Súlytalanul

3.

Ő volt az. Hát ki más?

Gyorsan dobogó szívemmel, csordultig telve érzelmekkel, nyomtam rá remegő kézzel a megerősítésre.

Megnéztem az összes képét, amiből valljuk be nem volt sok.. Nem szerepelt rajtuk lány, szóval reményeim szerint barátnője sincs.

Egy próbát megér...

Megnyitottam a Messengert és rákerestem a nevére hogy valahogy ráköszönhessek.

Mark Dawnson.

Meg is találtam, éppen gondolkodtam egy frappáns köszönésen hogy ne legyen olyan kínos, de megláttam azt a három pontocskát....

Azt a három reménnyel teli pontocskát. Egy ideig bámultam, mikor rájöttem hogy nem kellene egyből megnézni hogy mit ír, ezért gyorsan kiléptem a chat-ből.

Két perce vártam már mikor hallottam a már ismerős hangot, vártam egy picit, próbáltam felkészülni a szövegre amit olyan sokáig írt, és Megnyitottam végre az üzenetet.

Némán bámultam a kijelzőt, és nem hittem a szememnek...

-Sziaa. - és ennyi... Ismétlem CSAK ENNYI!

Komolyan eddig tartott mire leírta nekem ezt a nehezen megfogalmazott szöveget?!

Észbekaptam hogy válaszolnom kellene ezért visszalöktem egy ugyanolyan rövid köszönés.

Így hát ezzel kezdődött meg az egész éjszakás beszélgetésünk, aminél kiderült hogy szerencsére nem olyan szűkszavú mint amilyennek hittem.

Kiderült hogy most költöztek a városunkba, és hogy mostmár mindíg ugyanazzal a vonattal fogunk járni. Meg is beszéltük hogy  együtt megyünk mostmár, így talán kellemesebb lesz majd az utazás is.

Felszabadulva beszéltem vele egészen hajnali kettőig, amikor is észbekaptunk hogy talán aludni is kellene valamit. Elköszöntünk, de én képtelen voltam álomba merülni, folyamatosan csak rajta járt az eszem. Nem tudom mi történt velem...valamiért azt éreztem hogy ennek nem lesz jó vége.

Mivel nem aludtam semmit, ezért reggel zombiként sétáltam az állomásra, de rögtön felébredtem mikor megláttam hogy Mark a megbeszélt helyen vár. Gyorsan megigazítottam a hajam és úgy mentem oda hozzá mintha kicsit sem izgulnék.

Megöleltem, mert megbeszéltük hogy így fogunk köszönni. Eleinte azt hittem hogy kínos lesz, de mindez csak megnyugtat ott engem, és szerintem őt is.

-Szia Hel - motyogta álmosan az ölelésünk közben. Amire elmosolyodtam.

-Hali - nem is tudom miért így köszöntem, ez nem vall rám..

-Melyik vonattal fogsz majd hazajönni? - kérdezte kíváncsian.

-14:50 - feleltem abban reménykedve hogy ő is azzal akár menni.

-Nahh, akkor együtt jövünk - villantott rám mosolyát, amitől nekem is felfelé görbült a szám. - Majd bemutatok valakit. - folytatta sejtelmesen.

-Már alig várom! - sosem voltam még ennyire vidám reggelente.

A vonat közeledett, ezért a peronhoz sétáltunk és folytattuk a kis beszélgetésünkre egészen addig, ameddig el nem vált az utunk. Elköszöntünk egymástól és megbeszéltük hogy a végállomás találkozunk.

Csak akkor váltunk el, de én már alig vártam hogy találkozhassunk.