rivals. - nct

T I Z E N Ö T

Jungwoo sohasem volt még Európában, de a látvány, ami elétárulkozott egy középkori kastélyhoz hasonlított inkább, mint egy kis Japán  házikóhoz. Nagy aranyozott rózsaablakai csillogva tekintettek le rá a magasból, már-már látta a hercegnőt ott állni és kifele merengeni a hercege után, akit eltiltottak tőle. Lélegzetelállító volt, sosem látott még hozzá hasonlót. Elő is akarta kapni a telefonját, hogy fotózhasson a szüleinek, de nem találta a zsebeiben, akármerre is tapogatózott. Egy kisebb szívroham után elkönyvelte, hogy valószínűleg a táskájába csúsztatta, és bőven lesz még ideje képeket készíteni. Biztos Renjun is imádta volna, de talán majd jövőre őt is elengedik a szülei. 

Doyoung oldalba bökte - nem is vette észre, hogy mellette áll, szóval kicsit megijedt  - és aggódó szemekkel mérte fel. "Láttam, hogy neked sincs meg a telefonod. Nekem sem. Szerinted valaki elvitte?" Suttogott és alig láthatóan maga mögé bökött a csoporthoz a válla felett. Jungwoo szemöldökei összeugrottak, az hogy ő elvesztette egy dolog, szokása volt, de Doyoung összeszedettebbnek tűnt ennél. "Nem tudom, nem hiszem. Aki ezt az utat ki tudta fizetni, annak egy telefonra is telik, nem?" A fiú erre bólintott, igazat adva, de egyikőjük sem volt meggyőzve teljesen. 

De a megérzések sohasem csalnak....

Amint az utolsó fiúk is leléptek a buszról beszélgetésükbe belemerülve, ahelyett, hogy a sofőr kiszállt volna felnyitni a csomagteret, bezárta az ajtókat és padlógázzal elhajtott. Mind a kilencen döbbenten álltak egy darab hátizsákkal. A döbbent csendet egy halk kurvaanyázás törte meg, és innen csak lefele vezetett minden. Mindenki kiabált és mérges volt, hüledezett és hisztizett. Jungwoo elszomorodva nézett a busz után, tudta, hogy úgysem tudnak mit kezdeni a szituációval, főleg ha a teória, miszerint senkinek sincs meg a telefonja igaz. Márpedig úgy tűnt, mert senki sem kapta elő, hogy tárcsázza a rendőrséget vagy a szüleit. Talán a házban van vezetékes.

A közös felháborodás nem tartott sokáig, ennél már csak szörnyebb dolgok következtek. A harsongást az egyik felső ablak törte meg, szilánkjai a földre hullottak, mindenkit arra kényszerítve, hogy kezeikkel védjék az arcukat és elhátráljanak egy csoportba. Kevesebb mint fél percen belül, pedig egy fiú esett ki, élettelen teste földet érve egy hangos és gyomorforgató huppanással. Végtagjai lehetetlen pozícióban hevertek mellette, fejéből folyó vér, már egy nagyobb méretű pocsolyát alkotott, mire bárki észhez tért.  Jungwoo szemei tágra nyíltak, a sokkhatás miatt mozdulni sem tudott, csak a kezeit a szájához emelte és bámult. A gyomra forgott és akármennyire is szeretett volna a másik irányba nézni, nem tudott. Olyan szörnyű volt, hogy oda kellett néznie, amint az ismeretlen fiú kiengedi utolsó lehelletét. Igaz, hogy nem esett magasról, de úgy tűnt, hogy előtte már életveszélyes sérülései voltak. 

Egy alacsony copfos fiú eszmélt fel a leghamarabb és odasietett a test mellé. Látni lehetett rajta, hogy nem biztos a munkájában, de igazából mindenki hálás volt, hogy nem nekik kellett cselekedni. Doyoung is Jungwoo mellől odasietett és leguggolt, kikerülve a vért. Az arckifejezésükből lehetett látni, hogy a fiú nem fog többet felkelni onnan, bár a beszélgetésüket nem lehetett hallani. A copfos motyogva valamit lecsukta a halott szemeit és egy enyhe, alig észrevehető akcentussal megszólalt: "Hozzunk ki valami takarót, amivel lehet takarni és hívjunk segítséget."

Jungwoo innen kizárt mindent, rosszul volt. Haza akart menni. Annyira sok rettegés és undor kavargott benne, mint soha. Ez volt az első alkalom, hogy vállalkozott valami ilyesmire. Annyi embertől hallotta, hogy életmentő, megváltó erejű. De egy ilyen első óra után azt is megbánta, hogy megszületett. Ellopták a csomagjait, meghalt előtte valaki, de tudta, hogy ez az egész csak most kezdődött. A lábai a ház mellé vitték, ahol kiürítette magából az összes szennyet, amit összeevett a repülőn és a buszon. Fél kézzel a falnak támaszkodott és próbálta magát megtartani, ami nehéz feladat volt, mert teljes testében remegett és könnyezett, így még látni sem látott. Milliószor volt már része pánikrohamban, de ez sokkal rosszabb volt, mint bármi amit átélt. 

Egy kezet érzett a hátán, amire csak összerezzent. Nem nézett fel, mert nem akarta, hogy a valaki ilyen szörnyű állapotban lássa és félt, hogy a tulajdonost is leokádja. "Bocsi, nem akartalak megijeszteni. Csak meg akartam kérdezni hogy vagy. Zsepi?" Egy kedves hang kinyújtott felé egy 10 darabos kis zsepicsomagot, amit ő egy alig hallható köszönömmel elfogadott és megpróbálta magát helyrehozni. Lassan felemelkedett és egy kedvesen mosolygó arccal találta magát szembe. A hajáról felismerte, hogy ez a kicsit ijesztő fiú volt a busz elejéből - de most teljesen felborította ezt az előítéletet. "Taeyong." Mutatkozott be és kedvesen megpaskolta a hátát. "Gyere menjünk be a többiek után, kapsz egy kis vizet és lefekszel. Semmi baj. Mindenki máshogy reagál és dolgozza fel az ilyen eseményeket." Szemei szomorúságot árasztottak. 

"Jungwoo." Válaszolt vissza, tanulva a Doyounggal elkövetett hibájából. "Hova be?" Kicsit kínosan érezte magát, hogy valakinek babáznia kell vele, de hálás volt. Taeyong fiú igaz, sokkal alacsonyabb volt nála, de a vállánál fogva könnyen tudta vezetni előre, a nagy kétszárnyú ajtón befele. De mielőtt be tudták volna csukni, az ajtók maguktól bevágódtak, megijesztve a házban mindenkit. Egy ismeretlen arc futott ki eléjük, valószínüleg, hogy megtudja miért kell ekkora zajt csapni, de mielőtt meg tudott volna szólalni, közbevágott egy hangosbemondó-szerű szerkezet csilingelése. Az egész ház beleremegett a hangba. 

"Üdvözlet, üdvözlet. Gratulálok mindenkinek! Sok jelentkező közül, titeket választottunk ki a kísérletünk véghezviteléhez. Igazán nagy megtiszteltetés, ugye?" Hátborzongató nevetés követte. "Na mindegy is. Mint láttátok, Wong Hendery úrnak nem tetszett a tény, hogy itt kell maradnia, ezért megkapta méltó büntetését. Nem is tudja miről marad le, hiszen a játék csak most kezdődik! Valaki vagy valakik közületek nem azok, akiknek mondják magukat. Ha úgy tartja kedvük, kiontják az életeteket. Találjátok meg a gyilkosokat, mielőtt ők találnak meg titeket. A játék menetét megtaláljátok a nappaliba kifüggesztve. Rajtatok áll minden fiatalok!"