Katie Morningstarnak hívnak, és nem vagyok olyan, mint a többi ember. Különlegesnek születtem, de erről csak 2 éve tudok. De azt még mindig nem tudom, hogy miért vagyok a különlegesek között is rendkívüli.
Ryan Hathaway a nevem. Vagyis csak most itt...
A lelátón ültem és éppen Willnek a labdáját rugdostam el a varázserőmmel. Jó volt nézni, hogy egy nagyképű focista nem tud belerúgni a labdába, és csak fut utána.
Will:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kb. 2 éve jöttem rá, hogy nekem van valami különleges képességem, amit mindenki csak varázserőnek hív. Például tudok teleportálni, megváltoztatni dolgokat, lélegezni a víz alatt, elrepíteni tárgyakat, mint most Willnél a labdát.
Ez alatt a két év alatt ki tudtam sajátítani az erőmet, így már tökéletesen tudom használni.
Hirtelen megjelent mellettem David.
David:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nem félsz, hogy egyszer valaki meglát? - kérdezte.
Ő az egyike annak a pár embernek, aki tud az erőmről. Rajta kívül a szüleim és a bátyám tudnak erről. A bátyámnak, Hunternek is elő jöttek képességei, de ő nem használja annyit, mint én, ezért nem megy neki annyira. A szüleim pedig azért, mert tőlük örököltük ezt a képességet.
Hunter:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Tudod, hogyha valaki meglát, akkor kitörlöm az emlékezetéből. – ezért nem tudnak az emberek rólam, mert akikben nem bíztam, azoknak kitöröltem az emlékét. – És egyébként mit keresel te itt? Nem fát kéne pakolnod?
David dolgozott egy cégnél, ahol eredetileg adminisztrátor volt, de mindig csak fát pakolt.
- Nem, ma nem dolgozom. – válaszolta – pont téged kerestelek, beszélnem kell veled.
- Rendben, de ne itt.
Megfogtam a kezét és el teleportáltam magunkat a Chicago-i tengerpart egy nem emberlátogatott részére.
-Most komolyan, nem tudtunk volna a lelátón beszélni?- David még mindig nem szokott hozzá. – Vagy esetleg, ha ott nem jó, akkor gyalog elmehettünk volna valahova.
- Igen, de akkor nem a tenger mellett tudnánk beszélni. – a mondatom közben ráültem egy sziklára, ami ránézésre kényelmesnek tűnt. – Szóval...mit akartál mondani?
- Apám nyomoz utánad.
David apja a természetfeletti dolgokban hisz. Azt gondolja, hogy tele van földönkívülivel a Föld. Kicsi már az őrült tudósra hasonlít. Egyszer már talált egy olyan erővel bíró embert, mint én, és azóta hisz bennük. Ezt a különleges embert miután elfogta David apja, azután meghalt. De az apjának mégis sikerült pár dolgot kikutatnia és már lassan 4 éve azon dolgozik, hogy ezeket a DNS-ET magába tegye. Már párszor a korházban is kikötött, de ez nem állította le a kutatásban.
-Hogy érted azt, hogy nyomoz utánam?
- Rájött a különböző gépeivel arra, hogy több ilyen ember él a Földön.
- Hát akkor majd kitörlöm az emlékéből.
- Tudom, hogy ez az egyetlen megoldás, de nem törölheted ki csak úgy az emberek emlékét.
- Akkor mondd meg, hogy mit csináljak!
Hallgatott. Tudom, hogy neki sincsen más ötlete, de biztos aggódik az apjáért.
Megint megfogtam a kezét, és el teleportáltam magunkat egy nagyon mini szigetre.
Ezen a szigeten volt egy pálmafa, az körül kb. 1 méteren homok és azután már jött a víz.
-Elmondanád, hogy most hol vagyunk?- kérdezte David.
- Valahol az Atlanti-óceánon. – az a baj, hogy pontosan én sem tudtam. – Arra gondoltam, hogyha úszol, akkor elfelejtesz minden magánéleti dolgot.
- Aha, és azt mondod, hogy innen- te se tudod, pontosan honnan- ússzak el valamerre, de, hogy merre azt te se tudod pontosan.
- De azt tudom. Arra. – mutattam abba az irányba, ahol szerintem van a házunk.
- Tudod nem akarok csurom vizes ruhában hazamenni és ez a kedvenc gatyám.
Varázsoltam rá egy fürdőgatyát magamra pedig egy bikinit. – Most megfelel?
-De még így se tudom, hogy milyen messze van a part.
Elindultam felé és megpróbáltam belökni a vízbe, de ahelyett, hogy beesett volna, inkább engem dobott bele.
-Jó most már muszáj neked is bejönnöd!
- Én aztán be nem megyek. Nekem jó itt kinn. – keresett egy helyet ahova leülhet- Egyébként is túl hideg a víz.
Megfogtam az erőmmel és belerepítettem a vízbe.
-Na ez nem ér. Így nem volt esélyem még egyszer belökni téged.
- De így legalább nem egy lakatlan szigeten hagylak ott.
- Nem, nem mész el. Most már velem leúszod az egészet!
Annyira jól nem tudok úszni, hogy kb. azt az 1 km-t megtegyem. De nagyon köcsög lennék, ha itt hagynám egyedül, viszont, ha el teleportálnám mindkettőnket, azt nem engedné.
Ezért jó, hogy meg tudom oldani, hogy lélegezzek a víz alatt.
-Ez így nem járja, hogy tudsz a víz alatt úszni, én meg itt ússzak a víz tetején és próbáljam magamat fenntartani...
A mondat végét már nem hallottam, mert már lenn voltam a víz alatt.
Tudtam, hogy mindjárt utánam fog jönni David, és adhatom majd neki a víz alatt légzés élményét. De addig is kihasználtam, hogy nincs itt és úsztam a víz alatt.
Miután lejött a víz alá megoldottam, hogy tudjon lélegezni és elkezdtünk úszni.
És hirtelen megláttam valami fényeset a víz alatt. Nem tudtam mi az, ezért felhívtam Davidet a víz felszínére, mert ott könnyebb beszélni.
-Láttad azt a valamit ott lenn?- kérdeztem.
- Igen, biztos valami állomási hely a víz alatt- gondolkodott.
- Az nem így néz ki te is tudod, de az lesz a legjobb, he lemegyünk oda és megnézzük.
Régebben már úsztunk a víz alatt és láttunk ilyen víz alatti rejtett állomásokat, amikről az embereknek nem tudnak és mi se szóltunk egy szót se senkinek. De ez a valami, amit most láttunk az egyáltalán nem úgy nézett ki, mint az az állomás.
Elkezdtünk lefelé úszni, és ahogy egyre közelebb értünk úgy néztek ki a fények mintha valami fura házakat alkotnának. És amikor még közelebb haladtunk olyat láttunk meg amire egyáltalán nem számítottunk.
