"I hate you so much!" [PJM]

~Prológus~

Youmi idegesen pakolta a holmijait egy nagy bőröndbe, hiszen az anyja bejelentette,költöznek.

- Költözünk.. Persze. És engem meg se kell kérdezni, mi? Hah, persze,hogy nem. - idegeskedett, majd a bőrönd cipzárját behúzta, és eldobta a szoba másik felébe.

Nem érdekelte semmi és senki, hiszen nem akarta itt hagyni ezt a házat. Itt nőtt fel, és minden ide kötötte. Legjobban pedig az apja emléke.

- Youmi, kicsim. - nyitott be MinJung a szobába. - Holnap este tudnak csak minket fogadni, így a holnapi napot még ebbe a suliba töltöd. - mondandója után az anyuka becsukta maga mögött az ajtót, majd boldog mosollyal az arcán sétált be a nappaliba.

- De jó,hogy nekem ezt is most kell meg tudnom. -  nevetett fel gúnyosan, majd felállt az ágyáról.

Park Jimin nagy vitába kezdett az apjával, ugyanis ő egyáltalán nem egyezett bele abba, hogy bárki is hozzájuk költözzön. És az apja, annak idején meg is fogadta, hogy ha a fia nem egyezik bele valamibe, akkor ő sem. Ezt egy darabig be tudta tartani, de mostanság, nem igazán.

- Nem érdekel a szerelmi életed, apa! Rám egyáltalán nem gondolsz? Nem akarok idegenekkel egy házba lakni. -  fakadt ki a fiatal fiú, mire az apja nagyot csapott az asztalra.

- Elég volt! Ide jönnek és kész! Neked egyáltalán nincs beleszólásod ebbe. -  kiáltott rá az apja.

- De igenis kibaszottul van beleszólásom. -  gondolta magába a fiú.

Jimin ingerült volt, és mindent megrongált, amit csak tudott. A barátnője, Youra meg se próbálta őt le nyugtatni, hiszen őt nem is nagyon aggasztotta ez az egész.

- Chim,nem tudod hova lett a gyűrűm? Sehol nem találom. -  szólalt meg, Youra mire Jimin vett egy mély levegőt.

Tudta, hogyha nem nyugtatja le magát, képes lesz olyan dolgokra,amiket másnap nagyon de nagyon megbánna. Vagy mégse.

- Nem, nem láttam a gyűrűdet. És ha nem haragszol meg, nem vagyok a legjobb formámban, így ne zaklass a hülyeségeiddel. -  ült le az ágy szélére a fiú.

Eközbe Youra megállt cselekedeteiben, és a fiú felé fordult. Nem értette, miért ilyen a hangulata a barátjának, mikor pár perccel ezelőtt, semmi baja nem volt.
De egy valamin azért fennakadt. Amit a fiú hülyeségnek nevezett, az számára igenis fontos volt. Fontos volt, hogy megtalálja azt a drága gyűrűt, amit egyébként az anyjától vett kölcsön, a tudta nélkül.

- Hülyeség? Ez neked hülyeség? Anya le nyakaz,ha nem viszem vissza! -  esett kétségbe a lány, mire Jiminnek elszakadtak az utolsó idegszálai is.

Olyan hévvel állt fel az ágyról, hogy az épp előtte álló Youra hátra tántorodott, majd a szekrénynek nyomódott.

A fiú megállt a lány előtt, majd minden menekülési útvonalát elzárta. Pár centire volt a lánytól, aki csak nagyokat pislogott.

Youra kicsit ijedten, de mégis vágytól csillogó szemekkel nézett fel a fiúra, aki a sötét barna íriszeivel épp a lány arcát tanulmányozta.

- Nem megkértelek valamire? -  morogta a fiú, mire a lány nyelt egyet.

- De. - adta meg az egyszavas választ Youra.

Jimin lenézett a lány piros telt ajkaira, majd vissza a szemébe, majd vadul tapadt a lány ajkaira.

Még ő sem értette magát, hiszen egyik pillanatban ideges volt, másikban pedig kanos.

Youmi a tányérján lévő tésztát tologatta ide-oda, hiszen az étvágya a béke segge alatt volt.
Nem tudta hova is fognak menni, kik is élnek ott. Semmit nem tudott,és ez aggasztotta a legjobban.

Minjung levakarhatatlan mosollyal az arcán ment be a konyhába, ahol megpillantotta lányát.
Kicsit megsajnálta hiszen tudta milyen érzés is egy olyan helyre kerülni, ahol még életetben nem jártál. Ahol olyan emberek vannak, akiket életetben nem láttál.