Lassan elment mindenki mert már késő volt. Csak én Richie és persze Bill maradt.
-Eddie.- szólt hozzám kissé megszeppenve Richie.
-Mond Rich!
-Öhm. Nem szeretnéd, hogy hazakísérjelek? Tudod sötét van meg i-ilyenek... ?
-Csak ha tényleg szeretnéd. Nem lakom valami közel.
-Szeretném...-vágta rá rögtön és el is indultunk.
Nagyon fura volt Richie. Nem mondott semmi beteg viccet és különösen csendben volt. Úgyhogy kénytelen voltam megkérdezni...
-Mi volt ma a bajod?
-Ja. Nekem? Semmi...
-Richie láttam rajtad.
-Mondom semmi. Csak...
-Csak mi? Nem akarsz barátkozni egy buzival? Esetleg bajod van velem? Megértem de kibaszottul elegem van...- dobtam el a bringámat az út közepén, amire kicsit összerezzent a fiú. Kapkodtam a levegőt majd a számba helyeztem az inhalátoromat és befújtam.
-É-én... Nem erre.... gondoltam...Nem akartalak megbántani. Sajnálom...
Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Visszajöttek a régi emlékek. Amikor az iskolában mindneki csesztetett, ütött (néha ájulásig), cigiztem és vagdostam magam...
Láttam Richie arcán az ijedtséget. Nem tudta mi történik körülötte. Én sem teljesen. Úgyhogy otthagytam. Elfutottam...
Amikor hazaértem anyukám már nagyjából aludt, ezért csak megmostam az arcomat, átöltöztem és befeküdtem az ágyamba. Lecsekkoltam a telefonomat mint általában és két üzenet érkezett Richtől.
R: Eddie
Légyszi beszéljünk! Nem szeretném ha haragudnál.
E: Mikor?
R: Holnap a bányatónál?
E: Hánykor?
R: este 6?
E: Oké
Kicsit megkönnyebbülten, hogy nem bántottam meg. Nagyon durva voltam vele. És ő nem tehet erről... Ő nem ismeri a múltamat.
Sokat gondolkodtam ezért kb éjfélig a plafont bámultam. Végül elaludtam de nem éreztem másnap reggel a hatását. Lassan felkeltem és belebújtam a köntösömbe. Lesétáltam és megreggeliztem. Köszöntem apukámnak és anyukámnak hiszem vasárnap is dolgozniuk kellett. Egyedül maradtam.
Felmentem a szobámba és leültem a tükröm elé. Ugyan azt a fiút láttam mint fél éve. Nyögtem egyet majd próbáltam pozitív dolgokra gondolni. Felálltam és ráírtam Richiere, hogy nem e lehetne előbb a találkozó. Neki jó volt úgyhogy el is indultam.
Még nem érkezett meg ezért leültem egy nagy kőre és a tavat bámultam. Elmerültem a gondolataimban.
-Szia!-szólt egy kedves hang mögülem.
Hátrakaptam a fejemet és egy apró mosollyal üdvözöltem.
-Szia.
Leült mellém...
-Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy jól érzed e magad...?
-Persze. Jól esik, hogy törődsz velem... nem nagyon megszokott ez számomra...
-Szerintem nem akarsz már róla beszélni de én is hasonlóan érzek.
-Ezt hogy érted?
-Mindegy. Majd megbeszéljük később ezt még.
Bólintottam majd puha érintését éreztem a vállamon.
Mosolyogtam, kicsit elpirultam de csak némán ültem.
-Nincs kedved fürödni egyet?- szögezte hozzám kérdését.
-De. Kell egy kis relax.- kuncogtam.
Elkezdtem vetkőzni de csak a pólómat és a zoknimat vettem le. Richie az alsó gatyáját kezdte el letolni amikor elkezdtem ordítani hogy ne merje. Ő csak nevetett de végül sikerült meggyőznöm. A szikla tetején megálltunk, összenéztünk és leugrottunk.
Egyszerre jöttünk fel a víz felszínére. Richie göndör tincsei végén csillogó cseppek fénylettek a napfényben. Fülig ért a szájja. És először fel sem tűnt de nem volt rajta a szemüvege egész idő alatt.
-Hol a szemüveged?
-Na észrevetted? Nicsak. Amúgy annyira durván nem látok szarul. Készültem a fürdőzésre.- vigyorgott a képembe.
Elkezdett fröcskölni amit persze nem lehet válasz nélkül hagyni ezért nagy csatába estünk... amíg egyszer csak Richie úgy döntött, hogy befejezi és nekem esett. Átkarolta a hátamat és a vállaimba kapaszkodott. Lábával körbekulcsolta az enyémeket. Éreztem minden porcikáját, ami perzselni kezdte a bőrömet (persze jó értelemben).
Nem tudom miért csinálta de egy pár másodperc után szétváltunk és egy huncut mosollyal jutalmazott. Kijöttünk a vízből és kifeküdtünk a napra megszáradni. Kicsit be is aludtam és arra keltem, hogy Rich a fejembe bambul.
-Felkeltél! Végre!
-Mi? Mi olyan fontos?
-Ja csak gondoltam beszélgethetnénk.
-Miről?
-Rólad!
-Rólam? Minek?
-Csak azt akartam kérdezni, hogy hogy mondtad el a szüleidnek?
-Mit?
Richie halálos fejjel nézett rám ezért rögtön gondoltam miről van szó.
-Ja. Hát nem volt semmi komoly éppen vacsoráztunk és egy elég depressziós korszakomban voltam ezért muszáj volt valakivel beszélnem. Anyukámmal mindig tudok. Tehát elmondtam. Semmi nem történt. Elfogadtak. Pont..... Várjunk. Miért kérdezed?
-Lassan nekem is itt az ideje. Azt akarom, hogy tőlem tudják ne mástól.
Értetlen fejjel néztem rá aztán erre a dologra is rájöttem. Nem mertem semmit mondani inkább csak odanyújtottam a kezemet valami oknál fogva és kezetráztam vele.
-Üdvözöllek!- mondtam neki teljes komolysággal de ő szintén kinevetett.
Egy ideig gondolkodtam de késztetést éreztem, hogy megkérdezzem tőle.
-Na és ki a szerencsés?
-Nem mondom meg!
-Nem mondod meg?
-Nem mondom meg!
-Nem mondja meg...-húztam a szám szélét.
Felkeltünk a földről és úgy döntöttük elmegyünk enni egy fagyit. Talán ez az év utolsója hiszem szeptember 26.-a van. Richievel semmilyen út nem unalmas. Körülbelül 10 viccet mondott el amíg sétáltunk. Odaértünk és a fiú ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizessen. Tehát vettünk 2-2 gombócot és leültünk egy padra elfogyasztani.
-Örülök, hogy kibékültünk.-mondta teljes komolysággal.
-Én is.- mosolyogtam rá.- És köszönöm ezt a mai napot. Régen éreztem ilyen jól magam.
Mosolygott, közben pedig a port rugdosta és a talajt bámulta.
-Na nekem mennem kell.- szóltam hozzá.
-Rendben. Én is megyek mert nem szóltam anyáéknak, hogy elmegyek otthonról.
Felálltunk a padról, ő átölelt és azt súgta a fülembe, hogy vigyázzak magamra és legyek jó. Szétváltunk majd ellenkező irányba indultunk el.
Amikor hazaértem beugrottam az ágyamba és átöleltem a párnámat. Iszonyatos jó nap volt...
sziasztok! remélem tetszett ez a rész. ma elkezdem írni a következőt úgyhogy remelem hamar készen leszek 😉
