Ébredés

3. Rész

Ma reggel már úgy ébredtem hogy nem szédültem, nem fájt a fejem, nem voltam rosszul. A mai vizitre a doktorokon kívül Érkezett egy hölgy is; mint később kiderült ő ezt majd a fizikoterapeuta és majd később jön hozzám egy másik hölgy is aki pedig a gyógytornászom lesz. A vizit közepén berohant a nővér nagyon meglepet és riad hanggal szólította meg a doktor urat. Valahogy minden megváltozott; a levegő ismét fagyos lett. Majd jól megnézek aztán a többi orvossal beszéltek és ismét megnézte. Aztán a kor lapomat nézegették és kiderült hogy az nem az enyém volt. Rólam semmit sem tudtak mivel állítólag nem volt nálam semmi. Sem igazolvány, sem semmi más. Állítólag a barátnőm be akart kísérni a kórházba, de a helikopteresek azt mondták hogy nem lehet. Így sem nevemet, sem lakcímet, sem semmimet nem tudják így nem tudtak beazonosítani. Valójában az a karton nem az enyém volt, de ekkor szinte egy emberként felmerült mindenkiben a kérdés ,,de akkor ki vagyok én,, miközben én ugyanezen gondolkodtam. Egy doktor odalépett hozzám és megkérdezte tudok-e magamról bármit? Tudom-e hogy ki vagyok, hogy hol lakok, hogy mikor születtem, vagy esetleg az édesanyám nevét vagy bármilyen adatot egyáltalán, de sajnos nem tudtam. Ekkor az egész szobában a meglepettség uralkodott, de mellette helyet foglalt a bizonytalanság is. Mindenki ki ment a szobából már egy ideje, de én ugyan abban a pózban fekszem. Hiába próbálom előhívni az emlékeket az agyamból nem sikerül. Azt mondták lassan találkozhatok a látogatóimmal azaz anyáékkal. De előtte tudnom kell úgy ülnöm hogy ne szédüljek. Szóval én nekem még hosszú az út odáig. Bár nekik sem lesz könnyű ha megtudják hogy nem emlékszem semmire. Ezzel a gondolattal és azzal hogy vajon mi lesz velem és mi volt velem ezzel aludtam el.