azigaziembermark

4

Mi. A. Fene. Nem értem. És elegem van. Menjen a francba az összes pasi az egész világon. Hova tűnt a romantika? Hol a boldog szerelem? A mai fiúk csak a szarkeveréshez értenek. Dögöljenek meg mind.

- Jesszusom - ragadta meg két vállamat Kara rémült arccal és visszarángatott a valóságba egy olyan agyam által kreált világból, ahol Ember Márkot szidom. Milyen szép lenne ha most is megtehetném! Odalépnék, megragadnám a büdös dzsekijét és felpofoznám. Csak olyan nőiesen.

Észre sem vettem, hogy már az utolsó óráról is kicsengettek. Ha a barátnőim nem lennének, ki tudja, hány óráig ültem volna még a sulipadban a gondolataimba mélyedve.

Szerencsére itt voltak nekem mindketten, és Linda javaslatára hazafelé menet beugrottunk a mekibe egy sajtburgerre. Soha nem esett még ilyen jól. Utáltam az életem. Elegem volt mindenből. Miért kell nekem Márk után koslatnom? Nem is koslatok utána... Igazából minden második gondolatom Ő. De miért? Mi fogott meg benne? Ja tudom, hogy egy bunkó seggfej és fel akarom pofozni. Csakis ez.

- Inka, látjuk hogy valami nincs rendben - szólt Linda, miután gondolom a mekis kajámba bámulva ültem már egy jó ideje hullához hasonlító képpel.

- Pedig nincs semmi baj - mondtam megpróbálva a lehető legmeggyőzőbb lenni, de a csajok kételkedve néztek rám - Jó oké... - adtam meg magam - csak nem tudom, miért gondolok állandóan Ember Márkra. Tényleg, nem bírom kiverni a fejemből a pillanatokat, amiket együtt éltünk át. Kevés van belőlük, igaz, de annál jobbak voltak. Nem szeretném, hogy ez a történet ennyi legyen. Ki akarom deríteni, hogy mégis mi foghatott meg benne még engem is - sóhajtottam egyet - Na de mindegy, semmi komoly nem történt - fejeztem be, és széttártam a karom.

A két barátnőm összeráncolt szemöldökkel meredtek maguk elé, majd Kara felemelte a fejét és rám nézett:

- Nem tudom, mit tehetnénk. Szeretnék segíteni, bármiről is legyen szó, hiszen ezért vagyok - mosolygott.

- Egyáltalán nem kis probléma ez - mondta Linda is még mindig összeráncolt szemöldökkel - De nincs mit tenni. Én nem hiszek a véletlenben. Biztos oka van ennek az egész őrületnek - mondta, és kisimultak arcvonásai. Ahogy néztem és hallgattam őket és az élet bölcsességeiket rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért ilyen drága barátnőket adott nekem az ég. Ami persze nem a véletlen műve.

- Imádlak titeket - mondtam és a mekis asztal fölött megpróbáltam megölelni őket. Nem jártam sok sikerrel, a székkel együtt a földön kötöttem ki. A lányok nevetve próbáltak felhúzni engem is és a széket is, amikor hirtelen valaki fölém hajolt. A kezét nyújtotta, én pedig belekapaszkodtam. Ember Márk ott állt előttem újra, és mint minden egyes eddigi találkozásunknál, most sem nyújthattam a legcsodálatosabb látványt.

- Katinka - búgta egy kedves mosoly kíséretében. Ledermedtem. És mögöttem a barátnőim is úgyszintén. Csakhogy én nem azért, mert elájultam volna ettől a taplótól, hanem mert rájöttem, hogy tényleg egy hatalmas tapló és nem érdemli meg a figyelmem. Leesett, mi fogott meg benne annyira. Hát ez a búgás. De ebből nem eszem.

- Te? - kérdeztem, mert hirtelen nem jutott eszembe jobb.

- Ki más? - vigyorgott - A színészek is járnak mekizni - mondta. Milyen öntelt!

A háta mögé pillantottam és kis híján elvesztettem az egyensúlyom. Nem volt egyedül. Konkrétan az egész Grund együttes ott állt mögötte, és nézték, hogy mi történik. Köztük Medveczky Balázs is.

Kedvesen intettek, én pedig vissza akartam inteni, de ekkor észrevettem, hogy Márk a kezemet fogja. Azóta, hogy a földről felhúzott, el nem engedett. Gyorsan kikaptam a kezem a kezéből. Bakker. Medve mit gondolhat rólam? Az előbb valószínűleg Ő is látta a szerencsétlen landolásomat, most pedig Márkkal az össze kulcsot ujjainkat. Ennél rosszabb már nem is lehet. Oké, inkább nem kiabálom el.