Heroes | Avengers

[1] A magnón ülő lány

Laura nem hitte, hogy lett volna valaha ezelőtt ilyen szokatlan helyzetben.

Nem tudta hol, de egy kocsiban ülhetett, egy magnónak a tetején. Ha ez még nem lett volna elég bizarr, körülötte három felfegyverzett katona és egy öltönyös alak helyezkedett el. Utóbbi a hátsó ülésen viszkit szipogatott, a benne lévő jégkockák össze-össze koccantak a jármű rázkódásától.

Laura eldöntötte, hogy megkérdezi hol van.

"Khm... Elnézést uram, tudna segíteni?" fordult Laura a napszemüveges férfihoz. Nem tudta, hogy honnan, de az arca roppant ismerős volt. A férfi nem úgy tűnt, hogy észrevette volna a magnón ülő lányt, ezért amaz újra megszólalt. "Meg tudná mondani, hol vagyok?"

Már azt hitte, hogy a férfi meghallotta, de a napszemüveget viselő férfi a mellette ülő férfihoz fordult és hadarva piszkálni kezdte.

"Mintha hadbíróság elé vinnétek, őrület! Mit követtem el? Mindjárt félreálltok és kinyírtok, nem szabad beszélni? Hé, Forrest!"

"Szabad beszélnünk." A legszégyenlősebb katona válaszolt, de csak egy pillanatra sandított a férfira.

"Ó, akkor csak nem vagyok szimpi?"

"Meg vannak szeppenve, uram,"

"Te jó ég, te nő vagy!" Az öltönyös olyan hirtelen kiáltott fel, hogy Laura ugrott egyet a 'székében'. "Soha ki nem találtam volna. Ne vedd rossz néven, de a seregben pont ez a cél, nem? Elsősorban katonának tekintelek." Laura nem bírta ki, hogy ne nevessen és nem volt egyedül, bár a két katona diszkrétebb volt.

"Pilóta vagyok."

"Tényleg? Igazából remek a csontszerkezeted... Eléggé... nehéz levennem a szemem rólad, nem fura?"

"De, elég fura. Hogyan látod őt, ha eltakarom?" szólt közbe Laura. Aztán észrevette, hogy saját kérdését megválaszolta. "Azért nem látsz, mert szerinted nem vagyok itt. Nem is hallasz... Itt vagyok egyáltalán?"

"Szabad ám nevetni, oké?"

"Uram, hadd kérdezzek valamit!" fordult hátra a katona az anyósülésről. Ha már nem veszik észre, Laura arra gondolt, legalább arra figyel, hogy ők mit mondanak egymásnak, hátha rájön miért van itt. Közben kinézett a furgon ablakán és homokdűnéket látott. Ez leszűkítette a lehetőségeket, de nem eléggé. Lehet a Szaharában, a Góbiban vagy akárhol a kettő között Ázsiában vagy Afrikában.

"Tessék csak!"

"Igaz, hogy a tavalyi havikiadványok közül mind a 12 megvolt?" A férfi levette a szemüvegét és Laura végre felismerte. Túl sokszor lehetett látni az arcot a médiában, hogy ne tudja azonnal. De mit keresett Tony Starkkal egy kocsiban?

Ha ennyire nagy kíséretet kap, ez akár háborús zóna is lehet... Eszébe jutott, hogy két évvel ezelőtt teli volt a tévé az afganisztáni balesetéről és azóta nem dolgozott a katonasággal. Ugye ez nem az?

"Na, ez nagyszerű kérdés. Nagyjából. Miss Márciussal nem jött össze a randi, de szerencsére a karácsonyiak ikrek voltak." A lány megállapította, hogy az ismeretlen riportereknek szánt pókerarcot viselte, de volt mögötte valami furcsa érzés, amit nem tudott megérteni. "Még valami?" A Laura jobbján ülő katona feltette a kezét. "Ne szívass már, hogy jelentkezel."

"Nem gáz, ha csinálunk egy közös fotót?"

"Nem. Totál nem gáz." Laura egy mosollyal nézte, ahogy a fiatal tengerészgyalogos elővette a fényképezőjét és átadta társának. Úgy nézett ki, mintha egy régi álmát váltották volna valóra.