Barátságból szerelem (Draco Malfoy fanfiction)

8. Fejezet

Este miután mindenki elaludt, halkan kimásztam az ágyamból, és elindultam lefelé a lépcsőn, legnagyobb szerencsémre a klubhelyiséghez vezető lépcsőnél sikerült összefutnom Ronnal és Harryvel, akik éppen indultak a trófeateremben. Pár másodpercnyi gondolkodás után úgy döntöttem, hogy megkérdezem őket, hogy velük tarthatok-e. Hosszas győzködés után belementek a dologba, úgyhogy innentől már hármasban mentünk le a klubhelyiségbe. Aztán amikor majd nem elértük a portrélyukat, hirtelen valaki megszólalt mögöttünk.
Hermione: Nem hittem volna, hogy képes vagy erre, Harry.
Ron: Mit keresel itt!? Azzonal menj vissza aludni!
Hermione: Örülj, hogy nem szóltam a bátyádnak, Percynek. Ő prefektus,tőle megkapnátok a magatokét.
Harry odaszólt nekünk, hogy menjünk, majd félretolta a Kövér Dáma portréját, és kimászott a lyukon. Hermione azonban nem adta fel ilyen könnyen. Követte Ront a portrélyukon át, és közben egyfolytában sziszegett, mint egy mérges liba.
Hermione: Ti nem törődtök a Griffendéllel! Ti csak magatokkal törődtök! Nem akarom, hogy a Mardekár kapja meg a ház-kupát! Elvesztitek az összes pontot, amit McGalagony professzortól kaptam, amiért tudtam, hogy mik azok az oda-vissza varázsigék!
Ron: Tűnj már el.
Hermione: Jól van, de holnap amikor majd a vonaton ültök, jusson eszetekbe, hogy én figyelmeztettelek titeket! Ti... ti...
Nem derült ki, hogy minek tart minket. Mert Hermione sarkon fordult, hogy visszamásszon a klubhelyiségbe, de egy üres vászonnal találta szembe magát. A Kövér Dáma látogatóba ment valahová, így Hermione egyelőre nem térhetett vissza a Griffendél-toronyba.
Hermione: Most mit csináljak?
Ron: Az a te gondod. Nekünk mennünk kell, különben elkésünk.
Meg a folyosó végéig sem értünk el, mikor Hermione utolért minket.
Hermione: Veletek megyek.
Ron: Kizárt dolog.
Én: Kérlek, Ron nem hagyhatjuk csak úgy itt.
Hermione: Talán azt hiszitek, ott fogok ácsorogni, amíg Frics meg nem talál? Inkább kapjon el veletek együtt, akkor majd megmondom, hogy én csak vissza akartalak tartani titeket.
Ron: Neked aztán van bőr a képeden!
Harry: Fogjátok be a szátokat! Hallgassátok csak!
Miután a két vitatkozó befogta végre a száját. Egy halk szuszogásra lettünk figyelmesek. Ron suttogva és hunyorogva a következőt kérdezte tőlünk:
Ron: Mrs. Norris?
Mint kiderült nem Mrs. Norris volt az, hanem Neville. A fiú összegömbölyödve feküdt a padlón, és mélyen aludt, de nyomban felriadt, amikor a közelbe értünk.
Neville: Hála istennek, hogy rám találtatok! Elfelejtettem az új jelszót. Már azt hittem, soha nem jutok el az ágyamig!
Én: Ne olyan hangosan Neville. A jelszó "disznóorr", de most nem sokra mész vele, mert a Kövér Dáma elcsavargott.
Harry: Hogy van a karod?
Neville: Jól. Madam Pomfrey egy perc alatt rendbe hozta.
Harry: Remek. Figyelj, Neville, nekünk most mennünk kell, de majd visszajövünk...
Neville: Ne hagyjatok itt! Nem akarok itt maradni egyedül. Már kétszer járt itt a Véres Báró!
Ron az órájára nézett, majd dühös pillantást vetett Neville-re és Hermionéra.
Ron: Ha valamelyikőtök miatt elkapnak minket, megtanulom Mógus mumusátkát, és rajtatok fogom kipróbálni!
Hermione már nyitotta a száját, talán azért, hogy elmagyarázza Ronnak a mumusátok használatát, de Harry lepisszegte, és intett a férjével, hogy induljanak tovább. Homályos folyosókon haladtunk, melyek falára ezüst csíkokat festett a magas ablakokon át beszűrődő holdfény. Felosontunk egy lépcsőn a harmadik emeletre, és a trófeaterem felé vettük az irányt. Draco és Crack meg nem voltak ott. A kristályüveg tárolók itt-ott megcsillantak a holdfényben. Ezüst és arany kupák, pajzsok, plakettek és szobrok körvonalai sejlettek fel bennük. Amikor végigaraszoltunk a fal mellett Harry elővette a pálcáját, felkészülve Draco meglepetésszerű támadására.
Ron: Késik. *suttog* Lehet, hogy beijedt.
Ekkor zaj hallatszott a szomszédos helyiség felől. Mindannyian összerezzentünk. Harry felemelte a pálcáját, de egy hang ütötte meg a fülünket, és aki beszélt az nem Draco volt
Hang: Szimatolj körül, cicuskám, hátha valamelyik sarokban ólálkodnak.
Frics volt az és Mrs. Norrishoz beszélt. Harry intett nekünk, hogy kövessük, és elindultunk a terem másik vége felé. Alighogy Neville is kisurrant az ajtón, Frics belépést a terembe.
Frics: Itt vannak valahol. Biztos elbújtak.
Harry: Erre gyertek!
Harry már suttogni is alig mert, csak a szájával formálta a szavakat. Egy hosszú csarnokba kerültünk, ami tele volt páncélokkal, és hallottuk, hogy Frics egyre közeledik az ajtóhoz. Sietve elindultunk a páncélok között, de Neville egyszer csak felvisított. Futni kezdett, de elbotlott, és esés közben elkapta Ron derekát. Ennek az lett az eredménye, hogy mind a ketten neki estek az egyik páncélnak. Az esés akkora zajjal járt, hogy akár a kastély összes lakója is felébredhetett volna.
Harry: Futás!
Erre mindannyian hanyatt-homlok rohanni kezdtünk. Hátra se néztünk, hogy Frics követ-e minket vagy sem. A teremből kiérve egy folyosón találtuk magunkat, ami egy másik folyosóba torkollott. Harry vezette a csapatot, hogy merre azt szerintem még ő maga sem tudta. Az egyik falikárpit mögött egy titkos ajtóra bukkantunk. Végig mentünk rajta, és a bűbájtan-teremnél találtuk magunkat. Arról mindannyian tudtuk, hogy nagyon messze van a trófeateremtől.
Harry: *zihálva* Azt hiszem, leráztuk őket.
Hermione: Megmondtam... Én megmondtam.
Ron: Vissza kell mennünk a Griffendél-toronyba, amilyen gyorsan csak lehet.
Hermione: Malfoy átvert téged. Ezt te is tudod ugye? Esze ágában sem volt elmenni a találkozóra. Frics viszont tudta, hogy valaki a trófeaterembe készül. Biztos Malfoytól kapta a tippet.
Harry: Gyerünk.
Ha azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén, tévedtünk. Alig néhány lépés után az egyik kilincs kattant, és valami kirepült a teremből. Hóborc volt az. Aki miután meglátott minket kéjesen felsikkantott.
Én: Fogd be a szádat, Hóborc... nagyon kérlek. Ki fognak rúgni minket miattad.
Hóborc: *heherészve* Éjfélkor sétafikálunk, elsőskéim? Ejnye-bejnye. Elkapják a frakkocskátokat.
Én: Ha nem árulsz el minket, nem kapnak el.
Hóborc: Ugye, tudjátok, hogy szólnom kellene Fricsnek? Persze a saját érdeketekben.
Ron: Eredj az útból!
Ron elvesztette a türelmét, és a szellem felé suhintott. Ezzel nagy hibát követett el.
Hóborc: MÁSZKÁLÓ DIÁKOK! MÁSZKÁLÓ DIÁKOK A BŰBÁJTANTERMNÉL!
Siettve átbujtunk a szellem alatt, és menekülőre fogtuk a dologot. A folyosó azonban zsákutcának bizonyult. Az ajtó amibe bele ütközünk zárva volt.
Ron: *dühöngve* Na tessék! Most már esélyünk sincsen!
Szapora lépteket hallottunk. Frics futva közeledett, Hóborc kiállításait követve.
Hermione: Álljatok félre!
Hermione elvette Harry varázspálcáját, megérintette vele a zárat, és ezt suttogta:
Hermione: Alohomora!
A zár kattant egyet, majd az ajtó kitárult. Mi pedig gyorsan beiszkoltunk rajta, és halkan behúztuk az ajtót magunk mögött, és hallgatói kezdtünk.
Frics: Merre mentek, Hóborc? Ki vele, gyorsan!
Hóborc: Mondd, hogy "légyszíves".
Frics: Ne húzd az időt, nyögd már ki, merre mentek!
Hóborc: Nem mondok semmit, ha nem mondod, hogy "légyszíves".
Frics: Rendben: "légyszíves".
Hóborc: SEMMI! Hahaha! Azt mondtam, nem mondok "semmi"-t, ha nem mondod hogy "légyszíves"! Hahahaha!
Hóborc suhogva elhúzta a csíkót, faképnél hagyva a szitkozódó Fricset!
Harry: *suttogva* Azt hiszi, hogy ez az ajtó zárva van. Ezt megúsztuk... Szállj le rólam, Neville! Mit akarsz?
Ugyanis Neville már vagy egy perce húzogatta Harry köntösének ujját. Harry megfordult, és azonnal látta, hogy mit akart Neville. Nem egy teremben voltunk, ahogy azt először hittük, hanem egy folyosón: a harmadik emeleti tiltott folyosón. És most már értettük, hogy miért tiltottak ki minket onnan. Egy borzalmas kutya nézett farkasszemet velünk. A kutya akkora volt, hogy a teljesen kitöltötte a padló és a plafon közötti helyet. Nem is egy, hanem három feje volt, három pár vérben forgó szemmel, három lengő cimpájú orral és három gőzölgő pofával, melyekből nyáltól csöpögő, nagy, sárga agyarak villantak ki.
A kutya mozdulatlanul állt, és hat szemével rájuk meredt. Tisztában voltunk vele, hogy azért élünk még mert a kutyát megléte a hirtelen felbukkanásunk. Ha azonban magához tér meglepődöttségéből, beváltj, amit mennydörgő morgása ígér. Harry a kilincs után nyúlt, ő inkább halál és Frics közül, az utóbbit választotta. Ahogy kihátráltunk a lezárt folyósról, kis híján átestünk a küszöbön. Harry gyorsan becsapta magunk mögött az ajtót, aztán csatlakozott hozzánk, aztán rohantunk a folyosón, addig rohantunk a folyosokón míg nem visszaértünk a Kövér Dáma portréjához a hetedik emeletre.
Dáma: Hát ti hol jártatok?
Harry: *zihálva* Nem érdekes. Disznóorr, disznóorr.
A portré utat engedett. Mi pedig átmásztunk a lyukon, és remegő végtagokkal lerogytunk, a klubhelyiség karosszékeibe. Jó ideig egyikünk se szólt semmit. Neville egyenesen úgy festett, mint aki soha életében nem fog többé megszólalni.
Ron: Hogy juthat valakinek az eszébe, hogy egy ilyen szörnyet tartson egy iskolában? Pont az ilyen bestiáknak találták ki a kutyaiskolákat.
Hermione: Ti nem láttok a szemetektől? Meg se néztétek, hogy mi van a bestia alatt?
Harry: Gondolom, padló. Nem a lábát néztem, hanem a három fejét.
Hermione: Nem a padlóra gondolok. A kutya egy csapóajtón állt. Világos, hogy őriz valamit.
Hermione felállt, és lesújtó pillantást vetett a fiúkra.
Hermione: Remélem, elégedettek vagytok magatokkal. Meghalhatunk volna, vagy, ami még rosszabb, kicsaphattak volna minket. És most, ha nem veszitek zokon, lefekszem.
Azzal faképnél hagyott bennünket. Ron tátott szájjal bámult utána
Ron: Nem vesszük zokon. Úgy csinál, mintha mi kértük volna, hogy jöjjön velünk!
Én: Ha nem baj srácok akkor én is megyek és lefekszem aludni. Egyébként tök jó buli volt ez az egész, egyszer majd megkéne ismételnünk. Jó éjszakát fiúk.
Ron: Ez normális?
Harry: Nem tudom
Én: Hallak titeket.
Ron és Harry: Jó éjt.
Amint felértem a szobánkba rögtön beborultam az ágyamba és pár perc alatt elnyomott az álom.

Sziasztok!!!
Sajnálom a sok kihagyás, csak most kezdtem a 9.-et és elégé sok tanulni valóm van.
Kárpótlásul:

Hagrid: Gyerekek, ez az én imádnivaló, hasznavehetetlen kutyám.
Hagrid: Az ő neve Agyar.
Hagrid: És Ő az én nyáladzó, három fejű pokoli fenevadam, aki megesz bárkit, aki keresztezi az útját.
Hagrid: Bolyhoskának hívom.