𝑸𝒖𝒆𝒆𝒏

Prológus

Egy nagy sóhaj kíséretében zártam el a csapból áradó jéghideg vizet. A csempének döntöttem a fejem, a cseppek pedig orromon végigfolyva a lefolyóba hullottak. Miért kell minden nap, minden egyes percében a szaros rendszerről beszélni? Mindig azt találgatni, hogy vajon ki lehet az új királynő? Miért érdekli őket ennyire, hogy melyik vadidegennel kell majd leélniük az egész életüket?

A rozsdás kilincs lenyomódott, az öreg faajtó pedig korához leggyorsabb teljesítménnyel vágódott ki. Egy női hang szólalt meg mögülem.

– Szerinted ki fog engem választani? – sétáltak a mellettem elhelyezkedő tükörhöz. A kérdező fél lelkesen kezdte tanulmányozni sminkjét, közben pedig lelkesen igazítgatta fekete haját.

– Biztos, valami milliomos szőke herceg – vinnyogta válaszként a szőke, aki már egy ideje babrált a szempillaspiráljával. Barátnője hirtelen izgatottan felé fordult.

– Szerinted lehetséges, hogy én vagyok a... – az utolsó szavát halkabban, már szinte suttogva ejtette ki ajkain. – királynő? – reakciónak a szőke csak sikkantott egyet.

– Persze! – bólogatott hevesen. – Sőt! Én biztos vagyok benne, hogy te vagy az!

– Nem – motyogtam. Szemem sarkából láttam, ahogy mindketten felém kapták tekintetüket.

– Micsoda? – a fekete hajú szemöldökeit felhúzva fordult felém teljes testével. Karjait összekulcsolta mellkasa előtt.

– Nem te vagy a következő királynő – hangom hangosabb volt valamivel, szemeimmel a vízköves csapot bámultam.

– Talán te vagy az, egy senki? – nevette el magát a világos hajú.

Ereimben egy pillanatra megfagyott vérem, ahogy meghallottam a kérdést.

– Nem – sóhajtottam, majd felemeltem fejem. – És a legrosszabb rémálmomban sem szeretnék az lenni.

– Te meg vagy húzatva? – háborodott fel végleg az előttem álló két ember.

– Sokan gondolják – egy apró mosoly jelent meg ajkaimon. – Szerintem teljesen normális, hogy nem akarok egy önző, kétszínű diktátor lenni.

– Ezt jelenteni fogom! – dobbantott hisztérikusan a sötét hajú.

– Jelentsd csak – megrántottam vállaim, majd fejemre húztam fekete pulóverem kapucniját. – Kérlek úgy mondd majd, hogy egy kis senki elmondta nektek az elfogadhatatlan igazságot – még egy utolsó gúnyos pillantás után, fejemet lehajtva sietve elhagytam az iskola koszos mosdóját.