𝑸𝒖𝒆𝒆𝒏

Hatodik

Egy hét Tennel és a társaságával egy légtérbe bezárva mondjuk úgy, hogy igen csak érdekes élmény. Kiderült, hogy nem csak Chittaphon nem százas, hanem egyikük sem. Taeyong a legnormálisabb és ezt nem tudom eléggé hangoztatni, mégsem hisznek nekem valamiért.

A kezemet még mindig nem kérte meg szerencsére. Még látok egy kevés esélyt arra, hogy visszaküld, mert meggondolja magát. Nem sokat, mivel valami különlegeset tervez ma estére. Elég egyértelmű, hogy mit akar. Pedig én mindent megteszek annak érdekében, hogy megutáltassam magam vele, de csak nem jön össze. Valamiért még mindig el akar venni.

A tervemmel, hogy miképp szökjek ki innen nem sokat haladtam. A hálókon kívül az összes helység be van kamerázva, beleértve a hatalmas kertet is. Riasztók a bejáratin, a hátsó udvarra nyíló ajtón, a kapun és az összes autón. Konkrétan lehetetlen kijutni feltűnés nélkül, de száz százalék, hogy van kiskapu, amit meg is fogok találni.

– Ivy, kész vagy? – kopogott szobám ajtaján Chittaphon váratlanul. Végignéztem magamon a velem szemben álló tükörben. Kivételesen nem egy pulóvert, hanem egy bő fehér inget viseltem betűrve fekete nadrágomba, hosszú ezüstre festett hajam egyszerűen omlott vállaimra. Egy fájdalmas nyögés csúszott ki számom, ahogy felkeltem ágyam széléről és zsebre vágtam telefonom. 

– Ja – nyitottam ki a thai előtt az ajtót kedvetlenül. Chittaphonon kivételesen egy öltöny volt, de nem is ő lenne, ha nem piros lenne. Lélegzete elakadt, amint megpillantott. – Mi van? – sóhajtottam unottan. Megrázta fejét, hogy visszarántsa magát a valóságba.

– Fura téged nem pulcsiban látni – eresztett felém egy apró mosolyt. – Megjegyezhetem, hogy milyen jól fest ingben, kedvesem? – tartotta felém könyökét, feltételezem azért, hogy belekaroljak. Ignoráltam gesztusát és elindultam a lift felé.

– Ha akarod – vontam meg vállaim.

– Legalább várj már meg! – szólt utánam, majd kocogva beért. – Igazán lehetnél egy kicsit vidámabb.

– Ugyan miért? Én nem akarok menni.

– Na, a kedvemért – biggyesztette le ajkait és közelebb hajolt hozzám. Megforgattam szemeim.

– Legyen. Megpróbálok nem úgy viselkedni, mintha egyáltalán nem érdekelne. De amúgy hova megyünk? 

– Meglepetés – bökte meg orrom egy lágy mosollyal arcán. 

– De jó... – morogtam.

– Hidd el, jó lesz – mondta, ahogy beszálltunk a liftbe. – Szerintem még neked is tetszeni fog – kacsintott rám.

– Kétlem – rándult egy kisebb fintorba arcom. – Inget kellett felvegyek, szóval szinte lehetetlennek találom.

– Az ing csak illemből kell.

– Tuti valami puccos helyre viszel vacsorázni.

– Majd meglátod – húzta ajkait egy titokzatos mosolyra, szemeiben valami egészen fura csillogás volt fellelhető. Eleresztettem egy nagy sóhajt és a felvonó ajtajára irányítottam tekintetem, ami kínzó lassúsággal nyílt ki. Johnny már az egyik rikító piros autónak támaszkodva várt minket. Egy könnyed mozdulattal kinyitotta az egyik hátsó ajtót.

– Hölgyem – biccentett nekem egy megnyerő mosolyt viselve arcán.

– Ez neked szólt – pillantottam Tenre. Az amerikainak éppen sikerült visszafognia feltörő nevetését.

– Csak szállj be – forgatta szemeit kuncogva és átsétált a jármű másik oldalára.

–  Felőlem – ültem be, egy másodperccel később pedig Chittaphon behuppant mellém. A két nyitott ajtó egyszerre csapódott be két oldalt. Johnny is csatlakozott.