You

1. fejezet

Az Ilvermorny egy csodálatos hely volt. Még mindig élénken él bennem a kép, amikor 11 évesen először láttam meg az iskolát. Rögtön beleszerettem. Azóta 5 év telt el, én pedig el sem hittem, hogy mindjárt vége. Azt pedig pláne nem, hogy az utolsó előtti évemet egy másik varázslóiskolában fogom tölteni, messze az otthonomtól, a családomtól, George-tól és az egyetlen barátnőmtől, Katietől.

Ez az egész úgy jött össze, hogy kitűnő átlaggal zártam minden egyes félévet, majd évet, a tanáraim pedig azt gondolták, már csak azzal lehetne még jobban csiszolni rajtam, ha egy évet külföldön töltenék, és új dolgokat tapasztalnék meg egy cserediák program keretében. Magamhoz hűen szófogadóan bólogattam és vidáman mosolyogtam, mikor bejelentették ezt a hírt, aztán hazamentem, mondván becsomagolok, de az egyetlen dolog amit tettem az az volt, hogy levágtam magam az ágyamra, és hisztiztem. Lehet hülyének tűnök emiatt, hiszen ki ne örülne ennek a lehetőségnek? Ráadásul azt mondják hogy a suli, ahova menni fogok, a legjobbak között van.

- Alycia, te meg miért vagy itthon? - vett észre anya a folyosóról. - Az iskolában kellene lenned évnyitón.

- Nekem olyan nem lesz - tápászkodtam fel. - Képzeld, elküldtek egy egész évre a Roxfortba.

- Micsoda? - kérdezte megdöbbenve. Elmeséltem neki nagyvonalakban, amit az igazgató asszony is mondott nekem. - És nem is örülsz? Hiszen ez fantasztikus!

- Az, persze, de...

- Mikor indulsz? - kérdezte izgatottan.

- Ma este, hogy odaérjek a holnapi házbeosztásra, vagy mire. De anya...

- Akkor indulás pakolni!

Jobban bezsongott, mint én, így meg sem hallotta, amit mondani akartam neki. Rávettem magam, hogy összepakoljak, de igazából csak az motivált, hogy minél hamarabb végzek ezzel, annál hamarabb találkozhatok George-dzsal, és Katievel.

- Elbúcsúzok a többiektől - szóltam be a konyhába anyának, mikor 2 óra alatt nagyjából végeztem. Bőven délután fele járt az idő, engem pedig ez fájdalmasan emlékeztetett arra, hogy nincs már sok hátra, és magam mögött hagyom az otthonom egy évre. Na jó, tudom, nem kéne ilyen drasztikusan hozzáállnom...

- Oké, de siess!

Kiléptem a házból, és a suli felé vettem az irányt. Közel laktunk hozzá, így percek kérdése alatt megláttam a hatalmas kastélyt, és vegyes érzelmek lettek úrrá rajtam. Mivel Ilvermorny-os diák vagyok, beengedtek a suli udvarára, és ott vártam meg a barátaimat. Nemsokára özönleni is kezdtek kifelé a diákok, nem foglalkozva velem, majd észrevettem Katiet. Odaszaladt hozzám, és még mielőtt bármit is mondhattam volna, egy szoros ölelésbe húzott.

- Minden nap írnod kell, hallod? - engedett el, és könnyek csillantak meg a szemében.

- Fogok - mosolyodtam el, de én is nehezen álltam meg a sírást.

- Lányok, ez csak egy év! - sétált oda mellénk George zsebretett kézzel.

- Miért, neked talán nem fogok hiányozni? - kérdeztem játékosan, mire George magához húzott, és megcsókolt.

- Ééés rám már itt nincs is szükség - mosolygott Katie.

- Jaj, ne viccelj!

- Hagylak titeket elbúcsúzni egymástól - mondta, és egy utolsó ölelés kíséretében elsétált. Nem volt szükség szavakra, Katie meg én úgyis tudtuk, hogy habár messze leszünk egymástól, minden ugyanolyan marad közöttünk. George a fejem mellett támaszkodott neki karjával a kapunak, mogyoróbarna szemei az enyémbe fúródtak. Nem tudtam, mit mondhatnék. Sosem gondoltam bele, hogy egyszer el kell tőle búcsúznom, és amúgysem voltam jó az ilyesmiben.