsőnek Lovino, amivel egyetértett testvére. Ezt követően Elizaveta ellépett tőle, a többiek pedig elengedték Gilbertet. Ő csak csendesen állt, majd szembefordult velük.
-Szeretnék elnézést kérni... Főleg tőled Ludwig... Tényleg semmit se jelent, hogy ki az idősebb...
-Ezt megcáfolnám, Feliciano olyan mintha fejre ejtették volna, a nagypapa tuti csinált vele valamit.
-Igen, ezen már én is gondolkodtam. - értett vele egyet Ludwig.
-Ez nem igaz! Feli csupán különleges, úgy, mint én! Ezt pedig díjazni kellene, főleg, ha még ilyen király is vagy.
-Remélem most nem magadra céloztál.
-Tán problémád van velem, Nyugat?!
-Nyugat?
-Most viszont lépjünk kajálni valamit, mert éhen halok. Meg szedjük össze azt a hülye franciát is. Gyere Antonio! - majd el is indult, a spanyol pedig utána. Ludwig elmosolyodott.
-Jó őt újra így látni. - a többiek egyetértően bólintottak.
Ezt követően több hónap is eltelt, többek kapcsolata is sokkal jobb lett, mint azelőtt. Lassan elfogadta a nép is Lovinot és Gilbertet. Néha az a négyes, azaz Elizaveta, Matthew, Gilbert, és Lovino összeültek kicsit beszélgetni.
-Lehet nem tettünk valami jó dolgot, de úgy érzem kellett ez ahhoz, hogy így alakuljon minden. Örülök, hogy veletek mehettem ezen keresztül. - mondta az ezüst hajú, Elizaveta a vállára hajtotta a fejét.
-Mi meg örülünk, hogy visszakaptunk téged. Azt hittük meghaltál, megfogalmazhatatlan érzés volt mikor rájöttünk, hogy élsz.
-Sajnálom, de nem akartam, hogy abban az állapotban lássatok. Hisz a barátaim vagytok mind.
-Ez nem igaz, én a barátnőd.
-Én meg a legjobb barátod. - szólt Lovino is.
-Én nem tudom, hogy tekintesz rám, de számomra is nagyon fontos vagy. - ült közelebb hozzájuk Matthew is.
-Köszönöm, mindent...
