I drifted through the universe just to lay beside you [ BTS - Nammin fordítás]

1. Rész - Az első találkozás

Namjoon megkönnyebbülten sóhajtott, mikor kivették az utolsó dobozt is a költöztető teherautóból. Az egész napjuk rá fog menni arra, hogy kipakoljanak és berendezkedjenek az új házba, de nem panaszkodhatott. Végre haza jöttek.
Valamikor a XX-ik században volt, hogy Namjoon utoljára Koreában járt. Itt született valahol Ilsan-ban másfél évszázaddal ezelőtt. Bár halhatatlan volt, a memóriája nem volt az igazi. Hoseok volt az, aki mindenre emlékezett. Még emlék könyveket is készített, hogy dokumentálja végtelen hosszú életüket.

Namjoon már 129 éve volt vámpír és a születésnapja kevesebb mint egy hét múlva lesz. Ami azt jelenti, hogy akkor lesz kereken 130 éve, hogy élőhalottként járja a világot. Még emlékezett a rettegő falusiak történeteire azokról a lényekről, akik éjjelente vadásztak.
Még gyerekként sem félt soha, sőt irigyelte ezeket az erős és halhatatlan lényeket. Azt kívánta, hogy bárcsak ő is egy lehetne közülük, csakhogy megszökhessen a saját élete tragédiájából.
Szerette volna kitörülni emlékeit gyerekkoraról és szüleiről, de sajnálatos módon ezek az emlékek belevésődtek elméjébe.

Az édesanyja egy gyönyörű nő volt, ezt természetesen a családja ki is használta, azzal, hogy hozzáadták őt a leggazdagabb udvarlóhoz, mikor még csak 14 volt. A férfi, Namjoon édesapja, kegyetlen és zsarnok volt. Úgy kezelte a lányt, mint egy tárgyat, amit kedvére bánthat és manipulálhat, aki csak 16 éves volt, mikor Namjoon született. Gyermek nevelte gyermekét. Az élet megedzette szegény lányt, ezért ugyan azzal az erőszakkal kezelte fiát, amit ő maga is kapott férjétől. Namjoon úgy nőtt fel, hogy tehernek érezte magát (hiszen a saját édesanyja is így hívta őt). Az apja soha egy ujjal sem ért hozzá - megtartotta azt a feleségének - de úgy nézett rá, mint egy háziállatra, egy engedelmes kutyára, amit arra tanított, hogy azt tegye, amit kér tőle, amit bármikor bezárhatott egy kutyaketrecbe, ha ráunt.

Az apja egy kereskedő volt és azt várta örökösétől, hogy folytassa az üzletet és gyarapítsa a családi vagyont.
Mikor kezdett már öregedni, egyre több időt töltött ágyban, onnan ordibált feleségének és szolgálóinak.

Mire Namjoon betöltötte a 23-ik életévét, ő vált a háztartás egyetlen örökösévé. Nyomorult egy feladat. Az apja továbbra is úgy kezelte, mint egy haszontalan bábut, amivel minden szálat mozgathatott, az anyja pedig azért átkozta, amiért megszületett. Még azt is megtíltotta neki, hogy megházasodjon, így azzal tölthesse a hátralévő életét, hogy vissza fizesse anyjának azt a hatalmas önfeláldozást, amit a születése okozott. Namjoon meg akart halni. Amit akkor csinált, amúgy sem volt életnek nevezhető.

Egy éjszakán felmászott a falu közelében lévő hegyre. Zihalva és levegőt kapkodva ért fel a csúcsra. A hold kivilágította az utat, amin felmászott. Ott állt fennt a csúcson, lenézve a végtelenségig nyúló völgyre, amiben többé nem látta szülőhelyét. Ott állt a hegy szélén kitárt karokkal, arra készülve, hogy levesse magát és szembe nézzen a túlvilággal, mikor a háta mögül torokköszörülést hallott, ami visszatántorította őt. Megfordulva egy magas férfit látott, keresztbe tett karokkal, félre döntött fejjel, őt figyelve. A férfi földöntúli volt fénylő fekete hajával, éles obszidián szemeivel, tökéletesen egyenes orrával, telt rózsaszín ajkaival és olyan fizikummal, ami még a sötét ellenére is hatalmas erőről árulkodott.

- Ki vagy te? - kérdezte Namjoon.

Tudta, hogy mindenki más reszketne és dadogna a félelemtől egy olyan férfit látva, akiről üvöltött, hogy nem ember. A férfi minden szabványnak megfelelt, amit az álltala hallott legendák felállítottak.

Mikor a férfi felkuncogott Namjoon butaságán a hold fénye megcsillant kiemelkedő tépőfogain. Akárcsak az agyarak.

- Furcsa vagy, Kim Namjoon. Legalább is nem olyan mint a többi pipogya és szánalmas hülye abban a lyukban, amit falunak hívnak. - a férfi hangja dallamos volt a maga hanglejtésében és tónusában, amitől Namjoon elkábult kissé. - Meglepett vagy, hogy tudom ki vagy, annak ellenére, hogy te nem ismersz engem?