rivals. - nct

T I Z E N H A T

Az oszakai reptér közepén még Jungwoo is aprónak érezte magát, pedig igazából elég magasnak számított az átlag emberekhez képest. A futószalag mellett állva várta, hogy a bőröndje elécsusszanjon és közben legeltette a szemeit az embereken, a boltokon és a kanjikon, amiket, ha élete múlt volna rajta se tudott volna értelmezni. Nagyon sajnálta szegény japán tanárát, de sajnos neki semmi érzéke nem volt a nyelvekhez - még az angolhoz sem - ezért rendkívül nagy örömmel tapasztalta, hogy minden ki van írva az ő anyanyelvén is, bár ez sokat nem segített azon, hogy tájékozódási képessége kimerült az otthona és az iskola között. Emellett, ha idegenekhez kellett beszélnie elfogta egy enyhe pánikroham, szóval az sem volt opció. De Kim Jungwoo mindent megold. Ha nem, akkor pedig felhívja anyukáját vagy legjobb barátját könnyekkel küzködve, hogy haza akar menni és jöjjenek érte. Egy szigetre x ezer kilométerre. Ahogy kell. Renjun leordítja, hogy ne legyen egy nyápic kislány, anyukája pedig csak kedvesen elgügyörészi, hogy semmi baj. Egyik sem segít sokat.

Amikor a fekete bőrönd a kis Snoopys kulcstartóval a kezében volt, megnyitotta a telefonján az emailt, hogy megtudja egyáltalán hova kellene menni. De látva, hogy van még minimum egy órája, megindult a boltok felé, hogy kinézzen magának egy-két tipikusan japán kaját, amit megehet a szállás felé. És esetleg megoszthassa valakivel. Előző este ugyanis komoly internetes kutatásba kezdett, hogy megtudhassa hogyan az istenben kell barátokat szerezni ilyen rövid idő alatt. Amire Renjun csak kinevette és emlékeztette, hogy az ő kapcsolatuk is úgy kezdődött, hogy Jungwoo megitta a szójaszószt magába ebédnél, erre Renjun olyan szinten kiborult, hogy majdnem sírt az undortól. Az emlék elevenen élt benne ennyi év után is és csak mosolyogni tudott rajta. 

Végül valami színes cukorka mellett döntött és fizetés után megindult a kijárat felé, ahol elméletileg minden iskola képviselője találkozott. Szorongás fogta el, megintcsak. Még mindig nem értette, miért őt választották ki a feladatra, hogy vegyen részt ezen a tanulmányi kiránduláson. A motivációs levelét a beadási határidő előtt 3 órával írta meg és a jegyei is hanyatlottak az elmúlt időszakban (mióta Netflix feliratkozást kapott szülinapjára). De már mindegy volt ezen izgulni. Már megérkezett és nem tudott visszarepülni csak olyan mennyiségű pénzek keretében, ami neki nemigen volt. Szóval maradt az ácsorgás és ugyanolyan elveszett fiatalok keresése. 

"Szia, Jungwoo, ugye?" Az említett fiú egy kezet érzett a vállán, mire hátrapördült és rémülten bámult a valakire, aki valamiért tudta a nevét és valamiért nagyon barátságosan nézett rá. Nem tudta, hogy fusson, vagy kiabáljon, vagy kérdezzen vissza, ezért csak bólintott és megmarkolta a cuccát, hogy minél előbb és minél könnyebben el tudjon rohanni, mielőtt eladják rabszolgának. Az ismeretlen látva a zavarodottságot a másikon, elmosolyodott és felemelte a kezeit a feje mellé védekezve. "Nyugi. Én is az oszakai kirándulásra jöttem. Megkaptuk a névsort és utánanéztem ki hogyan néz ki, azért tudom ki vagy." Magyarázkodott. Jobb kezében egy igen drágának kinéző telefon ült - Jungwoo tisztában volt vele hogy elég egy eladott vese a feketepiacon azért az iphone-ért. És nem akarta, hogy az ő veséje is erre a sorsra jusson.

Jungwoo engedett a testtartásán, de még mindig nem érezte magát különösebben komfortosan. A fiúnak hosszúra nőtt fekete haja a szemébe lógott és öltözködési stílusa komolyságot és stílusérzéket ordított - ja és mindenképpen gazdag magániskolába járós multimilliárdos céget öröklős auráját is meg kell említeni a teljes karakterleírásért. Szemeiben volt valami megnyugtató, de lehetett akár egy tömeggyilkos is. Nem bízott meg könnyen senkiben, bármilyen kedves vagy értelmes az illető.

"Én Kim Doyoung vagyok. Remélem ugyanazt a nyelvet beszéljük, mert kínos lenne, ha nem." Szemöldökeit kérdőn felhúzta, mire Jungwoo a földet kezdte el pásztázni. Remek első benyomás: egy félős süketnéma, aki még annyira se készült fel, hogy minimálisan utánnakeressen azoknak az embereknek, akikkel az elkövetkezendő egy hetet tölteni fogja. "Na mindegy, ha te nem beszélsz, akkor majd én." Telefonos kezét felemelte előre, hogy megmutassa merre fognak majd irányulni és sétálni, majd szó nélkül elindult. Mire Jungwoo csak követni tudta, a sokkhatás nem igazán engedte, hogy gondolkozzon a döntésen. "Ugyanazon a repülőn ültünk, de csak a leszállásnál vettelek észre, és nem akartam magamat átverekedni a tömegen. Majd felszívódtál."

"A- Oh." Nyögte ki a szőke, aki rájött, hogy miért tűnt egy kicsit a srác ismerősnek. "Kicsit elvesztem, igazából..." Dünnyögte kínosan, miközben a telefonján SOS üzenetekkel bombázta Renjunt és emlékeztette arra, hogy ha elmondja a kínos titkait bárkinek is, nem kapja meg a halála után a nintendo switch-ét. 

Doyoung száján egy félvigyor vélt megjelenni. "Szóval csak érted, amit mondok. Egy lépéssel előrébb vagyunk." Nagyon viccesnek érezhette magát gondolta Jungwoo, miközben az arca piros pírban égett. Ezzel a gyerekkel öt perce se találkozott, de már minimum háromszor leégette. Jól kezdődtek a dolgok közöttük. "Nem baj, mostmár nem kell aggódnod, itt vagyok és segítek eligazodni."

Csendben sétáltak ezután egymás mellett. Valami csoda folytán már a tömeg nagy része elment, így már csak pár ember álldogált táblákkal a kijáratnál. Leginkább taxi sofőrök és idegenvezetők. Az eső kopogott az üvegen és az aszfalton, ami valamennyire nyugtató hatással volt Jungwoo számára. Kilépni a nagy betondzsungelből és a sok ember közül, a természet megnyivánulásai nagyon jól estek neki.

"Szerintem azok leszünk mi." Doyoung szeme megakadt egy tágas buszon, ami mellett cigizett egy pár ember, a többi a csomagokat rendezgette. A fiú megindult gyorslépésben és bár egymagasak voltak, Jungwoo csak zilálva tudta tartani a tempót. A furcsa öreg bácsi- legvalószínübb tipp, hogy a buszsofőr - egy elég finoman mondva gengszter figura volt a tetovált arcával és a feltűrt ingujja miatt látszódó sebeivel. De mindenki más egészen normálisnak tűnt.

Jungwoo felszállt a buszra miután lepasszolta a táskáját és leült a busz hátuljába. Készült volna a magányos zenehallgatásra, amikor Doyoung beült mellé. "Gondolom nem foglalt." Igazából ha azt mondta volna, hogy de akkor is leült volna - nem volt értelme harcba szállni.

"Mindenki foglaljon helyet!" Harsongta a sofőr. "Üdv második turnus. Lesz egy névsorolvasás, majd indulunk, ha van kérdés sem érdekel." Elég bunkó volt az ember, de ameddig nem egy árokban kötöttek ki, addig Jungwoo nem igazán nyafogott emiatt.

"Taeil, Moon? Suh, Youngho?..." A sofőr hangja halványult amíg elmerült a gondolataiban és csak arra eszmélt fel, hogy Doyoung oldalba böki, hogy jelezze a jelenlétét. Az út többi részében csak merengett és a kilátást élvezte nem figyelve senkire és semmire.

Foggalma se volt, hogy mi fogadja majd a szálláson...