A Varjúisten

A tanévnyitó

Reggel 6 óra 40 perc van, és Robint a kedvenc csengőhangja, amit valószínűleg pár hónapon belül meglehetősen unni fog, épp most kelti fel. Álmosságtól hunyorító szemekkel ránéz a telefonjára, és egy gyors mozdulattal kinyomja azt a zenét, ami az álomvilágot próbálná kirángatni elméjéből. Visszateszi fejét a párnára, hogy keveset még pihenjen, persze tudja, hogy semmiképp sem aludhat el, mert akkor elég rosszul kezdi az évet. Sóhajt egyet, és azt mondja magában:
- Na jó... - Az önmotiváló rövid monológ pedig sikeres hatást gyakorol rá, mert ez után rögtön kipattan az ágyból. Egy pillanatra még elgondolkodik azon, hogy valami fura, elvont álma volt, amiben menekülnie kellett egy árvíz elől, de többre nem emlékszik. Leveszi pizsamáját, és az jut eszébe, hogy valószínűleg lesz tanévnyitó is, ezért ünneplő ruhát kellene felvennie, de mindig úgy érezte, hogy az ilyen kötelező események olyanok, mintha egy rugalmatlan nyugdíjas bálba menne, ahol mindenki csak feszeng az ómódú elvárások miatt. Felveszi az egyetlen ünneplő nadrágját, és a hozzá tartozó évenként egyszer használatos fehér ingét, majd a tükör előtt fekete színű haját is belövi. Belenéz a tükörbe sötét szemeivel, és egy rövid ideig mozdulatlanul a saját tekintetét figyeli. Anyukája közben megjelenik a konyhában, és csinál pár tipikus sulis szendvicset tízóraira.

Maron meglátja őt, és jókedvűen azt mondja: - Milyen elegáns valaki!

Robin lekezelően válaszol: - Nagyon, mintha egy pingvin lennék...

Maron elmosolyodik, majd válaszol: - De az én kis pingvinem vagy!

A kedves anyai szavakat próbálja gyorsan elutasítani, és vehemensen megszólal: - Na menjünk!

Ezt követően beszálltak a kocsiba, és átutaztak a szomszéd városba, ahol az iskola volt. Búcsúzáskor Maron elköszönt Robintól: - Kicsim vigyázz magadra!
- Ajh de nem is vagyok kicsi!- Válaszolt Robin kicsit durcásan.
Maron gondoskodó szemekkel reagált: - Jól van fiam, szeretlek!
- Én is anyu! – Válaszolt.

Anyukája ezt követően dolgozni indult a városon belüli munkahelyére, ő pedig elindult az iskola bejárata felé, ahol a sok diák már sorakozott. Robin haladt a bejárat felé, és megpróbált nyugodtnak tűnni, de minden egyes lépéssel feszültebbé vált, amiről elsápadt arca, és határozatlan mozgása is tanúskodott. Próbálta palástolni félelmét, és megnyugtatni magát pár meggyőző gondolattal:

Na jó... Ez csak egy iskola, új emberek, nincs mitől tartanod!
Mindenkinek ez az első napja, mint nekem...

Miközben próbált hatni saját magára, közben a nyugalom helyett egy még erősebb félelem tört rá, amit már szapora légzése is tanúsított. Közeledett az iskola bejárata elé, ahol megpillantott egy középkorú kedves mosolyú hölgyet, akinek egy tábla volt a kezében „9. C osztály" felirattal. Ahogy meglátta a szöveget felcsillant a szeme:

Ez lesz az osztályom!

Majd folytatta pár újabb önmotiváló monológgal, amit persze csak magában mormolgatott önmegnyugtatásként, miközben közeledett:

Oké... Odamegyek, és határozottan köszönök! Mondjuk az nem jó, mert akkor azt fogják hinni, hogy unalmas vagyok. Ah a francba, akkor leszek kedves, de ha...

Abban a pillanatban ahogy odaért, ránézett a tanárnő, ami a rágódást azonnal megszakította, és egy bepánikolt reakciót váltott ki belőle:

- Jó napot Kívánok, és szia mindenkinek! - Olyan sebességgel hadarta el a mondatot, és olyan feszülten, hogy páran furcsán végigmérték, valaki pedig összemosolygott a többiekkel az esemény láttán. Ahogy a mondat elhagyta a száját, egyből görcsbe rándult a gyomra, és rátört az erős szégyenérzet.

A tanárnő kedvesen rá nézett, és mosolygott, majd vissza köszönt:
- Szia! Állj be nyugodtan a sorba. – Szavaiból áramlott az empátia.
- Rendben! – Egy kedves, de félénk mosollyal hangzott a válasz.

Beállt a sor végére, ahol az új diákok méregették egymást, de sokan hamar beszélgetni kezdtek egymással, majd pár perc múlva megkezdődött a lehető legtipikusabb, és egyben legunalmasabb évnyitóünnepség. Az ünnepi kínszenvedés fejére a koronát a Himnusz tette fel, ami végszóként elhangzott, és ahogy véget ért, szinte mindenki egyszerre felsóhajtott:

-Végre!

Ezt követően minden osztály, tanári kísérettel beáramlott a tantermekbe. A 9. C osztály terme a folyosó végén volt, a fiú mosdó mellett. A terem ajtaja nyitva volt, és amikor a tanárnő vezetésével odaértek, ő lépett be elsőnek, majd a diákok követték, akik igyekeztek a lehető leggyorsabban elfoglalni a padokat. Robin leghátra ült a terem ablak felőli oldalára. A tanárnőt Grétának hívták, és egy harminc körüli csinos nő volt, aki pár éve dolgozott az iskolában, és ez volt az első osztálya. A hely ahogy feltöltődött, szinte egyből beszélgetéstől lett hangos, amit pár perc után Gréta határozott megszólalása szüntetett meg:

- Figyelem! Köszöntök mindenkit!- Olyan volt mintha egy hadvezér szólalt volna meg, mégis kedves, szinte mintha az anyukájára emlékeztetné Robint.

Elhangzott a tanrend menete, a fontos tudnivalók, ami persze senkit sem érdekelt, majd megkérte a tanárnő a tanulókat, hogy egyesével mutatkozzanak be. Páran elmesélték a legáltalánosabb dolgokat saját magukról, hogy kinek mi a hobbija, miért jelentkeztek az iskolába, és a többi érdektelen dolgot, majd Robinra került a sor. Felállt látszóan idegesen, az elején még a kezét is tördelve, majd elkezdte a bemutatkozást pár mondatban!

- Sziasztok! Robinnak hívnak, és semmi kedvem érdektelen információkkal fárasztani mindenkit, és ha megismeritek az érdeklődési köreimet, attól még nem fogtok ismerni engem! Valljuk be, egyébként sem érdekel senkit, hogy ki vagyok!

- Robin azért pár szót mesélhetnél magadról! – Mondta a tanárnő.

- Rendben...- Válaszolt
- Szeretek sakkozni, szeretem az állatokat, szeretem a természetet, szeretem a filozófiát! Így most már mindenki tökéletesen ismer! - Robin szájából csak úgy ömlött a cinizmus.

- Köszönjük szépen... - A reakcióban érezni lehetett, hogy a helyzetet nem érti a tanárnő.

Visszaült a székre, és ő sem értette, miért volt ilyen vehemens a saját bemutatkozása, majd tudatosult benne a válasz. Szeretné éreztetni, hogyha valakit megismerünk igazán az több annál, mint hogy megismerünk pár információt a másik félről. Úgy érezte, az ő beszédében több volt az igazság,mint a felszólaltak közül bárkiében, ennek ellenére a többiek ezt nem így gondolták. A következő személy aki bemutatkozott Olivér volt, aki egyből kiparodizálta Robin előadását pár szóban, de nem vitte azt túlzásba, persze ez így is rosszulesett a fiúnak, főleg amikor ezen a többiek is mosolyogni kezdtek. Dühösen nézte a srácot aki őt kigúnyolta, majd amikor pont a következő ember kezdte volna bemutatkozást, felállt székéről szimpadiasan, és a tanárnőre nézett haragos fekete tekintetével, majd szótlanul megindult az ajtó felé. Gréta maradásra próbálta bírni: - Hová mész?

Robin viszont szótlanul kiment az ajtón, és be is csapta azt maga után. A tanárnő utána indult, de már nem érte őt utol. Ezt követően nem sokkal egyébként is véget ért az első iskolai nap.

Ha valaki támogatna, amit könyvkiadásra fordítanék:

Kovács Dániel.

11773322-00668547-00000000
Eddigi támogatások: 0 Ft.