Nagy Ő. Vagy nem?

1. fejezet

-Szia anya elmentem. Ne várjatok az ebéddel, majd ha hazaértem eszek.- kiabáltam be a konyhába indulás előtt.

- Jól van kicsim, mikorra is kell mennem nekem?

- Egy órára, tudod amikor én végzek.- válaszoltam sietősen, majd felkaptam a hátamra a gitáromat, és kisiettem a biciklimhez. Hideg volt, hisz november vége fele jártunk már, és akárhogy szerettem volna még egy kis meleget, nem találtam még fel az időgépet, hogy olyan időt varázsoljak, ami nekem kedvező lenne. Jól átfagytam a kerékpáromon, mire a templomkertbe értem, ahol egy kis házban szokott megtartva lenni a vasárnapi gitáróra. Aki esetleg még nem jött volna rá, gitározom, egészen pontosan szeptember óta. Úgy voltam vele, hogy mivel anyu mindig is szeretett volna megtanulni ezen a hangszeren játszani, de valami okból kifolyólag sose jött össze neki, ezért majd én megtanulok helyette is. Habár ez kicsit hülyén jött ki, ugyanis amikor fölfedeztem ezt a tanárt, akkor nem csak én kezdet el tanulni a hangszer csínnyát-bínnyát, hanem édesanyám is kapott a lehetőségen, és mivel a tanár csak örült neki, hogy több pénz szerezhet, ezért őt is elvállalta.

Letámasztottam a bicóm és egy nagy levegőt véve beléptem a kis terembe. A tanár már ott volt, és vele szembe egy szőke hajú fiú ült, gitárral az ölében. Köszöntem, majd levettem kabátom, és kicsomagoltam hangszerem, miközben kezdtem érezni, hogy megint nem igazán sikerült rendesen elindítani a fűtést. Hurrá. Ez nem is lenne olyan nagy gond, csak hát köztudott rólam, hogy akármit csinálok, nekem általában mindig hideg a kezem, főleg ha egy hideg teremben ücsörgök. Na de sebaj. Mi baj történhet. Max egyszer csak a „Csiga-biga gyere ki" második felére, letörik az egyik ujjam, mert jéggé fagyott. Sebaj kit izgat.

Mikor sikerült kiszenvednem a kotta füzetem, és a gitáromat is a tokjából, leültem a szőke fiú jobb oldalára, a tanárnővel szintén szembe. Az oktató érdeklődött a, hogylétemről, majd mikor beszámoltam arról, hogy minden szép és jó, a házi felől érdeklődött. Hát igen, az köszöni szépen jól van biztosan, már csak az a baj, hogy nem igazán van elvégezve.

Szeptemberbe anya unszolására nagy nehezen sikerült elhitetnem magammal, hogy ez nem árthat, de már akkor is nehezen ment ezt a hitet fenntartani.

Már éppen kaptam volna egy kis fejmosást a háziért, mikor egy lány nyitott be az ajtón. Hosszú haja egy egyszerű kontyba volt kötve. Megjött a déli turnus harmadik tagja is. A mi csapatunknak vasárnap délben volt az órája megtartva. Ide hárman jártunk összesen. A lány gyorsan lepakolt majd odaült hozzánk a srác másik oldalára. A tanárnő vele is váltott pár szót, majd mikor elhangzott a déli harangszó, beszedte mindhármunktól az ezer-ezer forintot, és kezdődhetett az óra.

Elsőnek a srác mutatta be újdonsült tudását, amit a tanár nagyra díjazott.

Egyébként már a mellettem ülő szőkénél tartunk. Ő az osztálytársam. Most jelenleg mindketten kilencedikesek vagyunk, a kis városunkban található egyetlen gimiben. Általánosba is egy osztályba jártunk, mondjuk mivel abból is csak egy van itt nállunk, ezért nem igazán változott az osztály nyolcadik után. Egy gazdagabb gyerek ment csak átt erősebb suliba, de mi úgy voltunk vele, hogy az érettségi itt is meglessz, szóval nem sok értelmét láttuk annak, hogy négy órányit buszozzunk csak azért mert jobb gimibe akarunk járni. Jó nekünk ez is, hisz az érettségi mindenhol ugyanolyan. Egyébkén a fiút Krisztiánnak hívják. Jó fej, vicces, és tud aranyos is lenni. Mondjuk velem mindenki aranyos, hisz egyszerűen kihozom az emberekből a jót....

Krissz eljátszotta a dalt amit házinak kapott gyakorolni, majd Eszter következett. Ő kettővel felettünk jár, azaz 11-es. Nem igazán tudok róla semmit, csak annyit, hogy az anyja a tesitanár.

Miután őt is jól meg dícsérte a tanárnő, én következtem. Basszus. Most fogom jól leégetni magam. Lassan kinyitottam a kottafüzetem, majd kicsit bátortalanul játszani kezdtem. Igaz, hogy nem gyakoroltam egész héten, de mielőtt elindultam volna órára, gyorsan átnéztem, és még jó, hogy megtettem, hisz a hangokkal nem is hibáztam. Habár a ritmus kicsit furán jött ki. Ezt a tanár is észrevette ezért elkezdte nekem dúdolni a dalt, hátha beugrik. Hogy lehet ilyen idiótán dudorászni valamit. Számomra ez olyan összevissza hangzású volt, hogy amikor még egyszer elkellet játszanom, még borzasztóbb volt mint az első próbálkozásom. Nem ismertem a dalt, így nehéz volt az egész. Még egy párszor nekifutottam, majd a tanár intett, hogy várjak egy kicsit. A többieknek kiadta a házit, majd el is engedte őket. Ez nem igazság. Attól, hogy kezdő vagyok, még nem kell szívatni..

Végül csak sikerült valamennyire jól teljesítenem, így megkaptam újra ugyanazt a nótát hf-nek, és mehettem haza.

Mikor kiértem a teremből, még láttam, hogy Krisztián és Eszter gyalogolnak lefele az úton. Néztem őket egy darabig, majd én is elindultam a másik irányba. Mehettem volna utánuk is, hisz mindegy merre megyek, mert ugyanott kötök ki, de ők túlságosan is jól elvoltak ketten. Kicsit kívülállónak éreztem magam, habár ismertem őket, mégsem éreztem azt, hogy mi most nagyon jóba lennénk. Persze mért kéne ezt éreznem, hisz csak van egy közös óránk, semmi extra. Nem kell attól barátoknak lennünk, vagy ilyesmi. Ezen elmélkedve, észre se vettem, hogy közben hazaértem.

A házba érve csend fogadott. Anya ment gitárórára, mondjuk jól elkerülhettük egymást ha nem talákoztunk... Apa és az öcsém sziesztát tartottak, mint minden vasárnap ebéd után. A konyhába érve, megebédeltem, majd szobámba ballagva elővettem a hétfőre szükséges tankönyveimet és ellenőriztem, hogy mi is lesz holnap....