Néma Érzelmek

A kulcs

Miután megkávéztunk elindultunk hozzánk. Mivel péntek volt így Even nálunk aludt, ami nálunk azt jelentette hogy egész este fent vagyunk és játszunk. Mielőtt valaki félreértené gépen vagy ps-en. Nálunk elég egyszerű csendben maradni mivel nem beszélünk, vagyis jelelve beszélünk. Evenék családja más mint ez enyém, ott állandó a zsivaly, hangoskodás, csörömpölés. Nehéz lenne elképzelni Even családják csendben akinek 2 húga és egy öccse van. Ellentétben velünk náluk megy az élet, pörögnek és bár ez nekem néha fura de jól szokott esni egy kis pörgés mikor ott vagyok. Ők kimozdítanak a konfortzónámból ami nagyon jót tesz néha a hangulatomnak. Félreértés ne essék még mindig nem vagyok depressziós, mindössze csak néha túl magamba süllyedek gondolkodva, ami néha kis szomorúságot vált ki, például amiért apum miattunk nem beszél pedig tehetné. Vagy amikor szegény Even fordít a tanároknak és mindig fáradozik miattam. Ezért jó náluk lenni mert megmozgatnak testileg és lelkileg is, mikor fogócskázunk vagy játszunk a testvéreivel vagy mikor nekiállunk sütni amiből mindig az lesz hogy lisztben és egyéb alapanyagokban úszva felhívunk egy cukrászdát. Majd elterülünk a padlón röhögve. Míg ezen gondolkoztam fel sem tűnt hogy már a lakásunk ajtajában állunk. Elkezdtem a kulcsom után kutatni, de sehol sem találtam. Sem a farzsebemben sem a táskámban de még a kabátom zsebében sem volt. Even csak kérdőn nézett mire válaszoltam is.
- Nincs meg a kulcsom és nem tudom hová tehettem - jeleltem neki majd gondolkodóba estem mire ő kezemet megragadva húzott kis a lépcsőház ajtón és egészen a kávézóig meg sem álltunk. Én kifulladva és lihegve néztem rá mire elmagyarázta miért rángatott vissza.
- Eszembe jutott hogy utoljára itt láttam nálad- lihegte ő is majd megindult a terasz felé. Megállt ott ahol mi ültünk úgy fél órával ezelőtt és az asztal alá hajolva kutatni kezdett. Mikor megtalálta amit oly sietősen keresett fel akarat állni de elfelejtette hogy asztal van a feje fölött amiben egy hatalmasat koppant a feje. Mire én nevetve felsegítettem.
- Azért jól vagy? - jeleltem mire válaszul bólintott. Én még mindig mosolyogtam rajta mire ő kérdőn nézett rám.
- Mi ennyire nevetséges rajtam?- kérdezte cseppet sem indulatosan inkább értetlenül.
Én csak tovább mosolyogtam és elindultam a házunk irányába.
Már egy öt perce elindultunk, amikor is egy szúrós szag csapta meg az orromat. Egyből oldalra kapva a fejemet, intéztem szúrós tekintetet drága Even barátom irányába. Már megint dohányzik. Sokszor teszi, hiába piszkálom vagy könyörgöm neki, hogy ne mégis mindig szívja.
Jó oké én sem leszek álszent, mivel nekem is volt már egy-két rosszabb pillanatom amikor én is el szívtam egy pár szálat. De mentségemre próbálom magam távol tartani tőle, de amikor már újabb verés után vonszolom magam hazáig akkor jól szokott esni. Mert hát igen, nekem hiába jó az osztályom, ha az évfolyam társaim nem. Szomszédos osztály ,,fenegyereke" mindig megtalál. Mindössze akkor menekülök meg ha Even is velem van, tekintettel arra, hogy igen csak jól verekszik. De neki is szoktak külön órái lenni és szokott beteg is lenni. Ekkor tűnt fel hogy Even már a második cigit venné elő. Hirtelen gondolattól vezérelve kivettem a kezéből és a közeli kukába hajítottam. Még én is meglepődtem hogy bele találtam, de ez az apróság is növelte az önbizalmamat. Àm amikor Even is realizálta mi történt, olyan szúrós tekintettel kezdett el vizslatni, hogy azt hittem lyukat éget az arcom közepére. Ezáltal az önbizalmam is a föld alá süllyedt.
-Ez most mi a f*szért kellett?- kérdezte először nyugodt hangnemben, ám mikor még mindig nem válaszoltam újra rákérdezett, de már cseppet sem kedvesen.
-EZT MIÉRT KELLETT?
-Nem akarom hogy tönkre tedd magadat.
- Egy szál még nem a világ vége, és nagyon drága volt az a szar.
-De ha sokszor csinálod ezt az ,,egy szál nem a világ vége" dolgot akkor az nagyon sokat árt.
- Ugyan nem mindegy, hisz te is szoktál vagy nem? - ez most nagyon rosszul esett de hiába most neki volt igaza - Mindegy... Nem akarok veszekedni emiatt.
- Én sem de fontos vagy és nem akarlak elveszíteni. Te vagy a legjobb barátom, aki sosem bántott, sosem alázott meg és mindig kiállt mellettem. Lassan már testvérként tekintek rád. - jelöltem neki és közben bevetettem a jó öreg kiskutya szemeket. Nem tudott megszólalni. Csak sétált és az arcára ki ült a levakarhatatlan meglepődöttség. Még sosem volt rá példa hogy ennyire megnyíltam.

Mikor hazaértünk már a szüleim is otthon voltak és ugyan az fogadott mint mindig. Egy mosolygós vidám anyuka akinek süti illata van és egy újságot olvasó apuka aki megint le lett szidva, mert a vendég előtt tette fel a lábát a kis dohányzó asztalra. Vicces volt így kívülről de örültem mikor abbahagyták.
- Szervusz drágám, hogy vagy? - jelelte anyukám majd átölelt. - Ó és szia Even.-mosolygott rá.
- Jó napot. Köszönöm hogy ittalahatok.
- Ugyan tegezz csak nyugodtan, és ez természetes- jelelte anyum Evennek aki meg is értette ezt. Majd édesanyám rám emelte tekintetét választ várva.
- Nyugi jól vagyok és éhes is - jeleltem anyukámnak válaszul. Apum ezt végignézve tudatosította magában hogy jól vagyok, nincs bajom és nem kell aggódnia. Anyukám bevezetett a konyhába majd leültetve elénk nyomott egy nagyon nagy adag sütit. Nem éppen egészséges de mi ezzel mit sem törődve tömtük meg a fejünket. És mikor már tele voltunk egy fejbiccentéssel jeleztem hogy köszönjük. Majd felmentünk a szobámba, én az ágyra Even meg a padlóra vágódott le. Olyan kellemes otthon illata volt mindennek ami nyugodsággal tölt el, sokszor érzem ezt még is megnyugtat. Majd hirtelen ötletről vezérelve felpattanva kaptam elő a GTA 5-öt és nyomtam Even kezébe az egyik kontrollert. Ezzel megindult a nagy esti játék.

Ez most lehet kicsit gyengébb lett de kommentbe várok minden értékelést, miben változtassam meg.
Azért remélem élvezhető volt.😅